Okítás

Brebeka már sírni sem tudott, olyan repedezetté vált a bőre, mint a naptól cserepesre szárított kopár mező, ahol egyre nehezebben bírta, gépies szökkenésekkel követni párját, Kvakkot. Kvakk is nagyon tikkadtan haladt előre, olyan kínlódással, mintha súlyokat kötöttek volna a lábaira. Nem akart meghalni, vízre volt szükségük, távol állott tőle az öngyilkosság gondolata, de nagy boldogsággal nyugtázta volna egy gólya látványát. Egyből vaskos iránytűt kapott volna az életet jelentő mocsár felé.

Lázasak voltak a kiszáradástól. Szó szerinti mocsárlázban szenvedtek! Nagyon akartak mocsarat látni, lágy tavat, pocsolyát, akármit, ami vizes. Legjobban a bőrük szomjazott, szemük, akár két zöld gömb, guvadtak ki és egyre gyengültek. Hol volt már az az idő, amikor a nyúl futásánál is gyorsabban szökdécseltek.

Kiszáradt a pocsolya, a lakásuk! Mocsarat kellett keresniük, folyót, vagy tavat, mindegy, csak víz legyen.

– Pista! Biológia órára szerezz gyorsan néhány békát! – mosolyogta diákja arcába Göndör tanárnő. – Valami csodálatosan szép dolgot akarok mutatni; szerezz legalább kettőt, ha lehet, hármat.

Pista nagyon örült a potya lógásnak, el is indult a nádas felé a réten át, amikor ráakadt a két vízkárosultra. "Ilyen száraz békákat sem láttam még, ilyen közel a mocsárhoz", gondolta. Bevágta őket a szatyrába, sétált még úgy másfél órát, hiszen a békakeresés időigényes tevékenység, a tanár néni meg úgysincs itt, aztán szép nyugodtan, az égető napkorong alatt szoláriumozva, visszaballagott az iskolába.

– Megjöttem, tanárnő kérem, nem tudom, elég lesz-e két béka, most ennyit sikerült befognom. Nagyok és kövérek, hatalmas példányok, olyan pirosra szikkadt a szemük, kérgesre repedezett bőrük alatt, mint a pulóverem.

– Tökéletes! Látod azt a két befőttes üveget? Átmenetileg töltsd meg őket vízzel, már úgyis holnapra marad a csoda bemutatása. Hozz két nehéz deszkadarabot és tedd a befőttes üvegekre!

"Még mindig lóghatok", gondolta Pista. Nem kapkodta el a deszkák beszerzésének melankolikus folyamatát. Az iskola előtti fagyisnál két gombócot benyelt, pontosan tudta, honnan tangóharmonikázzon elő két megfelelő födémet, és az időveszteségtől lassan dühöngő tanárnőnek épp idejében adta át a záródeszkákat ahhoz, hogy retorzió nélkül ússza meg az egész ellógott délelőttöt.

– Itt ez a két gumikarika, zárd le az üvegeket, hogy ne tudjanak meglógni. Most hazamehetsz, a többiek már rég elmentek.

Brebeka csak guggolt a vízben. Sokkal jobban érezte magát fizikailag, mint a száraz mezőn, mégis szorította a víztelenség vágya. Szinte feszítenie kellett önmagát, hogy visszatartsa a halálos száraz szabadságába vágyódását, a forró kék ég alá. Félt, nézte Kvakkot, aki nagyon hangosan, a maga vizes börtönéből zubogta felé a mentőtanácsokat.

– Most senki nincs itt. Ezek csak rosszat tettek még a békákkal, ki kell jutnunk a börtönből!

– Ezen az átlátszó falon nem lehet, pedig majd szétrobbanok, úgy taszítom, mióta itt vagyok, nem enged.

– A börtönajtókat kell valahogyan eltávolítanunk éjjel, ha beleszakadunk is! Addig kell nekiszökdelnünk, amíg el nem mozdul, legalább annyira, hogy kiférjünk rajta. Ne add fel, nem teheted, különben semmi jóra ne számíts a kétlábúaktól!

