2011. október 7., péntek

Súlyosbítottan




Nem biztos, hogy jó döntést hozott, mikor fiatalon, nyegle vagánykodással, farkasszemet nézve az élettel, úgy döntött, hogy "megmutatom én neked, ki az erősebb". Amikor is életkori fogyatékként csatlakozik az emberhez az "én soha nem halok meg" téveszme, csipetnyi gőggel és három evőkanálnyi vaskos előítélettel mindazok irányába, akik terheiket túl súlyosnak vélik, sőt azokkal szemben is, akik egyáltalán terhekről beszélnek.
Ebben az életkorban az emberi állóképesség határait szédítően határtalannak képzeli egy tapasztalatlan. A plasztikai műtétek még gyerekcipőben jártak, bár talált egy orvost, aki némi megrökönyödés után, a felajánlott pénzösszeg ellenében eltekintett saját helytelenítő véleményétől, és elkövette a műtétet.
Először száz kilós, tömör vasgolyóra gondolt a fiatal, majd orvosa javaslatára hatvan kilósra csökkentette az implantátum súlyát. Bal vállát a megfelelő mértékben átalakítva, talapzatul egyesítették a vasgolyóval és fejének teljes bal oldalával. Esztétikailag akkor úgy gondolta, hogy a földet cipelő Atlaszhoz hasonlóan, bal kezét is illik egybeforrasztani a cipelt súllyal, ha profi munkát akar.
– Elkészültünk, Baltazár – szólt a doktor –, igen stílszerű neve van. Kapcsolódóan megemlítem, hogy ezt a vasgolyót úgy idezártuk kollégáimmal, hogy csak baltával lehetne eltávolítani. Vállát, kezét és fejét, különleges, még kísérleti fázisban lévő, de maga által kért és engedélyezett technológiával teljesen egyesítettük a vágyott vasgolyóval. Nem volt rutinműtét, de most haza is mehet.
Baltazárt kicsit meglepte, hogy egy félnapos műtét után ilyen könnyen elmehet, de az az ember volt, aki nem ismer lehetetlent. Meghökkentette, hogy nem tud elsőre felülni.
– Várjon, Baltazár! – nyújtotta az orvos a kezét.
Baltazár zsigerből bal kézzel nyúlt volna.
– Óvatosan, barátom, amíg a hegek teljesen be nem gyógyulnak, ne nagyon rángassa a műtéti felületet! Jobb kézzel nyúljon, és fogja meg a kezem. Tomacsek doktor, lépjen ide egy kicsit, kérném, segítsen. Nem szeretném, hogy elmozduljon az implantátum, fogja meg, miközben barátunk felül.
– No de, professzor úr, az egy hatalmas vasgolyó, én képtelen vagyok azt elbírni.
– Jó, akkor hívjon ide még két kollégát, "fogják meg és vigyük" alapon – kacsintott a professzor.
Nagy nehezen, de végül sikerült lábra állítani a saját kérésére megsúlyosbított Baltazárt. Az ifjú, aki korábban úgy vitte a nyolcvan kilós zsákot, mint más a pehelypaplant, százhúsz kilós súlyokat dobált az edzőteremben, nehéznek érezte félvállról vett hatvan kilós súlyát. Csendesen elgondolkodott, talán harminc kiló is elég lett volna. Ám miután ez egy visszacsinálhatatlan műtéti beavatkozás eredménye volt, legyintett szabadon maradt jobb kezével. "Minden az edzettségen múlik", gondolta. "Pár nap múlva ugyanúgy mozgok, mint más súlytalanul. Pár hét múlva rendesen kocogok, ahogy szoktam minden nap, pár hónap múlva pedig szabadon maradt jobb kezemmel ugyanúgy ellátom az összes teendőmet, mint pazarló életmódom alatt kettővel. Azért is megmutatom a világnak, hogy a feleslegesen nyafogók, szánni valók".
Telt, múlt az idő, előbb csak napok, majd hetek és hónapok. Baltazár, vállán vasgolyójával nem vívta ki a közönség tiszteletét, és elkezdett tönkremenni. Nehéznek találta a hatvan kilót, kénytelen volt folytonosan túlerőltetni magát. Vállai egészen érdekesen, szimmetrikusan – a jobb a ballal – majd’ másfél méternyire szélesedtek, ő pedig elkezdett zsugorodni a nyomás alatt.
Az első évben csak másfél centit, tíz év alatt harmincat, húsz év alatt – hiszen idővonata vele is száguldott pályáján – az eredeti 185 cm magas fiatalember felére zsugorodott. Nehezen szokta meg az egykori nők bálványa a mellőzöttséget, ám egy percre sem felejtette el, ha céltudatos akar maradni, áldozatokat kell hoznia ahhoz, hogy igazát, mely szerint az emberi állóképesség szinte korlátlanul tágítható, sikeresen bizonyítsa. Így, kilencven centiméter magasan, hatalmas golyója gátolta a növésben, de felfelé emelt tekintetével ugyanaz a csibész mosolyú hódító maradt, és kacsintott nagyokat szoknyamagasságból felfelé.
