Fogjogot a népnek

Sosem gondolták volna, hogy a fogaskerekek helyzeti előnybe kerülhetnek alkotóikkal szemben. Az ambulánsan legyártott, szükség-fogaskerék – átlagosan, osztófej és profilmaró, ember irányította együttes csoportmunkájának gyümölcse – vezet. Edzés is szükségeltetik, ha valaki a láthatatlan forgantyút esztétikai örömökkel is meg akarja örvendeztetni – implicite saját magát is –, hogy gyönyörködjön az egymásba illő, evolvens oldalú fogak csúszásmentességében, mikor néha-néha benéz a munkálkodás helyére.

A fogakat, fogaskerékre biggyesztetten – beléjük marva –, elektronika uralta világunk sem szorítja ki. Mindig lesznek. Milyen optimista kijelentés, a gőzgépeknél is ezt gondolták, a zörgő, morgó, egymást hajtó tengelymozgatókról… Talán igen, talán nem, de a holnap, a holnapra tartozik.

Ma még vannak, míg az ugyancsak fogazott emberi lény egykor létező fogorvosi ügyeletei – megjegyzem, rögtön Szuronyos doktor esete ugrik be, aki ha hárman voltak a váróban, egyenként egy-egy órát várakoztatta őket, amiért szétdúlják az éjszakáját, aztán minden különösebb vizsgálódás nélkül, egy rántással távolította el  a mégoly rendbe hozható, szinte makkegészséges fogakat is – évtizedek óta a múltba haltak!

Ahogyan az ember késő este, kora hajnalban, netán éjszaka rádöbben, hogy zavarja hajzata, nem mehet ügyeletes fodrász-szakrendelésre, ugyanúgy szétzilálódott minden fogjogosultsága is. Egy röpke pillanatra térek vissza Szuronyos doktorhoz, aki ha tetszik, ha nem, mazochista volt, hiszen azt a néhány beteget – ha már éjszakára kizárólag a foghúzás ténykedését tudta elképzelni –, negyedóra alatt fogatlaníthatta volna, és jöhetett volna a különben egészen komfortos ügyeleti szoba durmoló idillje.

Hogy is állunk hát fogaskerekeknél, melyeknél – hacsak pechjükre nem műanyagból készültek, ez ma már nagyon gyakran előfordul – nem meghatározó a napszak, azonnal elkezdik a gyógyítást. Tény, hogy a fogatlanodott kerekek – ha tudnák, mekkora stresszben élik át ezt, olyan élettelenül, ahogy ők léteznek, acélvoltukban – komoly eséllyel számolhatnak megoldásként a beolvasztás igen kellemetlen, a foghúzásnál is rosszabb változatára. De ha csak kisebb-nagyobb súrlódások, lepattanások vannak, biztosak lehetnek a feszítő fájdalmat gyorsan megszüntető marós fogjavító beavatkozásában. Lehetnek fogas lécek, vagy csigakerekek, nincs kivétel! Nekik nem szükséges térden csúszni egy kis gépészi hutyutyuért. Hol itt az igazság, emberek?

Csak, mert egy zápfog dupla gyökerű és nem acélból van, még nem kellene a hordozóját lekékülésre kényszeríteni. Aztán, mikor eljön az a sokára és sohára becsült reggel, kilenc maroknyi fájdalomcsillapító után indulhat – szinte mint váltságdíj-fizető a zsarolóhoz –, kisebb bőröndnyi készpénzzel. A fogaskerekeknek nem, de a foghordozó kétlábúaknak elemi joga – a nem betegségnek nyilvánított, csontos rágicsok meghibásodása esetén – fizetés nélkül, az élettevékenységek lenullázása.

Ezért gondolkodjunk el, nem lenne-e okosabb, valamilyen adminisztrációs trükkel – kiskapuk mindenfelé vannak –, pálinkával áztatott, csak icipicit szuvas, még majdnem teljesen működőképes állapotban lévő fogainkat, papíron acéllá nyilváníttatni? Innen csak egy ugrás – néhány kötéssel, pár átcímkézéssel – a fogdoktorok kényszer-marósképzése, ami a papíron acél rágóvalóság éjjel-nappali – acéltársaikhoz hasonló – azonnali javítását indukálhatná.

A történet befejezetlen, mint az a sátorverés, amit még a sátor megvétele előtt szeretnénk végrehajtani. De majd csak eljön az idő, amikor az acélfogak előnye megszűnik, rosszabb esetben maguk is eltűnnek minden fogaskerékről.