Kövérítő fogyókúra

– Sehol egy üreg, sehol egy odú, de még bokor és fa is jó távol. Legalább egy krokodil ugrana ki abból a pocsolyából! – gondolta eszeveszett kétségbeeséssel rohanva a halálra rémült nyúl.

Elszundított, tetszett neki a hatalmas tisztás, a sziklák, a kövek, csak úgy habzsolta a kristálytiszta levegőt. A rókának ilyen könnyű dolga sosem volt. Az utolsó pillanatig azt gondolta, el sem fut a hírhedt, elsősorban fülméretével kimagasló, folyton rettegő, vágtató művész. A legjobb falat, amit el tud képzelni, és most kis híján, fáradtság nélkül, csak úgy bele is foghatott volna a falatozásba, de észrevette és elkezdte – azt a szokásos, rókatüdőt kiköptető, iszonyatos – vágtáját, fejet vesztve, cikk-cakkban, összevissza.

Mindegyik nyúl pánikba esett, így soha nem keresett valami értelmezhető logikát, a futás irányának bemérésére. Most például nem is az erdő felé, hanem a még nagyobb kiterjedésű lanka irányába rohan, ahol minden csupa kő. Tehát nassolás lesz, csak meg kell érte dolgozni. Gondolta, egye fene!

És ekkor, az odakívánt krokodil nem, honnan is, de valami egészen más, mind a kettőjüket megállította. Ragyogott. Hosszú, szőke fürtökben kunkorodó, csillámló hajjal, földig érő ruhában, egy pálcával integetett feléjük, kedves, kimondottan jóságos arccal.

A két megmerevedett vetélytársat, akik a hirtelen mozdulatlanná dermedéstől megszédültek, lágyan megszólította.

– Én vagyok a jóságos tündér, teljesítem két kívánságotokat. Melyikőtökkel kezdjem? Ez még nem számít kívánságnak.

– Kezdd a rókával! – lihegte a rettegéstől felfokozottan merev fülű, ijedt nyúl, abban a csalfa reményben, hogy közben majd jól kitalálja, mit is kérjen, ha már így, nagy hirtelenjében egy becses – nem vadász –, emberi lény formájú valaki személyében megmentőre talált. Két hátsó lábára állva felegyenesedett, füleit is kiegyenesítette és figyelt.

– Mondd, kedves róka, mi az első kívánságod?

– Az első kívánságom, mert nagyon szeretem a nyulat, hogy a mai ebédem ez a nyúl legyen!

– És a második kívánságod?

– A második kívánságom, hogy ne teljesítsd a nyúl kívánságát!

– Értettem, kedves róka. Mind a két kívánságod teljesítem. És te, kedves nyúl?

– No de, most kértem, hogy ne teljesítsd a kívánságát! – szólt ingerülten a korgó gyomrú ebédváró.

– Úgy van, kedves róka, én mindig minden kívánságot teljesítek, ezért figyelembe is vettem, hogy az egyik kívánságod az volt, ne teljesítsem a nyúl kérését. Ez egy csak kívánságra vonatkozik. Ha azt kérted volna, a nyúl két kívánságát ne teljesítsem, úgy másként állnánk, de így maradt egy kívánsága. Parancsolj, kedves nyúl!

– Én mindössze arra szeretnélek megkérni, kedves jó tündér, hogy miután megfalatozott ez a drága, fűevést elkerülő nyulak réme, abban a pillanatban változzon a prémje egy nő nyaki ékességévé. Olyanná, amit sál helyett használnak, és úgy lógjon fejjel lefelé, az életének értelmet adott rókasága.

– Értem, kedves nyúl. Mind az egy kívánságod teljesül. Én most megyek is.

Csillámló botjával két kört rajzolt a levegőbe, és eltűnt, mint a kámfor.

A nyúl nem rohant, nézte az életében először rémültnek látott rókát, nézett közvetlen közelről a szeme közepébe. Olyanná vált, mint egy kőszobor, mozdulni sem mert. Odament és elkezdte méricskélni a prémet.

– Nem rossz, szerintem nagyon szép dísze leszel jövendő gazdádnak.

Majd megfordult, szökkent kettőt-hármat, keresett egy kényelmesnek tűnő, vánkosnak megfelelő követ, hanyatt vágta magát, és elkezdett a napon sütkérezni.

A róka még szimatolt egy keveset. Ha mással nem, legalább nyúlszaggal töltse meg a tüdejét, a gyomrába már úgysem kerül. Megfordult és elindult az ellenkező irányba valamiért, akár egy különc róka. Jobban szerette magát bőröstől, prémestől egyben.

Az otthona előtti tócsa tükrében megállapította, hogy kövér, rá is fér egy kis fogyókúra.