Inkognitóban

– Szia, Julikám!

– Szia, Vince, hamarabb jöttél, óvakodj, mert kirúgnak! Nehezen kerítettük azt a csirkelábpucoló, megyei főszakértői állást, ahol nyolc órában nyolcat, egy asztal mellett – hasadra ütve – csirkeláb-számokat saccolsz.

– Nézd, kincsem, nem szeretem a földhözragadtságot, mindig előre kell nézni! Aladár, Józsi bátyám osztálytársa, egy sima mérnöki diplomával, eddig valami albeosztotti funkció alázottja volt, most rávisított a szerencse, kinevezték a csirkekörömkaparó-gyár igazgatójává.

– A mindenit! Hogy egyeseknek milyen jól megy! Mi meg itt csak saccolgatunk, saccolgatunk. A kolléganőim meg jókat röhögnek, mert én még mindig egy textilgyárban dolgozom, főteremnézőként. Tulajdonképpen úgy tekintenek rám, mint egy almunkásra, pedig az én végzettségem – tudod, sörgyári penész-szaktanfolyamot végeztem nyolcadik után – nem ilyen alantasságra rendelne.

– Nyuszifül, mostantól megoldódnak a dolgaink. A haverka, ahogy egy gyárban általában szükséges, párttitkárt választott magának.

– Na, akkor erről is lemaradtunk! Te nem is vagy párttag.

– Dehogynem angyalom, már két órája. Adtam egy ezrest, és 1927-es, 01-es a tagsági könyvem.

– Ezt jól megcsináltad, ilyenképp harminc évvel későbbről születtél!

– Nem értesz te a politikához, angyalom! Az a fontos, hogy lehetőleg a főtitkárnál – most már így nevezem elvtársnál –, is korábbi legyen a tagságom.

– Nehéz munka lesz, drágám, mindig utáltad a regnáló párt doktrínáját.

– Tetszik nekem, anyus, hogy ilyen azonnali magasröptű politikai kifejezésekkel, egy hatalmas ugrással minden lemaradásodat behoztad. Soha nem utáltam semmit, kincsem, ami a hasznunkra van. Na, most ez a drága jó ember, ha megválasztat, akkor kisebb csapdába keveri magát.

– Mekkora az a gyár?

– A területére gondolsz, angyalom, vagy arra, hogy hányan dolgoznak ott?

– Talán inkább a létszám érdekelne.

– Azt hiszem, 17-en, abból az igazgató, a párttitkár (én), tíz mérnök, három művezető, egy csoportvezető, valamint egy munkás. Nem tudom, a munkásra miért van szükség, de ez egy ilyen társadalom, drágám.

– Na de, biztos, hogy megválasztanak?

– Kérlek szépen, volt már olyan példa, hogy az igazgató javaslata ellen szavazzon akármelyik dolgozói közösség?

– Nem emlékszem, angyalom, kezdesz meggyőzni. Bizonyos előnyökről és hátrányokról kellene itt tárgyalni, úgy tudom, nem olyan magas a fizetés, talán kimondottan alacsony.

– Bizony, nekünk, párttitkároknak, ősrégi mozgalmistáknak, élen kell járni a példamutatással, ezért nem tehetjük meg, hogy a közösből többet kivegyünk, mint ami jár, mondjuk egy csirkelábkaparó – hogyismondják – munkásnak. De nálatok ki az úr a háznál, az igazgató vagy a párttitkár? Ugye, papíron az igazgató a góré, a valóságban szegény jó barátom, tetszik, nem tetszik, a beosztottam lesz. Szerezd meg, légy szíves holnapra, egy húszoldalas, tömörített brosúrában az összes mozgalmam tudnivalóját, művelt szeretnék lenni! Igen, nem felejtettem el, amit mondtál, valóban kevesebb lesz a fizetés, de majd alkalmazunk karbantartó kőműveseket, asztalosokat, lakatosokat, villanyszerelőket, rengeteg segédmunkást és mindent, amire szükség van.

