Ne keverje a sorrendet!

– Üdvözletem, jóember! Maga itt a stáb?

– Én volnék, az elvtárs kicsoda?

– Felesleges faggatózásért lefokozás, munkahelyváltás, fegyelmi, rosszabb esetben bírósági számonkérés jár. A főszerkesztő vagyok! Maga a rendező, operatőr, bemondó, vágó? Így informáltak.

– Tisztelettel jelentem, főszerkesztő elvtárs, az informátorainak információi helyesek, valóban én vagyok a híradó teljes stábja. A munkát a mai napon vettem fel. Elődöm velem nem ismertetett okokból távozott, ha jól tudom, önként.

– Ne firtassa a dolgok mögöttesét! Elődjének a nevét se ejtse ki, sőt, hogy valaha volt elődje, azt se, és akkor hosszú ideig remekül együtt tudunk dolgozni.

Nézze, az időm patikamérlegen van kimérve, így ma összetrombitáltam magam mellé egy riportert és egy operatőrt. Csináltunk húsz riportfilmet a Bercieni-negyedben. A riporter természetesen mind a húszhoz készített szöveget, amit kénye-kedve szerint váltogathat aszerint, hogy az Elvtárs éppen melyik városban van, hol készül, vagy volt nagygyűlés. A nagygyűlések anyaga azon a szalagon van, egyetlen dolga, hogy a sorrendet cseréli. Vágni tud, ez tehát nem okozhat gondot.

– Nem gond, főszerkesztő elvtárs, ma délelőtt mindenre megtanítottak.

– Egy egész délelőttöt pocsékoltak ilyen semmiségre?

– Jelentem, én maximalista vagyok, szeretem a dolgomat rendesen végezni!

– Akkor már van egy közös pontunk! Tehát húsz film van, ezt négy évre csináltam. Egyébként öt percesek. A hír szöveget is leírtam. Itt van, ha gondolja, átadom.

– Ez a pici papírocska, ezen van a szöveg négy évre?

– Na, azért ez nem olyan egyszerű dolog! Látja, minden mondatot megszámoztam. Itt egy füzet, ebben van a kódrendszer és eszerint váltja a mondatokat. Úgy szerkesztettem, hogy minden mondat, bármely más mondattal követve értelmes, tehát nyugodtan magára is bízhattam volna az egészet, de szeretem a precíz munkát. Fontos a negyedik és hatodik mondat! A nagygyűlések és külföldi utak egymást kizárják. Ha nagygyűlés van, nincs külföldi út, mikor külföldi út van, nincs nagygyűlés. Másik fontos dolog, feltétlenül a megfelelő város nevét mondja be, illetve a megfelelő országét, külföldi látogatás esetén. Vezetők stb. nevei nem szükségesek. Azon a szalagon vannak a külföldi utak anyagai, amint ott fogadják és mi, érkezésekor fogadjuk az Elvtársat, továbbá a látogatások anyaga is. Ha látogatást tesz valaki a világ vezetői közül, ugyanebben a sorrendben találja. Az egész, azt hiszem, tizenhat perc. Vegye a híranyagot, olvassa fel magában, én ismerem, szóljon, ha végzett! Nézem az órámat.

– Végeztem.

– Na, de ilyen gyorsan!? Nem kellett negyvenhárom másodperc sem! Van, amikor az Elvtárs öt, máskor harmincöt percnyi híradást vár el, legyen szíves, lassabban, tagoltabban olvasni! Az a gomb ott az adáshiba-jelző gombja. Annyit használja, amennyit szükséges. A másik az adáshiba-kiiktató, így a műsor hosszát akkorára nyújtja, amekkorára akarja. Az elején és a végén a főcím, illetve stáblista mehet negyedóráig, vagy két másodpercig, attól függ, hogy az Elvtárs hány percnyi híradót igényel. Ne feledje, műsor előtt tíz perccel mindig kérdezze meg az igényelt híradó hosszát. Na, negyedóra múlva kezdődik a műsor, ezt még megvárom, utána néha-néha benézek, hogy lássam teszi-e a dolgát. Azt hiszem, az idén már nem érek rá.

