Répatermesztés

 

Gézához csenget a postás, pirosló fejjel előrehajolva, már-már négykézláb kér bocsánatot, az illedelmességet többszörösen eltúlozva, mert egy neki szánt levelet, futtában a szomszéd udvarába dobott be. Hogy ne piruljon már olyan nagyon, mint egy kettészakadt 1927-es Cadillac, Géza vállon veregeti, csak annyit mutat a kezével, hogy “pszt”, nyugodjon meg, holnap is nap van, ha minden igaz. Most menjen haza, meséljen valami szépet az asszonynak, aludjon jól, ez az időpont már kései ahhoz, hogy a szomszéd idegesítő hangú csengőjét nyomkodja. Nagyon-nagyon messze áll tőle a tolakodás.

Kivárja a reggelt, és rendesen átveszi az őt megillető küldeményt. Felvette hálósipkáját, elbrummogta a Tv-maci helyett – amit már nagyon rég nem talál sehol – az esti altatóját, és nyugovóra tért. Szeretett aludni. A világ legsötétebb ötletének az ébresztést találta, függetlenül attól, hogy egy recsegő, fűrészhangú ébresztőóra, egy andalgó dallamra beállított mobiltelefon, vagy a számára legkedvesebb személy fülébe énekelt hangja provokálta ki a természetellenes ébredést.

Nyugodtan aludt, amikor hajnali fél négykor, szomszédja – a neccharisnyás nő férje –, ahogy magában nevezte, öklével ablakát püfölve rondította szét természetes álmát, és rángatta az ilyenkor szokásos – aberránsan korai – ébredés beteges, nyűtt valójába. A méregtől majdnem elharapta a száját, mikor a szomszéd teli tüdőből, félretekert ajkakkal ordította:

– Ide figyeljen, maga tök alsó! Aki a stüszi vadászt, a zöld felsőt, valamint magát Tell Vilmost is aljasul kihasználja. Ez utóbbit magára hagyta párbajsegéd-kérelmében, előzőektől ingyenes borsütési, valamint sonkacsapolási folyományokat eszközölt ki, a kihasználás magas fokán, és még volt képe a zöld alsó 0,7-es lottótalálatát teljes összegében lenyúlni. Magához hasonló aljas embert hátán a föld nem hord! Nem csak szomszédomnak, de barátomnak is gondoltam. Bátorítottam az 56 mm-es sárgarépa termesztésében, amihez nagyon értek. Soha nem olvastam a képébe, hogy egy pancser, harmadosztályú, stílustalan játékgyár csupán, akiből sosem lehet igazi, harmadosztályú répatermesztő. Ebben a kategóriában semmi esetre sem! Nem szégyelli magát, azok után, hogy az utcai járdát ugyanúgy használhatja, mint én, és nem szólok egy szót sem? Sőt bátorítom, s így eltaposott!

Géza, csak nézett ki mereven a fejéből, mint fekete napszemüveges, kopasz mozigépész – még a celluloid világában – filmszakadáskor. Először azt hitte, hogy nagyon berúgott az este, és tényleg filmszakadás esete forog fenn, de arra minden tudati állapotban, még az alvás legmélyebb fázisában is jól emlékezett, hogy már húsz éve nem ivott mást, csak vizet. Akkor meg mi van? Ronda dolog, de az ébredés után nyekkenni is alig bírt. Megpróbált, de a neccharisnyás nő hapsija nem engedte szóhoz jutni. Odavágta a képébe:

– Többet ne köszönjön, ne strapírozza magát! Nagyon nem szeretném fogadni egy ilyen élősködő üdvözletét!

– Csak annyi kérek, hogy a levelemet hozhassam el! – szürcsölte ki, keservesen fogai között, a fejfájós Géza.

– Milyen levelet? Maga küldött nekem tegnap egy levelet, azért vagyok itt. Na, agyő!

Sarkon fordult és elment.

