S kár lett

Rhett Butler, az utána epekedve tekintő Scarlettjére hátra sem nézett kordéjából. Úgy húzott el, mint súlyos betegségből kigyógyult agglegény, aki rövid ideig a házasság iszonyatos kórságába esett. Scarlett arcán hagymavörös szemeiből bölcsen csurgó könnyek váltották fel a hisztériás toporzékolást.

Tudnivaló, hogy Mr. Butler nagy huncut hírében állt, egyáltalán nem véletlenül. Kordéján, az akkori kresz által még elő nem írt visszapillantó tükréből tökéletesen észlelte nejének gyökeres, mindörökre történő megváltozását. Alapos emberként, még egy utolsó vizsgálatnak vetette alá. Hanyagul poroszkáló lovai közül az egyiket, éles pengéjű késével szabaddá tette, és ostorával farára suhintva, az egykori O’Hara kisasszony felé irányította. Visszapillantó tükréből jól látta, hogy makrancos neje lóiszonyt kap.  Még gyerekkorában az indiánoktól tanult technikával, a szemek villanásából kiolvasta, hogy született O’Hara kisasszony gondolatban azt sikoltja: “Nem akarok pónilovakat látni többé, csak Butlert és a gyerekeket!”

Rhett Butler egy kantárrántással fordulva visszavágtatott, befogta az eleresztett lovat, Scarlett derekát roppant erővel átkarolva, felhajította maga mellé a bakra, és elindultak megalapítani a “Butler-O’Hara” gyermekmenhelyet. A megalakulás után rögtön a gyermekek legfontosabb tudnivalójává – a pazar nevelés mellett – a "Le a pónilovakkal!" mondat lett.

Mr. Butler, mint lelkiekben sérült apa és Mrs. Butler, mint lelkiekben sérült egykori feleség – aki titkon ennek a státusznak az újraaktiválását remélte –, a "pónilovatlan gyermekéveket" jelmondat alatt a fiúkat, lányokat halászni, vadászni és verekedni tanította. A verekedés tudományát hol Mrs., hol Mr. Butler személyesen oktatták. Ne feledjük, hogy Scarlett sem lebecsülendő bunyótudománnyal rendelkezett, természetesen női módon, fogakat, körmöket is használva, de a bokán rúgással mind a két nemnek egyaránt kimagasló tudást nyújtott.

Az elméleti oktatást – mint írás, olvasás, matematika – egyébre nem fogható pipogya férfiakra és nyifi-nyafi kisasszonyokra bízták. Ők az életre neveltek, állandóan hangsúlyozva a saját példát. Mrs. Butler verekedések és veszekedések árán érte el, hogy a csupa jót és szépet akaró Rhett ne azonos hálótermekben, hanem külön szállásolja el a fiúkat és lányokat. Többlet munkájába került, hogy némi hisztéria és pofonok idillje közben vedelt whiskyvel elérje, ne ugyanabban az épületben legyenek a fiúk és a lányok. A nagybetűs életre felkészítés sok munkát igényelt, de megérte. A végeredmény minden más, hasonló gyermekmenhely teljesítményét felülmúlta.

A már felcseperedett gyermekekre még egy utolsó próba várt. A tizenhat éves korúakat rettenetes verés után bocsátották el az intézményből. Mr. és Mrs. Butler kiöregedése után, erre külön kiképzett személyeket alkalmaztak. A verésnek több irányú célzata volt, egyrészt megtanítani az ifjakat, hogy nem mindig úgy van, ahogyan ők akarják, hanem soha. Másrészt, a legtöbb fiatal ebből a paradicsomi állapotból nem akart önszántából elmenni hajléktalannak.

A 70. házassági évfordulójukon, mikor az általuk nevelt, okított, tanított ifjak és kevésbé ifjak serege – mindegyikük oldalán hatlövetűvel – meglátogatta Mr. és Mrs. Butlert, olyan igazi fergeteges vadnyugati ünnepléssel, minden sérelemre és ok nélkül kapott pofonra emlékezve, aprócska műsorral lepték meg a párt. Az előkészület és a koreográfia szerkesztése hosszabb ideig tartott, de végül tökéletesre sikeredett.

Igazi déliekként, Mr. és Mrs. Butlert úgy megverték, hogy miután a két, már korántsem ifjú, egymást szekáló, valamikori házaspár hónapokkal később a sérüléseiből felépült, mivel sohasem váltak el papíron, ott folytatták, ahol azon a bizonyos utolsó éjszakán abbahagyták.

És ma is élnek, ha meg nem haltak, de ez valószínűleg kizárt.