– Mondja, és mit csinálok, ha mondjuk, ötvenpercnyi híradót kér?

– Azon a szalagon népzene és 4610 hazafias dal van, akármelyik mondatához csatolhatja. Nagyon egyszerűre alakítottam a kódrendszert, mint egy első osztályosnak, dátumra lebontva. A huszonhárom mondat ma egymást követi, holnap, mint látja, fordított lesz a sorrend. Következő nap 22, 11, 6, 9, 8, 1, 3, 7 stb. Világos?

– Világos, főszerkesztő elvtárs!

– Van kérdés?

– Mi van, ha valami egészen más dolog történik, mint ami az előre szerkesztett szövegben van?

– Egyszerűen adáshibát jelez, majd annak megszüntetése után a hangot levéve, tátogva beszél két percig, mikor az ilyen módon előállított hanghibája megszűnik, elköszön a nézőktől. Kérdés?

– Tisztelettel, a stáblistával kapcsolatban kérdeznék.

– Ne kérdezzen! Egyetlen dolga van a stáblistával, akármennyi a műsoridő, a nevem harminc másodpercig látszódjon!

– Az előbb mondta, jelentem tisztelettel, hogy sürgősségi esetekben egy másodperc alatt is letekerhetem a stáblistát.

– Igen, kivéve az én nevemet!

– Értem, az ön neve harminc másodpercig minden nap tündökölni fog a képernyőn! Ha engedélyezi, hogy az ön által ma, verítékes munkával készített filmeket munkaidőn kívül megvágjam és csináljak mindegyikből, külön-külön húsz, azaz 20x20-at, akkor már akár 10-15 évre is el vagyunk látva műsoridővel.

– Fiatalember, csak úgy buzog magában az intuíció! Szeretem a kreatív gondolkodású embereket. Hány óra van?

– Nyolc óra, hat perc.

– A keservit, maga már műsorban kellene legyen. Felhívta az Elvtársat?

– Nem tehettem, önnel beszélgettem.

– Rohanjon, és hívja fel, különben letépi a fejünket.

A stáb, nyárfalevélhez hasonló, remegő lábakkal tárcsázott, valahogy elnyekeregte:

– Jelentem, én vagyok a híradó stábja, tisztelettel kérdezem az Elvtársat, milyen hosszú legyen a mai műsor?

Elfehéredett!

– Értettem. A békét szolgáljuk… – és letette a kagylót.

– Mit mondott az Elvtárs?

– Mára úgy gondolja, hogy másfél órás híradó illetné meg a népet.

– És maga mihez kezd, látni szeretném?

– Először is, mint mindig, feltétlenül elindítom a műsort, aztán majd elválik… Különben ezekkel a gombokkal jól kifundálta, nem lehet összekeverni. Már húsz perc eltelt a műsorból. Indítok!

És elkezdett tátogni, majd megnyomta az adáshiba gombot, és nyugodtan csevegett tovább. Visszaült, hatástalanította az adáshibát, kétpercnyi tátogás után beolvasta, hogy ma délután 16 óra 40 perckor az Elvtárs… – és tátogott tovább három percig. Aztán elindított egy riportfilmet, amiben a negyedik másodperc után bevágott egy adáshibát.

– Tisztelettel, főszerkesztő elvtárs, pontosnak kell lenni, vagy esetleg túlteljesítésnek örülne az Elvtárs?

– Mit akar túlteljesíteni?

– A műsoridőt.

– Azt soha ne tegye, a műsoridőt pontosan tartsa be!

– Értem! Van még három perc, most elköszönök a nézőktől, aztán felteszem a stáblistát. Jó lassan, másodpercre megnézem, hogy amikor harmincegy másodperc van hátra, akkor jusson a főszerkesztő nevéhez, majd befejezem.

– Tökéletes munkaerő! Két-három év múlva találkozunk, most éppen az Elvtárssal van találkozóm. Jelentem, hogy megfelelő embert találtunk a megfelelő helyre. Csak így tovább barátom!

– A dolgozó népért, a hazáért és az Elvtársért bármit!

– Tessék?!

– Bocsánat! Az Elvtársért, a hazáért és a dolgozó népért bármit!

– Az már más, ne keverje a sorrendet!