2011. október 6., csütörtök

Lélekben költő

Kicsi, de annál nyüzsgőbb életű bokortanya volt Vattakökörcsin, a maga 14 portájával, szorgalmas, földet művelő és szerető lakóival. Közössége már-már faluszámba ment, és a környezet is szinte annak tekintette őket, míg el nem kezdődött a nagy elvándorlás. Lucskaiék voltak az elsők, s utána az összes helyi család szétvándorolt, hogy valamikori házaiknak sejtető nyoma sem maradt a – derékig gazos – parlagon hagyott földeken, amikkel korábbi gazdaságaik siralmas helye maradéktalanul egyesült.
Mindössze Ómodi Béla és felesége, Ómodi Béláné nem volt hajlandó továbbállni, elsősorban Ómodi úr lokálpatriotizmusa miatt.
Ómodi Béláné, középtermetű, 108 kg-os, széles vállú, vaskos teremtés volt, nyitottan a kultúra felé, erős vágyaktól buzdulva várta – szívében mocsárba süllyedésként megélt –, tanyájuk elhagyását. Anyai és főleg nagyanyai ágról, dongtak benne a költemények, törzsvendég volt Kabavattán, a legközelebbi faluban, ahol a tantestület minden tagját, költői ambícióival nyaggatta. Az irodalom- és történelemtanárokat avval, hogy ugyan már, mesélnének neki a költők életéről. Előbbieket addig nem hagyta békén, míg legalább napi néhány verset fel nem olvastak neki.
Ómodi Bélánéban megszületett a döntés, hogy a már lélekben amúgy is költő matróna valóban lantjába csap. Megtanulta a leckét, ami a költőket illeti. Rövid életűek, ennek követését mellőzi. Sokuk idegen névről magyarított, ezért nevét Ómodi Bélánéról, hosszas cécó után, Bohuszlava Androvicsovára változtatta, a hivatalban ülők legnagyobb elképedésére. Következő szabály, a költők többsége férfi, vannak ugyan nők is, de az igazán ismertek férfiak.
Bő két évébe került, a 40 éves Bohuszlavának, hogy elhitesse orvosaival, utálja a férfiúi nemet, ezen belül elsősorban a férjét. Ez így nem fedte teljesen a valóságot, de férje oldaláról – az újonnan Bohuszlavára vedlett Irma felé –, tökéletesen igaz volt. A műtét után, már Bohuszlav Androvicsnak nevezhette mindenki.
Közben addig szekálta az ő drága Béláját, hogy a két férfi, Béla és Bohuszlav, tanyájukat otthagyva vásároltak egy tisztességes, városszéli házat. A költőlelkű "hölgy", újabb megpróbáltatást vállalt magára, a nyomort! Valamirevaló költő, néhány éves nyomorgás nélkül nem elképzelhető. Nem volt túl könnyű kivitelezni, hogy reggel a szomszédok ébredése előtt, este azok nyugovóra térése után érjen haza, ugyanis a meleg ágyikót nem szándékozott nélkülözni.
Napközben valóságos hajléktalan életet élt, ebbe a koplalást is beleszámíthatjuk. Három év alatt sikerült 60 kg-ot fogynia. Már valódi költői testsúlya volt, viszont még Bohuszlavnak hívták, ami egy magyar költőnek nem megfelelő név. Jött a harmadik névváltoztatás, Bedőci Vándor névre. Megrökönyödésére, ezt volt a legnehezebb elérni, nehezebb, mint a Bohuszlavot.
A Vándor nevet, semmiképp nem akarták elfogadni. Kisebb bürokráciai közelharc után, végre átanyakönyvezték, mikor az emberi jogaira és sok más nemzetközi gyakorlatra hivatkozott. Egy egész esztendeje ment rá, hogy a vágyott Bedőci Vándor nevet megkaphassa.
Most már férfi volt, sovány. Koplalt, nélkülözött, de még mindig csak egy személyisége volt. A lélekben költőséget nem tekintette személyiségi zavarnak, ki kellett fejlesztenie egy második személyiséget. Úgy döntött, hogy rendes, költői személyisége mellé a saruzós másodszemélyiséget, mint igazán jó szkizoid tényezőt választja.
Negyvenöt évesen eszébe jutott, hogy a költők gyermekkorukban szerzik az első verseiket. Gyorsan eszkábált egyet, gondosan ügyelve, hogy az ekkorra gigantikussá nőtt – lélekben költő – valódi magassága csak gyermeki szinten jöjjön át rajta.
Végül, amikor már Bélája minden válókereset nélkül otthagyta a férfivá lett egykori feleségét, eljött az utolsó, valóban költői híresedés útjára léptető lépés.
Bejelentkezett egy nagyon gyorstalpaló, analfabétákat írni tanító tanfolyamra. A tanyasi birtok árának feléből – a vagyon kettéosztása után is maradt bőven – jól megzsírozott egy rátermett oktatót.

Negyvenöt év, a legszebb költőkor! Gondoljunk Faludyra és sok más nagyra, akik matuzsálemi kort értek meg! Hirtelenjében más nem jutott eszébe, de számítása szerint élete kellős közepén volt. Még minimum ugyanennyi alkotó ideje maradt, hogy lerakja Bedőci Vándor, későbbi korok gimnáziumi tananyagának munkásságát.
Világosan látta, hogy költő életében híres nem lehet, mint ahogy próféta sem saját hazájában, de Vándor megelégedett a késői utókor elismerésének tudatával is. Negyvennyolc évesen írta első kirobbanó sikerű művét, "A trombitahegedű halálának éjszakája" címmel. Ahogy ezt rendes – később híressé váló, igazi értéket képviselő – költőknél szokás, frenetikus bukással. Most már biztos lehetett jövendő sikerében.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése