Topánkacsa

– Pista bá', nagyon kellene nekem az a két sámli! Egy szép, pirospozsgás mosolyért megkaphatnám? És, csak mert igen közel áll itt benn dobogó szívemhez, kaphat egy puszit is a homlokára.

– Köszönöm, kislány, most nem élnék vele. Melyik szívedről beszéltél a kettő közül?

– Jaj, Pista bátyám, nem ezekről a kerekdedekről ábrándoztatom! Egyszerűen, ott bent, valahol, biológiailag nekem is van szívem, mint magának és majdnem mindenki másnak. Nekem úgy tűnik, az a két sámli tömör fából van. Jól látom?

– Igen, kislány, még magam csináltam, ifjúlegény-koromban szekercével, vastag tönkből.

– Parafából?

– Ugyan kiscsibe, mind a sok szívével gondolja végig, honnan szereztem volna én parafát. Tölgyfa székek azok, kérem szépen! Ha csinálok valamit, azt nem három napra teszem, legyen az még a dédunokámnak is bútora.

– Na, hogy adja? Kérhet, amit akar, vagy, ha selejtes hangulatában van, pénzt is kaphat.

Pista bá' elgondolkodott. Végignézte a feje búbjától a nagy lába ujja körméig az előtte álló, csakis áramvonalak gyűjtőrendszerének meghatározható, már cseppet sem kis lányt. Osztott, szorzott, zümmögött fejében a bogárventilátor propellere, agyának használaton kívüli – hirtelen reaktivált – állománya ki is vágta a biztosítékot.

– Harminckét millióért a tiéd, kicsim.

A kislány eltátotta a száját, aztán, mikor szemeit is sikerült becsuknia szájával együtt, toporzékolva ismételte meg.

– Nekem kell az a két sámli, mondja meg már, mit akar!

– No, csillagom, adsz félmilliót és az összes virágzásodat, amikor kedvem szottyan rá.

– Megdumáltuk, Pista bá’! Tudtam, hogy remek fickó vagy, vinném a cuccot.

– Előbb a dohányt és némi előleget, örök virágzásod csokraiból!

Ez meg is történt, a konyha melletti szoba sötétítőjének behúzása után. A kislány hazatrappolt, hogy honnan rántotta össze a pénzt, az maradjon az ő titka, de fizetett.

– Most viszem a sámlikat, mikor jöjjek?

– Hát, amíg meg nem unlak, naponta gyere, ha kérhetném, mindig ugyanebben az időben, aztán majd, ha kevésbé gerjesztesz, akkor kétnaponta.

– Pista bá', cuppcurupp, maga az én szívem csücske, az összesé, ahányat akar. Különben meg, nem csináltunk rossz vásárt egymással! Meg kell mondanom, végül is az előbb, a szomszéd szobában történt fizetési részletem nem esett nehezemre, holnap jövök.

A kislány benyúlt a retiküljébe, és az otthonról gondosan, felkészülten hozott ragtapaszokat gyönyörűen ráerősítette a két sámlira. Felállt rájuk, becses lábacskáit beillesztette a “papucs felsőn” kialakított böhöm hurkocskákba, és a mesebeli óriás döngő lépteivel – „nálánál menőbb divatpapucsa a világon senkinek nincs”-gondolattal – elindult.