– A fenébe is! Szerettem azt a neccharisnyás nőt bámulni a kerítésen keresztül, de egy ilyen hülye szomszéd asszonyát, ha rimánkodva kérné, se fogom többé nézni. Csak jussak valahogy a levelem birtokába, többet nem zavarom. A fene egye meg, ha engem egyszer felvernek, nem tudok visszaaludni, vagy csak nagyon nehezen.

Most ez a répás – az 56 mm-es répatermesztő – “nagyon szaki” kicsinálta az egész napomat. Fészkes fenét!

Visszafeküdt és eldöntötte, hogy nem enged a terrornak, alszik tovább, még ha ez nem is olyan egyszerű. Lassan aludt vissza, de nagyon szépet álmodott. Asztali teniszpályán, egy pingponglabdával focizó női futballcsapatról. Délfelé felébredt. Nagyon közel volt a természetes ébredésének idejéhez, amikor ismét valaki az ablakot kocogtatta, már nem püfölte. A neccharisnyás nő férje volt. A hajnali – tulajdonképpen éjszakai – bevadulást mintha el is felejtette volna. Ajkába harapva, lesütött szempillákkal, mint egy szégyenlős szűz, nyújtotta át az őt megillető levelet.

– Ne haragudjon a zavarásért, szomszéd, azt hiszem, ez a maga levele. Nem voltam túl jó formában reggel, talán majd egyszer megbeszéljük.

– Maga itt járt reggel is? Azt tudom, hogy éjjel itt mászkált és ordítozott, de még egyszer jött?

– Ja, nem, nálam az reggeli időpont volt, tudja, én olyankor kelek.

– Mutassa azt a nyavalyás levelet!

– Bocsásson meg, felbontottam, azt hittem, nekem szól.

Még pirosabb orral, szendén bámult, mint egy szégyenlős kerti törpe a tulajdonosára. Géza átvette a levelet és elolvasta. Kezdett megvilágosodni a hajnali történet háttere.

"Nézd, kedves Géza! Te egy olyan pancser vagy, olyan huszadosztályú 56 mm-es répatermesztő, hogy a kertedben egyik ugat, másik nyerít, a harmadik nyivákol, de egyik sem igazi répa! Felfuvalkodott és beképzelt pulykakakas vagy csupán, aki a valakik között, senkiből segg szeretne lenni, ha már valaki nem lehet…"

És a csodálatos levél még folytatódott hasonló hangnemben. Ekkor a fekete-fehérből már viszonylag színes volt a kép, hogy a szomszéd magára vette ezeket a csodás, véletlen minősítéseket. A kérdés csak az volt, ki lehetett ez a barbár, aki kéretlenül ilyen szép lelkű, nem minirépa-termesztőnek aposztrofálta.

Lenézett az oldal aljára, és úgy gondolta, innen már nem érdemes a többit elolvasni, csak még idegesebb lesz. Igen megdöbbentette a név, hiszen a köszönőviszonyon alig voltak túl az illetővel.

Mikor harmadszor is megkopogtatták az ablakát, lőfegyver után nyúlt¼, ha lett volna. Kinyitotta!

– Parancsol, szomszéd? – udvarias, jól nevelt, buborékmentes mosolyt erőltetett magára.

– Tudja, azt hittem, hogy nekem szólnak az intelmek, és maga postázta nekem.

Állt szégyenlősen egyik lábáról a másikra helyezkedve, mint lefáradt, megöregedett versenyló.

– Semmi gond, menjen nyugodtan haza, nem vagyok sértődékeny. Ha nem bánja, azért a mai naptól az 56 mm-es sárgarépa-termesztésről áttérnék az 56 cm-es mamutrépa-szakosodásra. Azt mondják, nem olyan nagy a különbség, egyik is répa, a másik is. Szép napot! Üdvözlöm a kedves neccharisnyás feleségét, majd integetek neki a kerítésen keresztül.

– Ő majd visszainteget magának. Szereti, ha integetnek neki. Alászolgája, aranyos, drága szomszéd úr!