Nehéz volt megszokni, amikor elkezdték nem észrevenni. Furcsa játékot játszó kisgyereknek tekintették. Egy napon megállt mellette három bombázó. Pisszentett egyet, azok lenéztek. Arcáról leolvasták, hogy nem gyerek, sőt már a középkoron is túl van.
– Jé, lányok, nézzétek ezt az emberkét! Mekkora golyója van! Honnan vetted ezt a nagy golyót, emberke?
Az "emberkén" Baltazár nagyon nem lepődött meg, környezetében talán már családtagjai sem emlékeztek valódi nevére, mindenki egyszerűen golyósnak nevezte.
– Van annak, aki meg nem issza – próbálkozott szerencsétlenkedve.
– Miből van ez, emberke? Olyan, mintha fóliából gyúrták volna.
– Tömör vas, kisanyám, tömör vas! Hatvan kiló, de így rozsdával együtt, szerintem nyomja a hetvenet is!
A három lány idegesítő vincogásba kezdett.
– Kisember, hetven kilós golyó azért minden biztosítékot kiver, nem gondolod? Amúgy meg kettő pont elég belőlük. Ha jól tudom, eggyel is el lehet boldogulni, de minek három, és ekkora!
– Ó, cicám, tudod is te, hogy mi az élet! Nézz rám, kicsattanok az egészségtől, gyúrom a vasat, hiszen olyan állóképességem van, hogy…
Itt a lekisanyámozott, miután épp passzolt a magasság, rákönyökölt Baltazár vasgolyójára. Baltazár megroggyant.
– Lányok, mekkora állóképessége van ennek a nagygolyósnak. Kisemberke, hány kilósnak becsülsz?
– Kislány, ha rád fújok, elröppensz, mint kacsatoll a szélben.
– Úgy veszem észre, mégsem bírod a súlyomat.
Baltazár kellemetlenül érezte magát, tényleg egyre nehezebben bírta a könyöklő leányt, de kemény fából faragták őt!
– Nem a súlyoddal van baj, kicsim, csak ne könyökölj a golyómra! – igyekezett.
– Miranda, add ide, légy szíves, a manikűr ollódat!
– Parancsolj, drágám.
– Megkopogtatom. Ez tényleg vas! Ez a krapek nem normális, bele van forrva a keze, olyan, mintha ez a golyó lenne a füle is, a válla és a fejének meghosszabbodása is! Eléggé groteszk, nem gondoljátok?
– Leánykák, leánykák, ne bókoljatok, különben ha engem akartok, mondjátok ki nyíltan. Férfi vagyok én, Vasgolyóval! Nem szeretem az ilyen mézes-mázos, nem egyenes beszédet.
– Öregem, nagy az állóképességed. Nyújtózni tudsz?
– Még hogy tudok! Olyant nyújtózok…
Baltazár kicsit gondban volt, hirtelen nem talált hasonlatot, de nyújtózott jobb kézzel.
– Nem erre értettem. Dobd le a súlyt, nyújtsd ki mind a két kezed felfelé, és nőjél még egy métert!
– És azt nem szeretnéd, hogy rögtön a jobb vállamra is tetessek egy súlyt?
– De, nagyon jó ötlet!
A három lány nem bírt magával, a járókelők is megálltak. Alacsony termete miatt hosszú ideje nem tűnt fel senkinek a játszadozó kisgyereknek vélt Baltazár.
Kuriózum lett hirtelen, cirkuszi látványosság a múlt század elejéből.
Baltazár megrettent! Eszébe jutott, hogy tizenhat évesen seregnyi barátjával egy cirkuszi sátorban, testben torzult embereket szánalommal és szánakozón, pénzért nézett szájtátva. Emlékezett, milyen jól mulattak rajtuk.
De hát példát akart statuálni, meg akarta mutatni a világnak, az erőseké az élet, a bátraké, akik mernek, azoké! Nemcsak, hogy nem mondanak semmire lehetetlent, de mindent lehetségesnek is éreznek, legbelülről és őszintén.
Tömören fogalmazva, Baltazár az emberiséget nagyon szerette volna saját felfogása szerint alakítani. S lám, mi lett! Itt van kilencven centiméter magasan, élő vasgolyóval, akin röhögik. Nem is szimmetrikus! Legalább lett volna esze, hogy két harminc kilós golyót implantáltat jobbról és balról. Lába is van végül is, lehetetlen az nincs. Tudja pontosan, meg is van győződve, amit kézzel meg lehet csinálni, azt kis tanulás után lábbal is! Nem baj, hogy ezt mások nem így látják, Baltazárnak ez a valóság.
Szégyenében és mérgében megszédült és földre esett. Jól vasgolyón vágta magát, ami ugyanúgy fájt, mint testének bármely része. Évtizedek alatt eggyé vált vele.
A hátára fordított páncélos bogarak kínlódásával, röhögő emberekkel körbevéve tápászkodott fel és vánszorgott haza, speciálisan golyóra alakított ágyára, és elaludt.
Álmában megint 185 centiméter magas volt, előre néző és megfontolt, eszében sem jutott vasgolyót rakatni a vállára. Reggel felébredt, feltápászkodott, és ültő helyében nézett farkasszemet a halállal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése