Csatára fel!

Keserűség, göndör szakálla alól, piros fejjel, rongyos kalappal, legörbült szájjal fehéríti a könnyzacskókat, apró, recésen rücskös, szűkült szemű, sajgó, szabálytalanul kopott, alig kivehető kockakő nyomokra. Szemtáblák redőjén bogáncsok tapadnak, mint posztón, rőtlőn megnyúlt, sivár garádicsú szívek, hajdan volt, pompázatos tűzijátékok nyomaira, és mocskosan löttyszerű égbolt alá zárnak.

Fognak és nem engednek, mint vasmarokba szorult szétpréselt kronométer. Az idő sok és kevés, nagyon összevissza jár itt minden. Csak az az íz, az a keserű, ural el úgy szívet és lelket, mint bögölyszárnyakkal repülő, ocsmány darazsak fészkét. A szív vagy a lélek keserű? Már nem tudod, ez érzés, íze nincs, csak mondod. A boldogság sem finom nyalánkság, de a keserűség valamitől tényleg keserű, mint egy sárga papírra, színes ceruzával rajzolt, zöld paca.

Van ám gyógymód, bár kevesen tudják, mindig lehet tenni valamit! A recept egyszerű és kézenfekvő.

Vedd az egész adag keserűséget, majd nyúlj be a szekrény mögé, és egy rántással tépd ki ott lógó, ősi kardodat. A keserűség, szablyával négy egyenlő részre hasítandó. Az így kapott, négy kisebb keserűséget, újabb négy egyenlő részre kell hasítani, majd a kisebb hasítékokat, egymás után, ismét újabb négy-négy egyenlő részre hasítod, aztán ismét csak hasítasz és aprítasz, mígnem az egész, szilárdan egybefüggő, tömör keserűségből egy pamutgombolyagnyi pozdorját nem csinálsz. Az így elkövetett szabdalás meghozza a kívánt eredményt, és megszűnik a keserűség... Bár, ha belegondolunk, a rengeteg szabdalással megannyi pici, új keserűség-gócot körítettünk, s lám, megsemmisülés helyett, talán egy mérhetetlen felfokozást okoztunk. A recept tehát egyszerű, sem karmester, sem mesterszakács nem kell hozzá!

Mindenki maga kikeveri a szükséges vagdalandót, azt saját kardjával szabdalhatja bolyhosra. Tegye ezt önnön felelősségére, mint kísérleti stádiumban levő, még nem teljesen kidolgozott gyógymódot.

A kockázatok és mellékhatások várhatóak, ám egy próbát ez is megérdemel. Ha a lepedő lapos, hiába szabdaljuk szerteszét, úgysem szúrna vissza dundin, legfeljebb feleslegesen vagdalkoztunk. Elő a kardokkal, vesztes csatára fel!