– Mondd, a csirkelábkaparáshoz ennyi minden kell?

– Ugyan, drágám, hogy lehetsz ilyen naiv? Mondd, szerinted mikor kellene felújítani a lakást?

– Ó, csillagom, majd egyszer, a nagyon távoli jövőben, ha megengedhetjük magunknak.

– Úgy tervezem, három hét múlva nekiláttatok a munkának. Ha te is elviseled, e mellé az ötszobás putri mellé, felhúzatnék még egy tisztességes házat is.

– Szellemek repkednek a szemem előtt, és lopva robbant a hangulatom. Felnézek az égre, s látom, megannyi csillag az – milyen színű is?... nem érdekes, majd megtanítod.

– Pici szívem, ha téged nem zavar, azért időnként megengedem, hogy az igazgatóm is igénybe vegye ezeket a méltán nekünk járó szolgáltatásokat. Nagy a felelősség, nagy az elvárás. Legalább egy kicsit enyhítsenek a jótevőik szorosra fogott élet- és munkatempóján.

– De mi lesz, ha Aladár nem akar a beosztottadként viselkedni?

– Csillagocskám, attól ne félj! Bemegyek, elmagyarázom neki, hogy két lehetősége van, vagy duálisan vezetünk, párhuzamos munkamegosztással, ami esetünkben azt jelenti, hogy én vagyok az ő főnöke, ő mindenki másé, vagy politikailag megbízhatatlannak minősítem, és a kék ég alatt kifeszített, marha nagy futballkapu hálójába lövetem, a legjobb szép ruhás csatárral.

– Nem tudtam, hogy ilyen ijesztően, sőt elrettentően... már-már a frászt hozod rám... Okos asszonynak bölcs férje! Aztán, ha nem teszi, amit mondasz, rúgasd ki.

– Ugyan már, Julikám! Eszem ágában sincs, tudod, hogy van, új igazgató, új párttitkár, mint ahogy most is. Ameddig tart a dolog, addig kell maximálisan kihasználni a helyzetet, természetesen a munkaközösség és a dolgozó nép javára. Azt azért senki nem várhatja el persze, hogy a családomat hátrányos megkülönböztetés áldozatává csikorgassam. Viszont ha ezek a dolgok úgy működnek, hogy ha az igazgató megy valamiért – mondjuk, talál a megyei párttitkár az unokaöccsei között egy nála rátermettebbet –, akkor őt áthelyezik egy másik gyár igazgatójává. Nagyon nagy vakság kell ahhoz, hogy esetleg főmérnököt csináljanak belőle, vagy aligazgatót. Vele akár az is előfordulhat. Egy párttitkárt általában nem szoktak megfosztani elvhűségétől, főleg egy ilyen, születésem előtt harminc évvel keltezett tagsági igazolvánnyal. A jövőnket gyakorlatilag életfogytiglan bebetonoztam, hiszen rendszerek jönnek, rendszerek mennek, de ez az egy soha. Ez a mienk, mi küzdöttük meg!

– De szépen beszélsz, Vince! Tegnap még úgy utáltad őket.

– Julikám, ha még egyszer ilyeneket mondasz, feljelentelek, ha nem, te leszel a legboldogabb feleség a mozgalomban. Talán még annyit tudnod kell, hogy az életünk folyamán be fog következni a világkommunizmus.

– Hogy mennyit változtál, szeretett mozgalmista férjem! És mi lesz abban a gyönyörű világkommunizmusban, amire nem áhítoztunk még tegnap, de ma már nagyon?

– Mi lenne, csillagom, a főnökség része szeretnék lenni. Téged is, holnap a textilgyár nézegetőjéből áthelyeztetlek az előregyártott felhőkarcoló-próbaüzem szakszervezeti bizalmijává. Most aludjunk, Józsikával és Katicával épp elég, ha reggel közlöd.

Ácsi a torzsalkodással! a család nagyon-nagyon szereti, sőt eddig is szerette inkognitóban, az utolsó pillanatig nem hivalkodva, ezt a borzasztó nagy velős csontot.