Iga

Rögök között ekevas táncol,
habzó lovak húzzák előre.
A gazda dörmög, az ostor röppen,
mert kész kell lenni delelőre.

A szántott föld barnán hullámzik,
valószínűtlen szürkéskék éggel.
Nyárára szőke lesz a tenger,
mit barnára húzott a vasekével.

Kaszák suhogtak nem is olyan régen,
veríték fürdette a tarlót.
Lányok melle ringott, a kévék gyűltek,
merült erőkkel, derült szívekkel.

Igák csörtettek, barmok lihegtek,
ilyenek is, meg olyanok is.
Vajon melyiknek volt a könnyebb?
Talán a szekeret húzóknak...

A forró szélben az este sem áldás,
hazafelé a csend ural,
fáradt szívekkel, áradt fáradsággal
ballag a barom  emberbábuval.

Rövid a csend, a csillagoké.
Rózsaszín hajnalpír a bágyadtaké.
Már ismét talpon létre zavar,
kiégett szívekkel, vásott vágyözönnel
egy újabb munkazivatar.