2011. október 2., vasárnap

Legyen mindenki... Milyen is?

Amikor Christian Bernard professzor, a 60-as években elvégezte az első szívátültetéseket, néhánynapos túlélés optimista lángok fellobbanását hozta Földünk kerekére. S lám, két- három évtizeddel később, miután az önkéntes szívúttörők önzetlen adományozták életüket, valljuk be, titkos, de meddő remény mellett, a várható néhány nap, esetleg néhány hónapnyi, műtötten kínlódó élet meghosszabbításával a módszer tökéletesedett.
Ma már szinte minden szervet biztonságosan transzplantálunk, és a beteg – azért ne feledjük el, akinek élete végéig gyógyszerek özöne teszi lehetővé, hogy az új, létét meghosszabbító szerv ki ne lökődjön, az beteg és mégis egészséges – dolgozik. Ma már, akár 90 évet is élhet, ha ügyes, többet is.
A vese- és májátültetések alig bonyolultabbak egy orrmandulaműtétnél. Néha egy kiadós derékzsába jobban megkínozza az új szerv boldog tulajdonosait.
Természetesen határok nincsenek, így az agyátültetés is évek, esetleg évtizedek kérdése lehetne csupán, és ugyanúgy végezhető lesz élő donorból, mint az összes hasonló beavatkozás. Tény, hogy itt felmerülnének füstbe gomolygó, fejvakarást kiváltó kérdések is, de nem lehet kétségünk egy sok virággal vetett, hantok utáni rendezett és rendszerezett sikerben. Tulajdonképpen a test minden szerve átültethető. El is hagyhatjuk a tulajdonképpent, ne legyünk olyanok, mint a lelki betegek, akik tele vannak kétellyel, félnek, nincs önbizalmuk, keseregnek, szomorkodnak, latolgatnak, bátortalankodnak. Mélásan, vagy búbánattal bámulják a lemenő nap narancsát, kitárt kezekkel, beteges, lobogó, kusza gondolatfoszlányokat dorombolva álmukban.
Ezeknek az embertársainknak, mi érzéketlen emberek, orrcseppentővel is beadandó keserű gyógyszer gyanánt gyömöszölhetnénk le torkukon a megoldást.
El is jön erre az idő, amikor a lélek transzplantálható lesz, mindössze, ha a tudós és egyéb társadalom, fejvakargatás és Bodri-ölelgetés helyett, egyszer és mindenkorra meghatározná a lélek nevű szerv pontos helyét. Mondom ezt úgy, hogy egyesek magát a lelket a szívvel vagy aggyal azonosítják.
Nos, a lélek bizonyára nem a szívben van, hiszen az összes szívátültetett, azonnal lélekgyógyult is lett volna, vagy átvette volna donorjának lelkiállapotát.
Agyátültetést még nem végeztünk, de nemsokára elkezdjük, gondolom. Előbb csak fába metszve, aztán rézkarcban, majd bronzszobrokat produkálva, a fokozatosság elvét kényszerűségből ugyan, de betartva. Az agyátültetés most nem képezi témánk sugarát. Mások valahol a mellkasban, vagy a gégében gondolják az említett – lélek nevű szerv – jelenlétét, melynek teljes súlyát is meghatározták, tehát nem kérdéses, hogy anyagi tényezőről beszélünk.
Csak azért vettem ide – lebegő, suhanó léggömb pukkasztgatásául –, mert megint mások szerint, a lélek nevű – ők nem szervnek nevezik – valami, minden sejt minden részecskéjében ott van. Nem akarok az 50-es évek koncepciós pereihez hasonlóan előre gyártott elmélettel előrukkolni, de ez lenne a legnagyobb probléma, és a legnehezebben megoldható, arról ne is beszéljünk, hogy a lélek nem létezését is nem kevesen csapják össze, két bőrülés között szambázó mozdulatokkal.
Nos amennyiben az agyban van lélek, az agyátültetés alatt, erősebb lángra kell tekerni a gázt. Mi, nem beteg lelkű érzéketlenek, nem ismerjük az úgynevezett lehetetlen szót, így a teljes testi átültetés gondolatával is foglalkozunk. Mikor behunyjuk szemünket, mi történik? Találkozik a két szempilla, és nem dobja ki egyik a másikat.
Tehát, erre az esetre a következőt gondoljuk kifejleszteni. A teljes idegi és mentális, valamint az összes szerv összes sejtjének minden emlékkockáját, a lélekdonor – ez esetben csakis élő donor lehetne – teljes kódanyagával cserélnénk ki. Hogy el ne felejtsük, a családtagok, akik elég felelősségtudattal bírnak, átadhatják teljes magukat gyenge lelkű hozzátartozójuk karrierjének megerősítésére. Hősiesen lemondva a sajátjukról, így teljes személyiségük, két egymás melletti tubusban fekve, az erre kifejlesztett különleges eljárással megcserélhető. Nem tudom a pillanatnyi pontos hogyanját, de minden csak idő kérdése. A kódolás érzékenységének beállítása lényeges. A haszonélvező elsődleges, tehát míg a donor személyisége és emlékképei lehetnek akadozottak, személyisége megtörhet, hiszen segíteni akar, addig a haszonélvező minden emlékfoszlányának meg kell maradnia. Mindössze a lelki tényezők donorból jövő jótékony helyreállása szükséges, és ahhoz az egész testi, lélek transzplantációval, valójában mindent megoldottunk, hiszen mi, emberek mindig mindenre képesek vagyunk, nem úgy, mint az a nyavalyás pitypang a réten, amelyiknek szerteszét fújja a szél a hogyafenébenevezikjeit, azokat a kis marhaságokat. Olyan irritálóak, mert a zöld mezős, kék tavú, kockakövekkel egymásra épült, borostyánba zárt kristályok kora lejárt. Éljenek rendesen, transzplantált érzelmi kilengéseket nélkülöző, nevezzük nyugodtan érzéketleneknek, rendes lelkületű egyedek Földünkön, mindnyájunk, maguk, meg a fene tudja, kinek a javára.
Aztán, ha már kitaláltuk ezt a transzplantációt, teljes testben és agyban csináljuk meg, nem számít, hogy van-e értelme. Javasolnám, kezdjük az aggyal, onnan már csak egy lépés a teljes test. Aztán van az a balett nevű marhaság, megnézünk két-három olyan ugri-bugris, még nem transzplantált tilinkót, és lehet, meg is hagyunk néhányat. Legyen mindenki... Milyen is legyen? Hát nem olyan, mint most, ez a lényeg.


2 megjegyzés:

Jega írta...

Agy transzplantáció, minek. Így is sok a bolond.

Unknown írta...

Így igaz, kedves Jega! :)

Megjegyzés küldése