Vendégmunka

Csonttá fagyott az üregbelső, Muszika visított az éhségtől. Összebújt a didergő család, és egymásra hangoltan, hallucinálva, őzek által felszolgált vegyes salátát habzsoltak, laposra horpadt, korgó gyomrukba, álomszerűen. Úgy néztek ki, mint nagybeteg kiscsirkék riadt csoportképe. Legalább ebben a csontfagyasztó hidegben a szőrük ne hullt volna. Musz, a családfő, eleget evett a nyáron ahhoz, hogy még mindig tekintélyt parancsolóan méretesebb külsővel kínlódott a többieknél.

– Szeretem az odúnkat, drága Muszina – fordult párjához –, tekintettel rátok, kénytelen voltam vendégmunkát vállalni, hogy ne járjunk úgy, mint tavaly télen, amikor majdnem mindannyian elpusztultunk. Javasolnék egy percnyi csendes hüppögést, a nevem utódául kiszemelt Muszocska emlékére, akin valóban győzött a tél gyomorkorgató fagya. Sokszor láttam nyaranta, narancssárga lepkeszárnyakkal röpködni körülöttem, egyszer le is szállt, és ott aludt előttem, úgy, mint azon a szomorú, tavaly téli könnyes elkérgülésben. Reggel indulok, addig bújjunk jól össze, és melegítsük egymást. Van itt egy kis fakéreg még, egyetek, meg kell érni a tavaszt. Emlékeztek, ahogy csengettyűzött a harangláb virága?

– És mondd, drága párom, hol találtál ilyen külhoni vendégmunkát?

– Erre jár a szarka naponta. Megkértem, adjon fel egy újsághirdetést, hogy munkát keresek télire, szigorúan fűtött, meleg körülmények között, sok répával ellátva. És képzeld, találtam!

– És mennyit fizetnek, drága Muszom, ezért a munkáért, s tulajdonképpen mit kell csinálnod?

– Á, semmi különös, a munka nagyon könnyű. Melegvizes úszóbemutatót kell tartanom, mihaszna, ügyetlen embereknek. A fizetséget jól kialkudtam, heti tizenöt fej káposztát kap a család, az első fűsarjadásig. Valahogy hozzá kell magam szoktatnom a szokatlanul nyárias, dőzsölően luxus életmód gondolatához… Bocsássatok meg nekem, de nem találtam, csak egy állást!

– Pedig milyen jó lenne mindnyájunknak a jó melegben, sok répával! De hát, ha kapjuk a káposztát, erőre kapunk, és kihúzzuk tavaszig. Megmondanád, hogyan jutunk hozzá? – kérdezte Muszina.

– A szarkával mindent elintéztem. Tudod, a postagalambtól levelenként szállítja ide.

– És mi a jó ebben a szarkának?

– Őt békén hagyják az emberek, és etetik, mert talált egy jó munkást nekik.

– Mindig mázlista voltál, Muszom, de önfeláldozó is. Nem tudnád nekem átadni ezt a munkát?

– Nem lehet, Muszina, ők férfit keresnek, szójárásuk szerint baknyulat.

A Hold világított a gomolygó köddel fedett, zord téli éjszakában. Lassan virradt, aztán egyenletesen kivilágosodott, arra a rövidke nappalra. Musz elindult új munkahelyére, amit újsághirdetéssel szerzett magának. A hirdetés szövege így szólt: "Kövér, bak vadnyúl, kiadó leveses kondért keres, sok répával, átjárt forró fürdői, félkész levesben, harminc fej káposztáért".

Nem siette el a járást, ereje sem volt, kedve sem a megszokott szökdécselésre. A megbeszélt helyen, a szarka jelzésére egy lurkó fülön ragadta és szatyrába vágta. Még hátranézett egyszer a haza emlékére, majd gondolatban rágyújtott egy cigarettára – nem volt egy kicsapongó fajta, soha nem lumpolt különben –, és családja felől megnyugodva, kényelembe helyezte magát a fickó szatyrában.