Papucsaink rovására!

Uff! A wigwambelső végkimerült. A falu közepén tornyosuló, cifrára faragott építmény tetején trónoló vevő beadta az unalmast, a modemek is egy szálig kisültek.

Se TV, se internet. Mi a fityfenét lehet rendes, tizenhatodik századi indiánnak ilyen bokrosodottan szétszáradt kietlenségben – már szétesésnek indult, ősi tolldíszével fején – csinálni? Jól működött a csapda, fogtak két rettenthetetlen, ellenséges törzsfőnökét, egy delavárt és sziút. Úgy látszik, náluk is adásszünet volt, hogy háborúsdira adták a fejüket.

Komancsék most az egyszer úgy gondolták, nem az a dolguk, hogy kimentsék őket szorult helyzetükből, hanem mint általában tették, most sem kivételeztek. Még velük sem. Hol volt még Old Shatterhand és Winnetou, na meg az ő beszüntetőjük – Felhő Folt lányára copfokat varró –, Buffalo Bill. Így hát Hosszúfüstű Pipát és Nagyontollas Komort, szépen faragott, iker kínzóoszlophoz kötözték, és ropogó tűz mellett, rengeteg uff, uff toporgás után, elkezdődött a tulajdonképpeni esti show.

Nagy Zimankó mordult elsőnek képükbe. Aztán tovatoporgott, őt Nagyfülű Pengeél követte, aki mindkét rezzenetlen arcú füle mellé, egyenként négy tőrt villantott, aztán a tomahawk-király, copfjairól híres, Repülő Toll spékelte körül őket, cirkuszi késdobálókat megszégyenítve. De egy jaj, hűha, sőt egyszerű szisszenés sem hagyta el a két rettenthetetlen ajkát. Már nagyon unták, hogy azt csinálják velük, amit ők szoktak másokkal, ezért foghegyről fogadást kötöttek.

Persze olyan halkan nem lehet beszélni, hogy egy indián ne értse, ezt ők is tudták, meg azt is, hogy a következő lépcső – a kínzóoszloptól a be nem törés után –, a fejjel lefelé fára függesztés lesz. Ez általában a hangulati tényezőt kopasztotta, vagy dúsította.

Ez a három törzs – itt és most, a játékos béke jegyében – nem ölte halomra egymást. Egy kis felfüggesztés után, némi bölénypecsenyével és pipaszívogatással tűzdelt kibékülősdit rendeztek volna, hogy elengedjék a szemtelen szenvteleneket.

Nagyon ritkán fordult elő az elengedés helyett elégetés. A főnök főnökének főnöke mesélte, hogy ilyen is előfordult. Egy Bagoly nevezetű, vidra külsejű, sok ránccal büszkélkedő, valamikori őspipa, hátracsapta kihúzott testén a fejét, már-már hátrabillenve, és annyit mondott:

– Uff! Aki tovább bírja, az mindent visz!

A kihívott, egyetlen szempillabillentéssel, hasonlóan hídló testhelyzetből, mereven, egy másik uff kibökésével jelezte:

– Wigwamom a te wigwamod is, ha túléled. Ellenkező esetben, nagyon szomorú wamod lesz, de így is, úgy is – mint kéretlen bajtársat –, meghívlak egy füstölésre.

Elkezdődött a nagy verseny, amihez hasonló, kérem, a vadnyugat beállása előtt sosem volt. Harsogtak a harcosok és ugráltak egy helyben, hídló tartásban. Mindannyiunk hangereje – indiánéknál a túlzott fecsegés férfiatlan –, kitett fél szúnyogzúgásnyit is.

Ők csak lógtak, lógtak. Egy indián soha nem adja fel, fájdalmat sem jelez. Már mind a ketten a meghalás kellemetlen előérzetével – enyhén ájulás közeli uffasztástalan fejpirulattal –, de bátran viselkedtek. A delavár főnök fia odasompolygott apjához – persze tette ezt indiánosan, kezét égnek emelve – és egy határozott négyoldalas beszédet tartott, amely így hangzott: “uff”, jelezve kiváló tetszését. Ebben az uffban benne volt valami dicséretféle is, hogy ez bizony jó mulatság. Pipás-bivalyos-tollas, a két lelógó irányába, egy pici csendtörést követett el.

Ekkor, jobb szélről, sárga mezben begurult – mondhatnánk bedübörgött –, egy bivaly méretű valamin üldögélő idegen.

– Hé, fiúk, hoztam nektek Harley Davidsont!

Mindnyájan, gondolataikba mélyedve keresgélték, nem létező internetes vonalaikról, említett valaminek a behatárolását. Nem sikerült, tudniillik nekik még dobbal működő internetjük volt, a televízióik is dobról indultak. Ekkor a főnök hosszú beszédet mondott.

– Srácok, ez kafa! Jobb, mint a ló, pedig azt is valamilyen nem indiántól találtuk fel. Mennyit tudsz leszállítani, pajtikám?

– Öreg, lógó copfú, hányat akarsz?

– Hány csillag lesz azon a „fúj, de utálom” zászlón, amit kétszáz év múlva összeeszkábáltok magatoknak, papucsaink rovására?

– Minimum ötven, talán kicsivel több, miért kérded?

– Ó, hatalmas fehér sast vonszoló, semmi különös! Most hallgathatok tizenöt évig, annyit beszéltem… Mennyi idő kell a szállításra, tudod, itt fogadás közben vagyunk. Műsoros attrakció zajlik épp, a nyertes mindent visz!

– Gyorsan vágjátok le őket, ha nem akarjátok, hogy övék legyen a rengeteg motor!

A főnök fülének lebbentésével utasította Farkasnyakat és Magasló Pocokfejet, akik cselekedtek.

Így történt, hogy sem Hosszúfüstű Pipa és sem Nagyontollas Komor nem lett győztes, igaz vesztes sem! Ők ma is Harley Davidson nélkül füstölik magukat, a nemes gesztusú meghívó összkomfortos wigwamjában. Egy félcsordányi bölény elfogyasztása után a játékvezető-főnököt, csapatával és azt a fura idegent is meghívták, bár sosem ment el egyikük sem. Ki tudja, miért…