– Felkérem a tanút, hogy csakis az
igazat, a színtiszta igazat vallja, és saját szavaival adja elő a történteket!
Arra figyelmeztetem, hogy a hamistanúzást a törvény igen szigorúan bünteti.
Kérem, hallgatom.
– Igen tisztelt
bíróság! Azon a délutánon hörmegy lebrenke livivtem két sabáttyal, miközben
jobbról és balról örcsek, olyan jó tutymis klapacsik jelentek meg.
Tudja, felül ebrögyek,
alul kajmik, középről verenyések voltak. Miközben gyönyisztem a recsenyét, és
épp supás tramecskit kerestem, hogy tastar esetében reményem lehessen, az egyik
csapázni kezdett felém seltivel a drakajában.
Nem vagyok én egy
lotyonyó ember, de tübecs-trobacs oda, ésszerűbbnek láttam a lavacot. No, ekkor
volt az a pillanat, hogy tanyoráztam, amikor tuszkatázott a zsömbetik gyögye
lelenyben. Arra gondoltam, jobb ha troccsenek, ezt következetesen gánittam is.
Majd, mikor a helyzet regebedt, sindresszebb lett a meleg lecsapnyi, és
brédázott egyet. Vártam, mikor lesz srát a kögöző.
Elég hamar lett,
tudniillik eltépákoltak sínott zsománcul, és györén regyiztem a gippen, míg
teljesen ki nem tisztult a sozacs.
Arra a kérdésükre, hogy
el is vettek-e valamit, nagyon egyértelműen azt tudom válaszolni, krészetti!
Tetszik érteni, bizony nagyon krészetti, tehát nem zebety, ezért nem kell
köztes megoldáson, a lekingen gondolkodnom, és önöknek sem, hiszen ennél
egyértelműbben nem is fogalmazhattam volna. Személyleírást is tudok adni. Az
egyik kupáj, a másik letegy volt, ami a testalkatukat illeti. A szeme színe a
kupájnak olyan vöfes szerű, a másiké nyakec volt. Mint különös ismertetőjelet,
megjegyezném a lakászt, amely a kupájon volt. Tulajdonképpen mind a ketten
viselték!
– Uram – szegezte a
bíró a tanúnak a kérdést –, maga most őszinte volt velünk?
– Ennél őszintébb életemben
talán soha nem voltam! – válaszolta a tanú.
– El tudná ismételni,
amit nekünk most itt előadott?
– Hogyne,
természetesen, a saját szavaimmal, ami azt jelenti, nem biztos, hogy pont
ezeket a szavakat használnám. Mindamellett abban a reményben távozom, hogy
sokat segítettem az igen tisztelt bíróságnak.
Az ügyész közbevágott.
– Engedélyt kérek
feltenni néhány kérdést!
– Ehhez joga van,
ügyész úr, tegye.
– Tisztelt tanú,
válaszoljon néhány egyszerű kérdésre! Pörhengy vagy valap?
– ....
– Azt kérdeztem,
pörhengy vagy valap?
– Hát, valap, az
biztos!
– Ugyanakkor a löszelak
törgecsek voltak, vagy pornyüsök? Sötét vagy világos kricsában szatyultak maga
szerint?
– Szatyultak,
szatyultak, ügyész úr!
– Azt kérdeztem, sötét
vagy világos kricsában?
– Sötét kricsában
szatyultak, ügyész úr…
– A két trocsnizó
tulajdonképpen brüngölt is, miközben püléztek a lisán?
– Brüngöltek, ügyész
úr, mind a ketten brüngöltek.
– Eszerint ketten
voltak?
– Igen, így van!
– Maga szerint koranzs
vagy limek rokáf lüsögött?
– Pönnyed,
természetesen pönnyed!
– Ne forgassa ki a
szavaimat! Koranzs vagy nem?
– Nem koranzs.
– Tisztelt bíró úr! –
szólalt meg a védő. – Szeretném felkérni kedves kollégámat, hogy fordítsa, amit
mond, mert egy szavát sem értem.
– Ügyvéd úr, amint látja,
a tanúval nagyon jól megértjük egymást, nincs szükség tolmácsra. Maga csak
bödesszen tovább a ladanin, ahogy eddig.
– No de, kérem, mit
csináljak a micsodával, min és hogyan?
– Egyszerűen, ahogy
eddig. Remek tanácsot adott az ügyfelének, egy aprócska hibával, nem ártott
volna, ha bemagoltatja vele előre a szöveget, ugyanis jól figyeltem. A
látszólag folyamatos beszédjében, egy mondaton belül ugyanazt másként és
másképpen nevezte. Különben maga mindent tud a racsijákról, nem?
– A pecsenyékről igen,
de a racsijákról semmit. A védelem tanúja erős alsólapacsi tájszólással beszél,
azt hiszem, ezt észrevehették, de ez egy felkészült bíróságnak nem okozhat
gondot.
– Természetesen, itt a
hangfelvétel. Megkérném, hogy külön szobában, maga és egy másik alsólapacsi,
egyszerre – hogy úgy mondjam – fordítsák ezt le magyar nyelvre!
– Ilyet nem kérhet, ez
nincs benne a BTK-ban. Magyarul mindenki tud, és itt magyar nyelven hangzott el
a tanúvallomás.
– Valóban magyarul
hangzott el a tanúvallomás, de az előbb én is magyarul beszéltem, magyar
szavakkal – amelyek vagy léteznek, vagy nem –, úgy láttam, hogy tanult kollégám
nem értette azokat.
– Ugyan már, maga csak
úgy játszadozott a szavakkal.
A bíró koppantott
hármat a kalapáccsal és közbeszólt:
– Elrendelem a fordítást
alsólapacsiból! Ügyvéd úr addig maga fáradjon be az irodájába, ott vesse
papírra a felvételt, irodalmi magyar nyelven. A jelenlevők közül pedig, mondjuk
maga, egy semleges helyiségben.
– Igen tisztelt
bíróság! Alsólapacs nagy község, és belterületén számos nyelvjárás van. Az al-
és felszegiek nem is értik egymást teljesen, ezért ezt el kellene vetni, úgy
gondolom.
– Értem, nem értem,
maga érti, ügyész úr?
– Érteni vélem, bíró
úr, mint ahogy az ügyvéd úr is érteni véli. Merem remélni, hogy e bíróság feje,
ön is tökéletesen érti a teljes elalsókapacsisodást, és annak fényében hozza
meg bölcs döntését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése