Margitka kavar

Csabi békésen szundikált, bal kezével íróasztaláról arcát alátámasztva, rutinos munkába mélyedő papírrágó benyomását keltette. Jobb kezében lankadt golyóstoll pihent egy szín üres papírlapon. Távolból a forgácsoló részleg duruzsolása nyugtatta a kilenc nyúlösztönűt. Valójában csak nyolcat, a főnök, ha úgy tetszett, akár le is feküdhetett az asztalára, néha horkolt is, csalafintosan határidőnaplójára borult fejjel. Mindenki tudta, hogy ez nála – rákérdezés esetén – a pontos és gyors memorizálás ragozottan többfázisú, szétszórt tintatócsák közvetlen közeli szippantását falazza.

Nagyon közelről terjengett a kimerült munkásságú kilencekre a festőde bódító, alvást mindinkább elősegítő, penetráns gyönyörhulláma. Valamivel odébb barnítottak és krómoztak is. Kimagaslóan nyugodt hangulatú, az úgynevezett munkások zaját is nélkülöző sziesztaóra volt.

Hétszázuk közül, kétszázötven mérnök, művezető és csoportvezető, valamint nagyjából 80-100 – sporttevékenységük jogos okán – megszervezett papírmunkahelyű egyed mellett, a kilencek vezettek. Úgy tűnt, hogy a külső, semmittevéstől elcsigázott vezetők közül senki nem tudott annyi erőt gyűjteni, hogy odaförmedjen a – hogyishívják – munkásokra, így azok is kókadtak. Némelyikük még aludt is talán... Persze, ez olyan vérlázító gondolat, hogy nem szeretném tovább folytatni.

Menjünk hát vissza az irodába, ahol a napi, minél hosszabb szundikálás a munka szerves részét képezte. Bűz terjengett! Valami eszement sztahanovista, hirtelen mindent le akar festeni szórópisztollyal és még mindig mindenki aludt. Marci bá', aki a főnök úr, vagy mérnök úr megszólítást megkövetelte, horkantott egyet. Határidőnaplóján, zsibbadt fejét balra fordította és – csak egy pillantásig kinyitott szemmel – érzékelte, hogy a láng lobog.

Visszacsukta magát és aludt tovább, horkantott még kettőt, aztán felkönyökölt. Érdekes, a többi hetet hagyta nyugodtan szundítani, de Csabára rádördült, mint az egyetlenre, akiről azt feltételezte, hogy – esetleg, ha már úgysem lehet aludni, akkor – meg is teszi, amit mond. Kellemetlen, mikor az embert álmából ébresztik, szegény Csaba is felpattant. Előbb nem tudta, hogy a seregben, az irodában, az egyetemen vagy valami annál is rosszabb helyen van-e. Egyenruha híján a hadsereget egyből kizárta, és hát fel is ébredt, azért ezt is tegyük hozzá.

– Te, Csaba, szétégetted a merülőforralómat, lángol!

– Esetleg, talán, ha a főnök úr méltóztatná kihúzni a konnektorból, az átmeneti állapotjavításra segíthetne.

A merülőforraló ugyanis épp egy yardnyira – Marci bá' orrától teljes bal karnyújtásnyi távolságra – helyezkedett el, míg Csabi talán öt-hat méterre állt. A rendesen beidomult kollégák egyike sem ébredt fel, sem a bűztől, sem a lángoktól. "Már megint valami marhaságot csinálnak ezek a ... munkások vagy mik", gondolták. Az is lehet, hogy nem gondoltak semmit, csak úgy gondolatok nélkül aludtak, mélyen magukba szállva.

Csaba odament és kihúzta.

– Főnök – az urat direkte hagyta el, mérgesen, mit ébresztgeti ez a horkantós, ha kell, ha nem –, máskor, ha teát főz, amikor már rendesen rotyog, ajánlatos kivenni a merülőforralót. Persze előbb jobb, ha kihúzza a konnektorból. Az történt, hogy nem csak a víz főtt el mind, hanem a 416 éves óbádog bögréje is megsült. Látta a Körhintát Törőcsik Marival? Olyan vidáman szálltak szét a vízgőzök, mint a "Repülünk, Mari!"-kiáltáskor – a filmben is Mari – Törőcsik Mari.

– Filozófus alkat vagy, de majd kinevelem belőled! Oltsd már el, nem látod, hogy ég!

Csabi ráöntött egy kis vizet, majd pár pillanatnyi vizsgálódás után kijelentette.

– Főnök, a merülőforralója elhalálozott!

– Ne marháskodj! Tudod, hogy ilyesmit nem lehet kapni, csak odaát!

A teljesen szétégett, foglalatából kiolvadt, kormos jószágot úgy vizsgálgatta Marci bá', mint MZ/X a megrepedt édesanyját. Majdnem sírva fakadt.

– Ez miattad van, Csaba, miért nem ébresztettél fel!?

– Főnök, magához van a legközelebb, és a többiek még mindig alszanak. Valami nagyon szépet álmodhatnak, mert ha nekem ennyit szövegelnének, azért csak odamordulnék, hogy csend legyen.

Marci bá' kedvenc letolási szakkifejezése a – se nem durva, se nem finomkodó –, tehénsegge volt.

– Ha nem hagyod abba a gúnyolódást meg a szemtelenkedést, letehénseggezlek!

