Üldögél azon az alacsony népességű
szigeten – amit csak ő lakik –, és várja, hogy megjelenjen ő, kicsit piszkos,
fehér lován poroszkálva, az öböl bejárata felől. Égnek meredő, oszlopszerű
sziklafal mögül fog talán előbukkanni, vagy sokárbócú, dagasztott vitorlákkal
csábosított, már nem használatos hajón?
Oly rég ül már azon a
szigeten – ő, az odacseppent hercegnő –, hogy kivirágzása réges-rég levirágzott,
és valószínűleg hercege is megette már – a nemzeti parkból mangalicák,
birkanyájak és szürke marhák mögül kölcsönvett – lovának javát. Egyre
hervadóbban várja őt, elaggottan.
De fél lova hátán –
miután a lovak gyorsan visszanőnek, tudjuk –, kötelek alatt tengeren inogva,
megjelenik majd, hogy új egészet alkossanak. Őt maga elébe emelve,
ringatóztathatja tengerlovaglással, az időket nem ismerő, nyílt vizek irányába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése