Gyökér

Palkónál szálkásra püfölik a kaput, de úgy el van andalodva – fekete szemüvege mögé bújt, sejtelmes tanulmányaiban –, hogy sárga aurával övezett, egyre zöldülő virágcserép foglyának csüggetegen rimánkodó, hangos, de egyre szerényebb sóhajára sem hederít. Csak mikor Réka oldalbökéssel rántja könyvébe búvott felhői mögül az asszonyi uralom borongós valójába, akkor hajlandó eszmélni.

– Te asszony, valaki szétszedi a kapunkat! – kiáltással, és mind az összes csakrájában, ahány csak rá jellemző, aktiváltan veti magát az ajtóreteszelő hatástalanítására.

– Végre, hogy beengedtél, te súlyosan nyápic, haramia szomszéd! Állatbarátnak ismerlek, Palkó, nem tudom, mit művelsz a macskáddal. Nekem három is van, de egy év alatt nem nyávognak annyit, mint a tied az elmúlt húsz percben.

– Balázs, te csak ne ócsárold a langyos tenyészetemet, került már az öklöm alá ember is!

– Sógor, ne vágj fel, húsz éve ismerjük egymást! Tapintatlanul hamis hegedűnyivákolást tanítasz a macskának, csakhogy kiirts minket a környékről?

– Gyere be! – ordít rá Palkó –, szeppenten kerülj a Palkó fennhatósága alá tartozó portabelsőbe!

Balázs kezdi bánni, hogy legalább egy kicsi villát nem hozott magával. Soha nem lehet tudni, ha másra nem, vakarózásra az is jó.

Palkó karon ragadja pirosló arcú Balázs sógorát, és a sarokba rántja.

– Ha elárulsz, nem csak a bánatomat fojtom borba!

– Jól van, na. Mondjad már, mit csinálsz azzal a kókatag, cserzett hangú, epilepsziás macskáddal? Eddig úgy tudtam, szereted az ingyen egérfogódat.

– Nekem elegem van a gürcölésből, találtam egy könyvet, ahol mindenféle gyógyszerekről írnak. Nagy pénzt lehet vele csinálni. Úgy döntöttem, nem hagyom ki. A ráfordítás kicsi, ez az első kísérleti gyökereztetés. Lehet, hogy olyan lesz, mint a rézeleje, de nem én iszom meg. Látni akarom a termést. Na, gyere, kerülj beljebb!

Berántja, az akut bátorság hiánya eluralta sógorát a konyhában, aki a szájtátást – szájzárat kapott emberekkel ellentétben – percekig nem tudja elűzni, csak nézi, amint Palkó egy locsolókannával, Balázsra bátorítólag szigorú szemcsóvákat lövellve, virágcserépbe ültetett macskáját öntözi, aki szájat tartja, hogy legalább vizet nyelhessen. Nyeli, ahogy csak tudja, prüszköl, és az összes szőre különböző irányokba borzolódik.

– Mit csinálsz te ezzel a szerencsétlennel, Palkó?

– Már mondtam, ez a kísérleti példány, macskagyökeret akarok összehozni. Megvárom, amíg legyökerezik. Megnézem, mekkora lesz a gyökér, mert sehol nem találtam egy rendes képet. A receptet megkerestem, ha jó nagy a gyökér, kevés is elég egy adaghoz, ha csenevész, akkor sok macskát kell beszerezni, de nem húzom többet a kaszát, macskagyökeret fogok termelni!

– Megbolondultál? – bátorodott fel Balázs.

– Ennél frissebben gondolkodó még sosem nem voltam. Mire a falu észbe kap, felvásárolom az összes macskát. Tudod, a legtöbben ingyen is megszabadulnak tőlük. Jó sűrűn beültetem őket ide a virágoskertbe, a ház elé. A kaszálót eladom, húzza az igát helyettem más, és elkezdem a mágnások bohókás életét.

– Mondd, biztos, hogy így kell ezt a termesztést művelni?

– Macskagyökérről van szó, tehát macska kell hozzá, az az egy biztos! Amint gyökeret vert, mindjárt kitágul a látókörünk, és beveszlek téged is. Mondjad csak, szeretsz te a mezőre járni?

– Tulajdonképpen szeretek, de nem reggeltől estig, és nem mindennap.

– Na, látod, akkor hobbiszinten, annyiszor mész a mezőre, ahányszor akarsz. Veszel magadnak… tudod mit, eladom az összes földemet neked. Hány macskád van?

– Nekem három.

– Sógori alapon, egy hektár minden macska!

– Meghajlok előtted, bölcs Palkóm, szivárvány formában is világítok, ha kell! Adhatod a hektárokat, hozom a macskákat.

– Ne olyan hevesen, ez így csak elmélet, lássuk előbb, milyen lesz a hozam. Ezt a hármat ültesd el te is, a többire ne legyen gondod. Vettem egy palatáblát, és egy számológépet is. Össze akarom hasonlítani a kézzel és a gépileg kiművelt terveket. Elég fura családnevünk van, meg is változtatjuk – ha minden jól megy –, Gyökérre. Benne vagy?

– Hát Palkóm, ezért érdemes volt átjönni, majd valamit csinálunk a saját szavam ellen, de a falu fel fog lázadni, ha több mint egy macska nyávogja szét az ültetvényt.

– Tudod, mindig minden megoldható. Kiteszünk az utca elején egy „behajtani tilos” táblát, egy emberrel a közepén. Megvesszük az utcát is, a harmadik gyökérfeldolgozás után.

– Szépek a terveid, Palkó, de nézd csak és hallgass, én azt hiszem, nem lesz szükség felesleges pénzpocsékolásra; ha már nyereség, legyen nagy!

– Igazad van. Miről beszélsz?

– Fülelj, fülelj!

– Fülelek, nem hallok semmit.

– Hát ez az, arany sógorom, egy komám és üzlettársam! Ha semmi más nem, de az biztos, hogy a macskád elhallgatott, tehát az ültetvény csendes lesz.

– Úgy látszik, csak a legelső fázisban kényszerül az ember ilyen, csikorgó fogaskerekekhez hasonló nyikorgás elviselésére. Mi a fene van ezzel a gyökereztetettel?

Palkó megráncigálja cserépbe ültetett macskáját, aki nem reagál.

– Valamit nem jól csináltam. Lehet, hogy nem így kell az ültetést csinálni, mert azt hiszem, hogy elevenséget vesztett a beültetett, nem gyökerezik.

– Oda se neki! Megpróbáljuk ugyanezt nyúlsóskával, ha már így a gyógynövényekre szakosodunk a gazdálkodás irányába.

– Jól beszélsz! Neked is, nekem is vannak nyulaink, sokkal több, mint macska. A kísérleti ültetvényt holnap reggelre hirdetem meg, azok még csendesebbek is ráadásul. Eredj haza, nyugtass meg mindenkit, és hallgass, ha jót akarsz, mert ha rákattan a falu, nem marad a haszonból semmi.