Jótündér

Harsány hahotában, rekeszizmait rángatva, minden önkontrollt feladva, a folyó felé közeledett a szenvedőművész. Az utolsó tizenhat előadásán kifütyülték, képtelen volt egy másodpercnyi valóságosan átélt művészi szenvedés élvezetéhez juttatni a közönséget. Munkaadójának, aki bár tisztában volt tehetségével – hiszen a korábbi időszakban alakított szenvedéseihez hasonlóra egyetlen elődje sem volt képes –, elfogyott a türelme, amikor az utolsó előadáson, a rendes körülmények között zokogó közönség helyett, fetrengve harsányan hahotázó búskomor emberek tömege – a jól megérdemelt búbánat színpadi pótlásával azonosulás helyett –, záptojások özönével volt kénytelen honorálni a produkciót. A szenvedőművész röhögőgörcsöt kapott!

Senki nem gondolta, hogy miért megy a folyópartra. Egy jókora kötéllel hatalmas követ kötött a nyakára, amit kézikocsival vonszolt magával, hogy elég nehéz legyen. Ekkor jelent meg a semmiből a jó tündér – az a háromkívánságos –, akit mindenhonnan ismerünk. Ő tudvalevőleg egy közismert közszereplő, aki mindnyájunk életében rendszeresen jelentkezik és teljesíti kívánságainkat, azért is vagyunk állandóan boldogok és vágyunk néha egy-egy szenvedőművész szenvedésének végignézésére, azokkal együtt, akik valamilyen okozatgörbület miatt a jó tündér társaságát nem élvezhették és ők maguk is olyan valódi búbánatosak.

– Mi az első kívánságod? – kérdezte a jó tündér.

– Meg tudnád csinálni, hogy olyan szomorú legyek, mint fénykoromban, amikor a csúcson voltam és mindenki velem zokogott?

– Mi sem természetesebb.

A művész kezdeti féktelen örömét vesztve, ismét természetes állapotba, a zokogó-mélydepressziós, különösebb színészi alakítás nélkül is remek szenvedőképes állapotba zuhant.

– Mi a második kívánságod? – kérdezte a tündér.

– Dobd ezt a nyavalyás követ a folyóba, na, nem velem együtt. Most, hogy ismét alkotóképes vagyok, már nincsen szükségem az alámerülésre.

A gondatlan tündér elfeledkezett a kérés második feléről, fogta a követ és dobta művészestől együtt.

A hídról utána kiáltott.

– És mi a harmadik kívánságod?

– Vigyél vissza a hídra, de utána soha ne tudj egyetlen kérést sem teljesíteni!

A jó tündér elkezdett gondolkodni, miközben emberünk zuhant. Kevés matematikát tanult, de úgy vélte, ez két kérés, és jelen pillanatban is latolgatja, hogy melyiket teljesítse. Vigye vissza a hídra, vagy soha többé ne teljesítsen egyetlen kérést sem.