A hasad megböki valami. Jé, hét ágra
süt a nap, és az egyik végigkarmol és csiklandoz. Az előbb még zuhogó nyári
zápor odébb is állt. A mindent beragyogó szivárvány a láthatár széléről
színeket dobál alá. Amott a szürke háttérbe veszett szegfű pirostól liláig
színeződik, és tenyered is lemarkol belőle egy darabot. Nem akarsz átmenni
alatta. Minek is tennéd? Ezen az oldalon ugyanolyan jó.
Csak nézed, amint a hasadat
kellemesen kapirgáló nap ki tudja, hányadik ágának örömgerjesztése és az eső
múltát valószínűtlen formájú, nem egészen íves szivárvány – szív várvány – alatt,
a még néhány tinta- és rózsaszín pacafüstszerű felhő igyekszik odébbállni. A
nap, a színek és egymásba zárt, hegyes körmű hétágak repítenének a színmáz
fölé.
Majd megköszönöd magadnak
türelmed, másnak az eső cseppjeit, a szegfűszirmokat és tenyérmelegítőt.
Megrázod fejed, mint az átvizesedett bundájú kutyák szokták, és széttárt
karokkal próbálod magadba ölelni a küldőt és küldötted.
Akár egy sokszínű, kötött sapka
számtalan sima és egyenes fordítással belevitt fonálegységébe rohansz,
készítesz magadnak egy színszendvicset. Még mielőtt a szivárvány várványa
abbahagyná várásod, szívvel, kirohansz, hogy elköszönhess tőle. Intesz neki,
gyorsan megvakarod a fülét, s már odébb is állt.
Talán máshol is szükség van a nap
mind a hét ágának vakargatására, felhőkre, színekre, zöld mezőre, záporra,
fényre, szivárványra. A szív ilyen szivárványából nem csak neked jár belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése