Kiindulópont

A pirosló virág talán a tóból táplálkozik, s mert fordított törzsű, a fehéres kúp lehet a törzse és egyben levél nélküli ágboga. Mindent elborít a sokszínű sziromtenger, már kezdem elveszíteni önbizalmamat, mert a nagy kúp, mit törzsnek néztem, alig látszik és egyesült a felhőkkel.
Talán viráglavinát kilövellő kráter bújt meg a havas tetején? Körben mindenütt zöldellő fák és a matt égbolt változó kéksége. Középen csendesen és nyugodtan tükröz a tó. Ha nem látnám a magas hegyi tájat, csodásan összeforrt korallvirágokra gondolnék, bár a tó nem tengervíz benyomását kelti bennem.
Mint dobozban üldögélő, egészen pici kutya, most továbbgondolom mi lehet ez az egész. Már látom, hogy a zöldellő fák köré kék virág bújt. Odébb a nap téglaszínűre tarkítja, sarkítja a szárba szökkent, mégis a bimbóból pattant avarcsodát.
A fák körül elsárgul a láthatár, a zöld, barna, fakó és kék egyesülnek. Ez is láva, vagy a legkézenfekvőbb nagy alkotó műve? A fák és virágok fölé emelkedem, egy lebegő függőhíd karfájába fogódzkodva indulok a csúcs felé, mert már annyi színbe tarkult minden, hogy kötelességemnek érzem feltárni, megkeresni, ha egy mód van rá, a csodák kiindulópontját.
Kisgyermeki arccal mosolygom meg a szivárványos szép kielemzésére tett racionális kísérletet és elindulok a nem talajból táplálkozó mindenség gyökereinek irányába.