Az utolsó fa

Kedves Nézők! Itt állunk az Amazonas-menti Metálkék toxin sivatagban. Valami olyat láthatnak, amire… szerintem nem is kíváncsiak. Itt állok… pillanat… előveszem a jegyzettömbömet.

Mi is ez? Ja, igen: fa. Itt állunk a fa nevű… növény mellett. Nagyon-nagyon gyönyörű ez a sivatag! Örök érték. Ezért vált szükségessé ennek a förmedvénynek az eltávolítása. Úgy 150 évvel ezelőtt ezt a valamit használták is, bár el nem tudom képzelni, mire. Itt van mellettem, egy – pillanat, megnézem a jegyzettömbömben – egy úgynevezett favágó. Egy aggastyán, 34 éves és még nem nyugdíjas!

– Mondja! Maga hány évesnek gondolja ezt a… fát?

– Hát kérem, a szépapám ránézésre megmondhatta volna. De én előveszem a digitális életkor-meghatározómat. Pillanat, ez a fa 716 éves.

– Borzasztó! Nem gondolja, hogy ez aberráns, ilyen hosszan élni bárminek is? Maga is már 34 éves, és még nem nyugdíjas.

– Az ükapám 98 évet élt!

– A maga ükapja is favágó volt?

– Igen; 95 évesen még vágta a fát. A dédapám 83, a nagyapám 62, az apám 54 évet élt.

– Borzalom! A maga családjában ilyen matuzsálemi kort megérő emberek éltek?

– Megjegyzem, ez korábban volt, a jelen kilátások szerint, erre már nincs szükség.

– Na, látja! Semmi értelme ilyen hosszan élni. Mi a túró az a kezében?

– Ez, kérem, egy balta.

– Micsoda?

– Fejsze.

– Most balta, vagy fejsze?

– Hát így is, úgy is nevezték régen. Úgy gondoltam, hogy nyugdíjba menetelem előtt nem a laser szerszámot használom, amellyel 0,7 század másodperc alatt tudnám kivágni ezt a fát.

– Micsodát? Ja, igen, arról csinálunk éppen interjút.

– Arra gondoltam, hogy az ükapám szerszámával fogok dolgozni.

– Értem. Mondja, meddig fog ez tartani?

– Miután ez egy igen régi fa, legalább 10 méter az átmérője, úgy gondolom, egy hétig eldolgozom rajta.

– Hát kedves nézőink, látják most már, hogy miért volt szükséges réges-régen olyan förtelmesen hosszú ideig élni, mikor egy néhány század másodpercnyi munkát, egy hétig kellett csinálni.

– Iszonyú!

– Mit beszél?

– Á, semmi, csak egy tipp. Amikor a nagyapám mesélte, hogy egy cápa megtámadta, és megmenekült, akkor mondta: iszonyú uszonya volt és ez aztán rajta maradt.

– Cápa? Ja, maga még arról az időről beszél, amikor végtelenül taszító módon, a világóceánt nem gyönyörű, habzó, színes buborékok, hanem élőlények lakták! Hihetetlenül aberráns! Elképesztő! Most képzelje el, mit is csinálna a tengerpartra járó turista, aki éppen sárgulni vágyik a napon, ha a kékes-zöldes, sárgás-pirosas buborékokat nem fújhatná a tenger vizéből, és a tenger vize nem fújna vissza rá.

– Értem, én értem, így van.

– Na, akkor essen neki, és vágja ki ezt a… fát! Ha kész van, visszajövök. Legalább nem rontja itt az összképet, és szép lesz ez a sivatag! Arra meg vigyázzanak, emberek, ha erre járnak, feltétlenül hozzanak magukkal lélegeztető készüléket, mert egy homokvihar esetén, itt a zöldes dűnék között, úgy megváltozik minden, hogy azt nem lehet túlélni.

– Főnők! Megcsináltam a riportot. Nézze, maga azt mondta, hogy mélyinterjú legyen. Na, most ez az egész marhaság nem ér annyit. Egy mélyinterjú 4-5 perc is van. Én nem szeretnék ennyi időt elpocsékolni, ha a Főnök úr is egyetért.

– Mire gondoltál?

– Szerintem, mutassuk meg azt az izét… hogy is hívják… fát, meg azt a fura embert. Bejelentjük, hogy kivágták az utolsó fát itt a Földön, és jöhet a reklám.

– Van neked eszed, fiam, te leszel az utódom! Hány éves is vagy?

– Tizenkilenc, uram.

– Eőtted az élet! Még van legalább 15 munkaéved és néhány év nyugdíj. Karriert fogsz te nálunk csinálni!