Exit poll

Foszfor Agyügyi Finál, szokásához híven, csellengett ráerőltetett helyzetében. Hogy magában egy kis rendet teremtsen, a "Járom az utat, a macskaköves utat" című dalt dúdolászta, amitől átmenetileg odébb illant amúgy keserves valóságérzete. Társadalomtudományokkal foglalkozott, mígnem egy, hát ezt hosszú lenne elmondani, minek is következtében, egészen szabaddá lett. Sem lakásszorítása, sem kényszerű napi táplálkozás nem üldözte, számlákat sem kellett fizetnie. Közkonyhainak is nevezték kollégái.

Már nagyon rég nem választott, pedig annak idején, önkéntes lakásban-raboskodó életszakaszában, rendszeresen eljárt. Bár politológusi aprólékossággal dolgozta ki a politikusi vákuumokat, mégis mindig megtalálta a személyeket és programokat összevetve, a rengeteg önként jelentkező szelethámozó közül, hogy szerinte melyikük hatalomra jutása legkevésbé káros.

Mindent olvasott nagy felszabadultságban, két ingyenleves-osztás között. A kampányszövegeket, kifényesített mosolyú, jóságosnak látszani akaró veszedelmeket, akik az erőlködéstől még sokkal ijesztőbbekké váltak belső elemzésében.

Letelepedett. Úgy döntött, azon a napon ő lesz az egy személyes exit poll. Igaz, nem tudja megtenni elég reprezentatívan, ugrálhatna egyik választókörzettől a másikig, de akkor mindenről lemaradna. Arra a döntésre jutott, hogy annál az egynél, a huszonhatmillió-kétszáz-tizenötös számúnál fog felmérni.

Emlékezett, előadásain, amikor diákjainak mesélte, hogy a választások nem a személyek logikai döntései, megmosolyogták. Hiába mondta, hogy az illető számtalan apró rezdülés, programok ismeretének hiányában képes rávenni valakit, hogy majdnem örök hódolójává váljon, néhány harsogó, hatásos nagygyűlési szövegtől. Mikor eljut a választóhoz, nem baj, ha nem ért vele egyet, az sem, hogy nem érti szövegét, kockafordulóval mindennel egyetért.

Már négy órája jegyzetelt, persze csak fejben, mert sem papírja, sem írószere nem volt, de egymás után ismétlődtek meg a következőhöz hasonló helyzetek.

Férj, feleség és ifjak, a választókörzet előtt megállva, parancsnokuktól – ez családonként változott – megkapták az utasítást: „Hát akkor, ahogy megbeszéltük! A Kinyomorító pártra és annak szalmakoszorús elnökére, Tarajosra adjuk szavazatunkat, érezzük megtiszteltetésnek, hogy megtehetjük".

Ilyenkor valamely családtag, általában megszólalt: „Na de, kérlek, otthon mintha arról lett volna szó, hogy ki-ki lelkiismerete szerint szavaz"?

A főnök szóbeli, vagy tettleges horog- és egyenes ütéseivel világosította fel a többit, ne is álmodjanak arról, hogy a Megdögölni Tudni Kell, Fulladj Magadba, vagy Ki a Francot Érdekelsz párt közül, bármelyikre is fecsérelhet egy szál szavazatot is.

Szemek kapartattak, dobhártyák hasadtak a visítástól, aztán egyenként bementek a szavazófülke lenge magányába, és voksoltak, ahogy akartak. Kifele jövet a megelégedettség sugara simított végig mindnyájuk összekarmolt arcán. Bár nem szóltak egymáshoz, egy mocskos ellenpártira szavazó, lehet bár a házastársam vagy gyerekem, nem érdemel annyit. Ha meg az apám, vagy anyám, húzzanak sebességkorlátlanítóval, nehogy azt higgyék, hogy otthon majd visszafogjuk magunkat. E gondolatáramlatok szellője ciklonként repítette őket haza.

Ezek után nem is az eredmény, hanem a tények kiértékelésére ült össze tudós barátaival, három egész hat tized méternyire egy dagályosan hívogató kukától. Serceg Pörsenésnyi Vak Ond letelepedett Cserepes docens, Kiváló Levesevő Iván és Húszév Túlélő Al Fonz társaságában.

