Harsány hahotában,
rekeszizmait rángatva, minden önkontrollt feladva, a folyó felé közeledett a
szenvedőművész. Az utolsó tizenhat előadásán kifütyülték, képtelen volt egy
másodpercnyi valóságosan átélt művészi szenvedés élvezetéhez juttatni a
közönséget. Munkaadójának, aki bár tisztában volt tehetségével – hiszen a
korábbi időszakban alakított szenvedéseihez hasonlóra egyetlen elődje sem volt
képes –, elfogyott a türelme, amikor az utolsó előadáson, a rendes körülmények
között zokogó közönség helyett, fetrengve harsányan hahotázó búskomor emberek
tömege – a jól megérdemelt búbánat színpadi pótlásával azonosulás helyett –,
záptojások özönével volt kénytelen honorálni a produkciót. A szenvedőművész
röhögőgörcsöt kapott!
Senki nem gondolta,
hogy miért megy a folyópartra. Egy jókora kötéllel hatalmas követ kötött a
nyakára, amit kézikocsival vonszolt magával, hogy elég nehéz legyen. Ekkor
jelent meg a semmiből a jó tündér – az a háromkívánságos –, akit mindenhonnan
ismerünk. Ő tudvalevőleg egy közismert közszereplő, aki mindnyájunk életében
rendszeresen jelentkezik és teljesíti kívánságainkat, azért is vagyunk
állandóan boldogok és vágyunk néha egy-egy szenvedőművész szenvedésének
végignézésére, azokkal együtt, akik valamilyen okozatgörbület miatt a jó tündér
társaságát nem élvezhették és ők maguk is olyan valódi búbánatosak.
– Mi az első
kívánságod? – kérdezte a jó tündér.
– Meg tudnád csinálni,
hogy olyan szomorú legyek, mint fénykoromban, amikor a csúcson voltam és
mindenki velem zokogott?
– Mi sem
természetesebb.
A művész kezdeti
féktelen örömét vesztve, ismét természetes állapotba, a zokogó-mélydepressziós,
különösebb színészi alakítás nélkül is remek szenvedőképes állapotba zuhant.
– Mi a második
kívánságod? – kérdezte a tündér.
– Dobd ezt a nyavalyás
követ a folyóba, na, nem velem együtt. Most, hogy ismét alkotóképes vagyok, már
nincsen szükségem az alámerülésre.
A gondatlan tündér
elfeledkezett a kérés második feléről, fogta a követ és dobta művészestől
együtt.
A hídról utána
kiáltott.
– És mi a harmadik
kívánságod?
– Vigyél vissza a
hídra, de utána soha ne tudj egyetlen kérést sem teljesíteni!
A jó tündér elkezdett
gondolkodni, miközben emberünk zuhant. Kevés matematikát tanult, de úgy vélte,
ez két kérés, és jelen pillanatban is latolgatja, hogy melyiket teljesítse.
Vigye vissza a hídra, vagy soha többé ne teljesítsen egyetlen kérést sem.
4 megjegyzés:
:-)
:-)
Köszönöm szépen Peti!
http://www.felesegek.hu/naplo/bejegyzesek/jotunder_5367
A link 2012. SZEPTEMBER 30-tól lesz látható nem tündéreknek. Most csak nekem még. :)
Pussz, Tündér
Én köszönöm! :)
Megjegyzés küldése