Egész éjjel szökdécseltek. Kvakk erősebb volt, neki sikerült reggelre, a leszorított deszkalapot annyira elmozdítani, hogy kijusson. Brebeka fogságban maradt. Kvakk nézte Brebekát az átlátszó tömlöcfalon keresztül, eltökélte, nem hagyja ott. Felrémlett benne, hogy együtt gyerekeskedtek, szeme előtt vált apró porontyból, bűbájosan kifejlett hátsó lábú, gyönyörű gombócszemű szépséggé. Egyetlen kötelességének érezte, hogy marad, és vagy megmenti az életét, vagy együtt vész vele. Nem tudott elmozdulni, pedig vonzotta a láp brekegése.

A nebulók reggel megjöttek, rettenetesen idegesítően. Mindjárt az első, a menekülni meg sem próbáló Kvakkot, hasa alatt tenyérből szorítva, visszavágta börtönébe és rátette a deszkát.

Nézték egymást. "Együtt szabadulunk, vagy együtt veszünk." Szálltak a gondolathullámok, üvegből, üvegbe.

A harmadik volt a biológia óra, megérkezett a tanárnő. Első lábaikkal, az üvegfalnak támaszkodva nézték egymást.

– Gyerekek, csodát mutatok nektek. Megláthatjátok – nemcsak képeken –, a valóságban, hogy milyen a – nem egészen emberi –, szervezet; de a béka belseje is nagyon hasonlít egy emberi belsőhöz. Van néhány különbség, például az agy mérete jelentéktelen. Egy ilyen kövér, vaskos varangynak, mint ez…, vedd ki, Pistám, az üvegből a jobboldalit!

Pista gyakorlott varangyfogó mozdulatával – szabadidejében állandóan a láp körül ólálkodott –, ragadta ki vizes börtönéből Kvakkot.

– Nos, milyenek a szemei? Nagyok, kerekek, nem hasonlítanak az emberi szemre, a pupillák, mint látjátok, oválisak és hosszúkásak. Maguk a szemek gömbölyűek. Az agy kicsinysége és barázdálatlansága lehetetlenné teszi a két-három másodpercnél hosszabbi memóriát. Itt egy gombostű – lányok, ne sikongjatok, én is lány vagyok! Erre az osztályban uniszex kuncogás zúdult a szájakat fedő tenyerekbe.

– Imrus, add ide azt a gombostűt, légy oly kedves! Megbököm a békát, láthatóan nem örül neki. Most megmutatom neki a tűt, majd megint megbököm.

Várunk öt-hat másodpercet, és megmutatom a tűt neki. Láttok rajta félelmet?

– Nem, tanárnő – válaszolták kórusban, csak Lilike jegyezte meg, hogy ennek arcán, ha ezt úgy lehetne nevezni, semmiféle érzelmet nem látni.

– Látjátok, milyen okos Lilike! Ez a miniatűr agy fogyatéka.

És jól képzett tanerőhöz méltón összevissza bökdöste, Brebeka szeme láttára szeretett Kvakkját, hogy bebizonyítsa, a béka nem emlékszik arra, hogy bántották.

– Nos, most megnézzük a belső szerveit. Egy nagyon éles kést hoztam, mindent előkészítettem, itt a katedra mellett, ezen a kis asztalon. Gyertek ide körül!

– Így, elevenen tetszik felbontani? – hüledezett Tibi.

– Dehogy, kérlek, itt egy következő okulás! Látjátok, a gerinc – a béka ugyanis gerinces – jól kitapogatható. Tedd ide az ujjad, a felső csigolyák közé!

– Utálom a békát, tanárnő!

– Ne gyerekeskedj, tedd ide az ujjad! Érzed a csigolyákat?

– Igen.

– Ha ide egy erőteljeset szúrunk, a béka abban a másodpercben bevégzi.

– Ki tetszik nyírni?

– Mit szeretnél, tanulni vagy érzelmeskedni?

– Ha lehetne, mindkettőt! Úgy elcipelném ezt a cseppet sem zöld, egyáltalán nem levelibékát, két trombitával a szájában, a kertbe virágot szedni!

– Mondd, fiam, nem gondolod, hogy meg kellene vizsgáltatnod magad? Na, nézzétek!

Hatalmasat döfött Kvakk felső nyakszirti csigolyái közé, aki nem mozdult többet, mert megbénult teljes testében.

Brebeka is csak a halott Kvakkot látta. Béka létére, potyogni kezdtek a könnyei.

A tanárnő pedig szép kényelmesen elvégezte a bemutatót, aminek nagyon hosszú részét, Kvakk – mozgásképtelen, bénult állapotban – érezte.

"Miért bántak így, ezzel a gyönyörűséges, szép fiúval, életem egyetlen szerelmével" – jajdult fel Brebeka szíve az óra után, amit a tanárnő – aki egyetlen párját kedélyesen, hosszas kínzással, szemétlapáton, minden bűn hiányában végezte ki – kimondottan jól sikerültnek minősített.

– Gyerekek, egy pillanat! A combot kérném, itt a kés!

– Én nem csinálom, tanárnő! Nem vagyok képes ilyesmire!

– Gyáva fiú, na, hozd ide szépen!

Egy nyisszantással Kvakk lábát véve, két percet kért tőlük a szünetből.

– Nézzétek, elektromos áramot vezetek bele, ez fizikai és biológiai kísérletnek is kiválóan alkalmazás. Lám, mit csinál?

– Rugdos – lepődött meg Pist. – Csak azt ne tessék mondani, ha ezeket a békadarabokat újra összeszerelnénk, megint elkezdene ugrálni.

– Ne butáskodj, fiam, itt egyszerű reflexmozgásról van szó. Aki holnapra pontosan leírja, mi is történt, annak fizikából és biológiából megemelem a jegyét. Na, most már vigyétek a szemétre!

Brebeka ott maradt egyedül. Másnap az ottfelejtett békára vetődött a tanárnő szeme.

– Gyerekek, van még egy varangyunk! Tudjátok, mi az a barométer? Időjárás-előrejelzésre alkalmas szerkezet, a légköri nyomást méri. A békánál pontosabb barométer a világon nincs! Pista, most ne lógd el az egész délelőttöt, fél óra alatt itt legyél! Csinálj két vékony lemezből, apró szögekkel összefogott létrácskát, rövidebbet, mint az üveg magassága.

Pista, vérig sértődött, hogy ilyen pepita undokul viccelőn, tanárnője kiméri idejét, azért is egy pocsékul tákolt, vacak hörcsöglétrát csinált.

– Megjöttél, fiam, mutasd a létrát! Tökéletes, add ide!

A tanárnő leemelte a fedelet, megcirógatta Brebeka oldalát, és beleállította az üvegbe.

Brebeka potyogó könnyekkel felmászott a tetejére, és nézett ki az ajtó felé, amerre Kvakkját elvitték. Fájt nagyon a szíve!

– Ez a béka megbolondult, esőt jelez, holott kristálytiszta az égbolt. Na de, meglátjuk gyerekek, adunk neki néhány napot.

Brebeka néhány nap múlva is – állandóan és egyfolytában –, a felső fokon ácsorgott, és nézett potyogó könnyekkel.

– Ennek a békának semmi hasznát nem vesszük, a 8/B-ben biológia óra lesz. Pista, segítőm, ha már hoztál egy ilyen selejt békát, üvegestől együtt fuvarozd át, légy oly kedves, a 8/B-be, hogy nekik is meg tudjam mutatni mindazt a csodát, amit nektek.

Brebeka nem tudott emberül, csak annyi érzett, hogy megy Kvakkja után, akit már napok óta nagyon hiányolt.