2018. december 11., kedd

Önkéntes munkaverseny


Vidra népbíró, abbahagyva a horkolást, felemelte fejét, az ajtó felé ordított.
– A következőt!
Két AVH-s segédletével, beesett arcú, sovány, borostás egyén lépett a terembe. Látta ugyan az előzményeket, mégis biztos volt magában, hiszen három nap alatt az összes, őt igazoló tanút be lehet idézni, és felmentik.
A bíró ránézett. Előbb kérdezni akart ezt-azt, de éppen az őt megelőző vádlott után beszélték meg a népbiztosokkal, hogy az időhúzásnak helye nincs. Rengeteg a munka, már egy hete nem ment senki haza. A többiek rettenetesen rosszul bírták ezt, de ő minden ügy után hátracsapta a fejét, abban a pillanatban elaludt, horkolt öt percet, és mint akit beprogramoztak, azonnal felébredt, hogy végezze tovább építő tevékenységét.
Az ügyészt leszámítva, nem volt erre képes senki. Egyedül a gépíró kisasszonyt hagyták néha ráhasalni az asztalra, hogy időnként kicsit pihenjen. Neki kellett leírni a szabvány, indigóval ötször sokszorosított szövegeket. Ez azért volt nagyon célszerű, mert nem kellett újra, meg újra ugyanazt leírni. Igaz, az ötödik másolat már teljesen olvashatatlan volt, de kit érdekelt az ilyen mellékes jelenség.
Ma éppen egy ilyen volt a népbíró kezében.
– Igen, igen, igen… A népbíróság ítélethozatalra visszavonul. Az ítélet kötél általi halál. Én támogatom. A népbiztosok?
– Igen!
– Igen!
– Igen!
– Fellebbezésnek helye nincs!
 Az elítélt megjegyezte:
– A népbíróság nem is vonult vissza ítélethozatalra. A népbiztosok sem látták a papírt!
– Piszkos bürokrata!
Az ügyvéd gyorsan megkérdezte az elítéltet, ugyan már mi is a a neve?
– Kerekes Károly…
– Odaírta, aláírta, lepecsételte, és átnyújtotta a kegyelmi kérvényt.
– A bíróság a kegyelmi kérvény alapos áttanulmányozása után nyilatkozik. Magam részéről elutasítom. Népbiztosok?
– Elutasítva!
– Elutasítva!
– Elutasítva!
– Őrmester elvtárs, vezessék el az elítéltet Rovar főhadnagy elvtárshoz ítélet végrehajtásra!
Az áldozat nyelni sem tudott, az ádámcsutkája le-fel mozgott. Még gyakorolt egy picit, ha ilyen kellemetlen helyzetbe került.
Aztán újabb horkolás után, újra kérte a következőt.
– Igen, igen, igen… A népbíróság kötél általi halálra ítéli. Én támogatom. A kegyelmi kérvényt elutasítom. Népbiztosok?
– Elutasítva!
– Elutasítva!
– Elutasítva!
– Őrmester elvtársak, kérem vigyék az elítéltet a hátsó udvarba, Rovar főhadnagy elvtárshoz!
– Na de kérem, ez nem is volt tárgyalás! – Kiáltotta Pataki Zoltán – Én akkor éppen bizonyíthatóan éjszakai váltásban dolgoztam!
A népbíró csapkodott a kalapácsával.
– Valakitől azt hallottam, ilyenkor jó megnyugtatni az elítéltet, olyasmi szavakat mondott, hogy a halálos ítélet nem tart sokáig. Egyébként gusztustalan viselkedéséért, ha tehetném, kétszer köttetném fel! Vigyék!
Vitték. Megint hátracsapta a fejét, megint aludt egyet.
– Kérem a következőt!
Már mint az orvosok, úgy viselkedett repedezett pulpitusa mögött. A termet napról napra mindinkább ellepte a kosz. Kint esett az eső, rengeteg sarat hordtak be. Köpcös, vastag nyakú, pufók embert tuszkoltak a terembe.
– Jó napot, igen tisztelt népbíróság!
A népbíró kicsit elcsodálkozott, majd elkezdett gondolkodni. Vette a papírt, és bár olvashatatlan volt ez a szöveg is, mégis úgy viselkedett, mintha tanulmányozná.
– Igen! Nem! Nem! Igen! Nem! Nem! A népbíróság ítéletet hoz. Ártatlan, minden vádpont alól felmentjük, én támogatom. Népülnökök?
– Támogatom!
– Támogatom!
– Támogatom!
Hangjukban igen csekély meggyőződéssel suttogták.
– Ön szabad. Megkérdezhetném, mi a szakmája?
– Én kérem a vágóhídon dolgozom, egyszerű zsigerelőként.
– Előzőleg?
– Előzőleg házi őrizetes voltam, azelőtt állami ítélet végrehajtó.
– Ne mondja! Mennyi ideig gyakorolta áldásos tevékenységét?
– Hat és fél éven keresztül.
– Szeretne egy alhadnagyi rendfokozatot, teljes ellátmányt, minden egyes kötelességteljesítés után megkapni egy napi bérét veszélyességi pótléknak?
– Természetesen.
– Na őrmester elvtárs, jelentkezzen le az alhadnagy elvtársnál. Adjon neki egyenruhát, de csak egy kofferben, mert a végrehajtók általában nem hencegnek a rendfokozatukkal. Máris munkába állhat, azt hiszem Rovar főhadnagy nem bírja sokáig. Két napi alvást engedélyezek neki, utána két hétig együtt dolgozhatnak. Természetesen külön, külön munkapadon.
– Kitartás, akarom mondani a dolgozó népet szolgálom! Éljen, éljen Rákosi!
– Erő, egészség alhadnagy elvtárs!
Az új munkaerő távozása után, a bíró elégedetten jegyezte meg:
– Mától, havi egy delikvenset felmentünk, kéthetente egyet életfogytiglani szabadságvesztésre ítélünk, heti egyet pedig húsz évre. Hadd örüljenek!


 

2 megjegyzés:

Seres Gábor írta...

Meghökkentő,
Mint mindig !

Unknown írta...

Köszönöm, Gábor, mint mindig! :)

Megjegyzés küldése