– Barátaim, eddig is sejtettem, de ilyen bizonyítékhalmaz birtokában kijelenthetem, nemcsak hogy nem racionálisan választ senki, de ha, mondjuk, a Kinyomorító párt elnöke, Tarajos, nyilvánosan lelő valakit, hívei pajzsra emelik, mint kiváló sportembert, akit egy mocskos szabotőr, aljas ellenség, puskagolyó-fogdoás exhibicionista vágyával próbált lehetetlenné tenni. Alávaló köztéri kamerák tucatjai, meg egy operatőr megbecstelenítették a becsületrend biztos kiérdemlőjét.

Serceg Pörsenésnyi Vak Ond, elkezdett kibukni. Vicsorgatta a fogát, megjegyezve, ha még egy szóval szidalmazza pártja elnökét, kénytelen lesz több, egymással nem feltétlen egyenlő darabra osztani.

– Nyugalom, barátom, ugyanez a helyzet a Megdögölni Tudni Kell párttal, ahol az elnök a hatalomaspiráns. Milyen érdekes, regnáló pártokról beszélnek, pedig a regnálás királykodást jelent. A dominálást többen értik, ezért uralkodás látszatát elkerülendő, még a hatalom szót sem használják...  Tehát kettes párt elnöke, teszem azt nagyobbacska bunkósbottal nyilvánosan, több ezer tanú előtt, agyoncsap valakit. Az ő – látják, rosszabb ez, mint a kábítószer – hívei, alig írástudótól akadémikusig sorakoznak fel, mert szeretett emberüket egy utcán randalírozó, feltűnési viszketegségben szenvedő aljadék, csak azért, hogy ronda mocsokba kenje, fejével akadályozta a baseballütő virtuóz használatának bemutatásában.

Cserepes docens felugrott.

– Hát idefigyelj, Leveses szélkakas, ha még egy mocskos szót ejtesz, derék multiköpönyegű, népet szolgálni vágyómról, szerzek egy húsdarálót, hogy a tanult kollégám…

– Üljön vissza, kérem, ezek természetesen példák. Folytatnám. Mondjuk, a Fulladj Magadba párt jelese, B. Kétle Nándor, elgázol valakit. Híveiben úgy csapódik le az egész, hogy egy anarchista fizetett bérenc, szándékosan akarta feltartóztatni népépítő tevékenységének gyakorlása közben, a jeles jeltelen politikust. Megpróbálta felfordítani autóját. Hogy a hatás még nagyobb legyen, teljes erőből rohant neki, hogy bemocskolhassa.

Kiváló Levesevő Iván, grabancon ragadta.

– Van egy pártom, nem javaslom… 

– Ugyan, kedves Levesevő, ezek egyszerű példák…

– Mint mondtam, van egy pártom és egy klopfolóm! Ha még egy sértő szót ejtesz a Fulladj Magadba pártra és B. Kétle Nándorra...

– Rendben, vegyük a Ki a Francot Érdekelsz párt, Rabo László nevezetű aspiránsát. Mondjuk, számtalan szemtanú, fénykép- és videófelvétellel bizonyíthatóan, saját kezűleg viszi el mögülünk ezt a kukát – itt mindenki felhorkant, leginkább Húszév Túlélő Al Fonz. – Ennyiből sajnos nem lenne baj, csak mi morgolódnánk, de, mondjuk, darujával, akkurátus precizitással helyezné egy arra járóra, akiről hívei meg fogják állapítani, hogy imázsromboló bérenc volt, és az összképet akarta tönkretenni bálványukról. Félre szerette volna dobni a kukát, hogy ne tudja pontosan célba helyezni. Kimondhatatlanul csúszó-mászó ellenségei később azt mondanák róla, hogy ő egy balkéz-kollektor.

Itt Húszév Túlélő Al Fonz, a többi jeles tudóssal, kuka-csendéletből morgolódó vérebkórussá változott. Pedig Foszfor Agyügyi Finál, nem is cifrázta nagyon, remélte, világos lesz mondandója, mely szerint tisztességes politika, mai viszonyok között, szerinte semerre sincs.

A társadalomtudományok rég magasan hajlékon kívüli állapotba került művelője előbb rendőrért akart kiáltani, de másodpercek alatt mérlegelt. Ha rendőrt hív, esetleg megölhetik, ha nem, legrosszabb esetben is csak agyonütik.

Nagyon élni akart! A megölés biztos életvesztéshez vezet, ezért nem kiáltott rendőrért.