Az egyujjas régi - az új és ujj fogalmakat keverve -, kibérelt egy konditermet és megvendégelte saját magát békebeli szendvicsekkel. Egy ilyen szerencsétlen, legalább több ujjas lenne! Ha mégis mindenáron egyujjasnak kell maradnia, ne legyen régi, mint a falból kiálló, ősidők óta nem derékszögben előmeredő, virgonc kampósszög, akivel lelki barátságot táplált magányos egysége miatt. Persze ő, legalább nyugodtan lehetett régi...
Viszont, ha valaki az egyujjas dinasztiába születik, ezt a luxust, kizárólag kizáró oknak engedheti meg magának. Szúrósan nézett szemeivel, melyek nem is léteztek. Fogalom volt csupán, de egészen jól működő! Gyengén gabalyító, fotelkarfa agykapacitású tervezők, homlokráncolás nélkül kiagyalt, uborkaszerű gondolata.
Adhattak volna neki tisztességes nevet is. Egyenes nem újnak, nem görbe görbétlennek is nevezhették volna, de egyujjas lett, nagyon régiesen. A kesergő, megtévelyedett, gondolatban felhabzsolta az összes - elméletben odarendelt, kis kerékpárokon leszállított -, ódon szendvicset.
Megszemélyesedett szomorú bánatán, a bú sem tudott enyhíteni. Nem létező, hatalmas szemeit, hosszú szempilláival ölesre nyitotta, és képzelet-könnyeket pergetett csiszolatlanul ódon egyujjasságára. Egy új régi, ami régi új ujj...
Éppen azon agyalt, hogy miután szemrevételezésével, nem létező gondolatával, nem létező önmagát teletömi - a soha-soha ki nem bérelt, sehol sincs teremben -, felszámolja önmagát. Kicsivel előtte behengeredett a lángoló szerelem jéghideg parazsa, ami csak egy szétfagyott lignit darab bolt már. Így, kettejük bánatában - apró, nemlétező magukkal -, egymásba ölelkeztek, és a szerencsétlenül virágzott egy ujjas régi bajától, a kihunyt szerelem jeges parazsa, előbb melegedni, majd forrósodni, aztán lángolni kezdett.
Miután barátjának fogadott, csigaházából kibújt, vadonatújosodni kezdő, nem hülye régiségét átölelte, előbb mindketten letettek az önmegevés gondolati gondolatáról - elméleti síkon is -, majd a két egymásra talált fogalom, észtermékek elsőfokú megnyilvánulásával gerjesztette magát, de nem az érzékelés által katyvadtan. Önmaguk létező, de mégis csak elgondolási szintjén, egymás elméleti nyakába ugrottak.
Megszemélyesedett szomorú bánatán, a bú sem tudott enyhíteni. Nem létező, hatalmas szemeit, hosszú szempilláival ölesre nyitotta, és képzelet-könnyeket pergetett csiszolatlanul ódon egyujjasságára. Egy új régi, ami régi új ujj...
Éppen azon agyalt, hogy miután szemrevételezésével, nem létező gondolatával, nem létező önmagát teletömi - a soha-soha ki nem bérelt, sehol sincs teremben -, felszámolja önmagát. Kicsivel előtte behengeredett a lángoló szerelem jéghideg parazsa, ami csak egy szétfagyott lignit darab bolt már. Így, kettejük bánatában - apró, nemlétező magukkal -, egymásba ölelkeztek, és a szerencsétlenül virágzott egy ujjas régi bajától, a kihunyt szerelem jeges parazsa, előbb melegedni, majd forrósodni, aztán lángolni kezdett.
Miután barátjának fogadott, csigaházából kibújt, vadonatújosodni kezdő, nem hülye régiségét átölelte, előbb mindketten letettek az önmegevés gondolati gondolatáról - elméleti síkon is -, majd a két egymásra talált fogalom, észtermékek elsőfokú megnyilvánulásával gerjesztette magát, de nem az érzékelés által katyvadtan. Önmaguk létező, de mégis csak elgondolási szintjén, egymás elméleti nyakába ugrottak.
Kéz a kézben hagyták el a helyet, ahol nem is lehettek, hogy a sötétben is fekete szemüveggel mászkálókról, feléledt szerelemmel, újult új- ás ujjsággal szabadítsák le, az addig magukat is vakságban tartó szemellenzőket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése