Tanulmányi vedelés

Szmogriadó volt. A helyszínhez illően fordított – hiszen a kocsmabelsők füstje, ha nem vágható tömör kockadarabokba, a vendégek fejében veszélyérzetet kelthet –, ezért is kiáltotta el magát, a söntés külső oldalán a vén Samu:

– Hát nincs itt egyetlen nyomdokomba-lépésre-méltó ficsúr sem?

Filo, akinek magasabb célok lebegtek lelki szemei előtt, és szeretett volna olyan igazi Samu bá-szerű kocsmatöltelék lenni, rögvest odaimbolygott.

– Fogadjon fel engem inasául, tanulni szeretném a fortélyokat, amiket más nem ismerhet, csak egy ilyen igazi rutinkirály, mint maga Samu bá!

– Nagy újság, fiam, rendelj gyorsan egy kört, és figyelj ide! Ismertem egy embert, Bálintnak hívták, szép családja volt, valami magas állásban, magas iskolával dolgozott, és gyönyörű lakásban élt.

– Mennyire magas iskolája volt neki?

– Ne okvetetlenkedj, most mondtam, hogy még nyolcnál is több! Sok! Olyan, amilyen a fatelep helyettesének sincs, ahol te dolgozol. Egyszer aztán, egy szép napon, ami Bálintnak csúnyára esett, előbb elveszítette az állását, pedig három irodája is volt, ha nem több…

– Akkor tényleg magas állása volt neki!

– Az volt, fiam, de jöttek az ipari alpinisták, akik, ukkmukkfukk, ripszropszra kirepítették a szerencsétlent, örökösnek hitt munkahelyéről. Ők saját maguk megoldották a légi lebegést ablakmosás közben. Belülről meg a takarítónők is meg tudják csinálni, nem?

– Hej, szóval ilyen magasan képzett ablakmosó volt a maga Bálintja!

– Bizony! Nagyon sivár sors jutott neki, mikor előbb megcsalta, majd otthagyta az asszony. Aztán mire kettőt fordult, vagy hármat – fene tudja, ki számolja az ilyeneket –, már lakás sem volt felette. Tudod, ez a Bálint örökké szeretett az erdőkben csámborogni, igy pár nap lelki melankólia után, a kerítés lyukán keresztül, egy sportpályán felfedezte a sarokban leponyvázott pingpongasztalt. Jó meleg tavaszi idő volt, átkempingezte az egész – abban az évben nagyon meleg és száraz – kora tavasztól késő őszig eső időt. Tudod, bemászott esténként a ponyva alá, és a reggeli rigók füttyére mászott ki “sátrából”. Még ellátmányra sem volt gondja. Nem is értem, miért, de mindig reggel takarították el a sportolók éttermének szabadtéri, két talponálló asztaláról a sokszor megkezdetlenül otthagyott gyorsbüfés csodafalatokat. De hát minden jó időszakos, ez a mi Bálintunk is beleszaladt a tűzbe. Tudod, örökké nem tarthat a meleg. Előbb didergett, aztán, mikor a jéghideg eső elverte, már nem is vágyott annyira a sátorponyva alá. Nyáron egész nap sétált – ő túrázásnak nevezte –, a belváros parkjait szöszmötölte végig fürkésző tekintetével. Hogy így időmilliomos lett, nagyon szeretett a városszéli erdősávban is kujtorogni. Ezt ritkábban engedte meg magának, félt, hogy más hasonló helyzetű észreveszi első osztályú lakhelyét, de hát ősszel valamire váltani kellett. Szerencsés volt, még a fagy beállta előtt összeguberált egy pár pokrócot, mondhatni tökéletesen tiszta állapotban, egy hátizsákot és egy lapátot, ami lánykorában valószínűleg ásó volt. Kiment az oldalba, és az erdő egyik, szívéhez közel álló szegletében megásta.

– Mit ásott meg, kinyírt valakit?

– Hülye! – ripakodott rá az öreg. – Egy gyönyörű, összkomfortos földkunyhót. Még gyerekkori barátjától, Zergétől hallotta, hogyan kell csinálni, igaz, az nyúlverem volt, de a technológia tökéletesen megfelelt. A sátornál számtalanszor jobb, oldalba vájt féligvermet karvastagságú ágakkal tetőzte. Használt ő mindent, volt fantáziája. Meg kell adni, csinos – na, jó, ronda, de nagyon hasznos – szállást hederintett magának. Aztán, mikor a bogyók, levelek is elfogytak, és a fakéregre is ráfanyalodott, elkezdett súlytalanodni. Lebegett a gyengeségtől és az állandó leesett cukortól hypoglycemiája volt neki. Ide figyelj, fiam, Filo, feljebb akarsz jutni a nagyokat csak messziről bámuló, bátortalan, próbaidős kocsmatöltelékeknél?

– Naná, Samu bá! Olyan szeretnék lenni, mint maga, a nyomdokába akarok lépni.

– Szóval, legírhedt. Félméteres avarral tömte meg odúját és a pokrócok közé is – tudod, egy rakás biztosítótűt talált valahol, így aztán paplanja is akadt neki – bepréselt mindent. Nem fázott, mert az ágakkal, avarral, földdel meg minden egyébbel befedett gyönyörűség nem ázott be, de már mínusz tíz fokban egészen kellemetlenül érezte magát. Az utolsó bogyón túli étke egy fagyasztott állapotban talált nyuszkó volt. Persze, ahogy a csapda tulajdonosa észrevette, hogy valaki valamit elemelt belőle, örökre elvitte onnan. Az emberek – vannak ilyen erdőjárók, tudod – látásból ismerték. Megkedvelni nem volt idő, hiszen nagyon késő ősz volt, aztán tél jött, és a tavasz. Amikorra – a hónapok óta sehol sincs Bálintot – úgy elnyelte a föld, mintha sosem létezett volna. Senki nem kereste, lerogyott a házikója is. A két, gerendának használt ág, majdnem szabályos, függőleges keresztként jelezte, hogy valamikor itt lakott Bálint.

– Mondja már végre, mi lett azzal az emberrel, ne játssza itt a nagyokost! Értem én, hogy maga a mesterem, én meg az inasa, rendelek is még egy kört, csak bökje már ki!

– Mi lett volna, fiam, ott lakik az ma is, épp azon a helyen, ahol eltűntnek nyilvánítottam. Tudod, az a baj – ha belegondolok –, észre sem vette senki, hogy voltból nincs életű lett.

– Maga honnan tudja ilyen részletesen mindezeket, ha soha senki nem tárta fel azt a berogyott kunyhót?

– Honnan a fenéből tudnám, te takonypóc, hát én voltam az a Bálint. Ma is érzem az avar szagát, a hideget, és úgy nyom, de úgy, a rám rogyott fold! Hát ezért nem nősültem meg soha. Na, rendelj még egy kört, kölyök!

– Samu bá, szeretnék így mesélni, ahogy maga, de most inasi kötelességemnek eleget téve, hazadülöngéltetem, aztán valahogy magam is hazatántorgok. Tudja, nem szeretném, hogy nagyon kikapjon az asszonytól, akit sosem vett feleségül, de mégis van. Lehet, hogy én okosabb leszek, és tényleg kihagyom a rabigát.

– Már megint játszod a nagyot, fiam! Mesélj te így egy beomlott nyúlveremről, ha majd felszabadítalak az inasság alól!

– Maga mennyit ivott ma?

– Nem mértem soha!

– Én, Samu bátyám, másfél liter bort és hat deci pálinkát.

– Na, ez a te bajod, fiam! Amíg számon tudod tartani, addig tekintsd magad fogyatékosnak!