– Nagyon szeretném már rég, főnök, akkor legalább én is nyugodtan aludhatnék, mint ezek a többiek.

– Jól van, na, fogjuk, és javítsd meg!

– Nem vagyok villanyszerelő, sosem is voltam, de van egy haver, tudja, a Pista. Ő is merülőforralóval dolgozik, teás, mint maga, de sokkal praktikusabban oldja meg. Ő a 380 Voltot, direktbe vezeti kerámia edénybe. Csináltassak egy olyant?

– Nagyon szeretnéd, ha letehénseggeznélek?

– Nagyon! Akkor tényleg nem csinálnék többet semmit.

– Csináltasd már meg, légyszí!

– Főnök, agyon fogja rázni...

– Mi is neked a teljes beosztásod?

– Én vagyok az acélpörgettyű-adagolás főnöke!

– Hány beosztottad van?

– Egy, saját magam.

– Szeretnél előbbre lépni?

– Mihez képest? Saját magamhoz, vagy esetleg a főnök úrhoz képest?

– Már megint kezded? Javítsd meg ezt az izét rendesen, használhatóvá és kapsz egy valódi előléptetést.

– Miből állna ez?

– Csináltatok a helyett a széteső íróasztalod helyett egy tisztességeset.

– Megdumáltuk, főnök úr, de nagyon ronda lesz, azt előrevetítem. Tudja, muszáj lesz a műanyag burkolatot eltávolítani és fával helyettesíteni. A villanyszerelők pedig nem igazán jó asztalosok. Megoldom, hogy viszonylag biztonságosan szigeteljék, de tudja, hogy van ez, én nem nyúlkálnék abba a fortyogó bögrébe soha többet.

– Eredj, és csináld meg!

Csabesz elment és egész gyorsan megcsináltatta. Pista, ahogy elvárta, rém ronda faburkolattal helyettesítette a műanyag gyárit, de úgy leszigetelte minden létezővel – amikor megtudta, hogy a főnöknek lesz –, hogy súlya duplaannyit nyomott, mint előtte. Aztán visszament.

– Itt van, főnök úr, most magára hagyom, próbálja ki!

– Dugd be, Csabikám, a konnektorba!

– Főnök úr, én ezt a dugást most kihagyom, átengedem magának.

– Gyáva alak! Na, majd Margitka segít.

Margitka, a sokat próbált – beosztását illetően főnézelődő és sétáló hölgy –, szokásos alvászavaró dúdolásával érkezett. Mindig és mindenhol dúdolászott valamit, nem kímélte az irodát sem. Jobb esetben beszélt, rosszabb esetben dúdolt.

– Margitkám, angyalom, jöjjön már ide, legyen szíves!

– Mondja, főnök úr, csak nem valami munka?

– Ugyan kérem, abból most sincs. Szívességet szeretnék kérni. Először is árulja el nekem, hogy szeret-e kavarni?

Margitka agyonpirulta magát, és szemlesütve hárította főnöke tolakodását.

– Nézze, a szívesség szempontjából nagyon fontos lenne tudnom, hogy szeret-e kavarni?

Az atléta külsejű, még mindig stramm főnökbe titkon szerelmes Margitka, szétterülve elolvadt.

– Hol és mikor?

– Most! Csabikám, töltsd tele a bögrémet, és rakd bele a merülőforralót! Margitkám, angyalom, fogja meg, és dugja a konnektorba! Itt ez a kanál, kérem, kavargassa!

– De hát ez víz, nincs benne teafű! A pudingot szokták kavargatni...

– Drága kollegina, mi faszeszt főzünk! Tudja, a faszesszel történő támadások gyakoriságát, azt hiszem, maga fel sem tudja mérni. Egy fél deci halálos, gyakran egy korty is. Látja a merülőforralómat? Fával burkoltuk! Így minden főzéskor egy kis párlatot engedünk az iroda légkörébe. Lassan hozzászokunk a nagyon enyhe metilalkoholhoz, tudja, a faszesz az metilalkohol, utána, ha valaki letámad vele, megiszunk egy litert, rálehelünk és ő meghal, mi meg szépen hazamegyünk.

– Mindig okos volt a főnök úr! Meddig kell ezt a munkát művelnem?

– Csabikám, szerinted mennyi idő alatt lehet a főzés, párolás biztonságáról tökéletesen meggyőződni?

– Tökéletesen soha, de talán öt-hatnapi teafőzés után már biztosabbra mehetünk.

– Javasolnám, Margitkám, hogy a következő két hétben főzze maga a teámat. Ezt most rotyogtatni kell egész addig, amíg ki nem fő az összes víz. Úgy egy centiméter azért maradjon az alján. Itt van ez a tolómérce, ezzel mérje! Mikor kész, húzza ki a merülőforralót! Holnap már élesben csináljuk, teával, az már valódi védő metilalkohol-faszesz lesz, tudja, és maga kavarni fog a kedvemért ez egyszer!

– A maga kedvéért, főnök úr, végigkavarom a heteket – terült még olvadtabban Margitka kavarónő az iroda légkörének minden irányába. Megigézve nézte főnökét, aki közben nekiállt folytatni szorgalmas szundítását.

Margitka jobb csuklóból, hosszú nyelű kanalával az addigra már szundikáló Csabát észre sem véve, egy szál egyedül, ütemesen adta meg a pihentető alváshoz szükséges, kellemes alapzajt.