Készenlétben áll a ház apraja nagyja, végtére is nem akárki lesz a birtok vendége, hanem egy, a jó néhány biztosíték közül. Valódi menőknek, sokrétű védő barátság kell, akik a hoci-nesze elvet és a holló a hollónak aranyköpést, arany nélkül is megteszik. Aranyaik és más tündöklő anyagi javaik, kiterjesztett személyi szabadságuk, nem csak relatív abszolutizálása érdekében kellenek a barátok. A háziúr befolyásos, a magukat barátnak gondolók is, egészen az önkéntes, kölcsönös segélynyújtás, elkapkodott, egyszeri hanyagolásáig.
- Fiam, maga ott, mozgás a kapuhoz! A vezérigazgató úr és konvoja, már két utcányira van csak, nem szeretem a fennakadást.
- Uram, a kapu előtt fekszik egy ember, nem dől belőle alkoholszag - bár tesztelési lehetőségem nincs -, de drogosnak sem tűnik. Olyan egyszerű, közönséges haldokló csupán.
- Takarítsák el gyorsan!
Förmedt rá, lefeketedett szemöldöke egyesítésével a háziúr.
- Mennyi a maga fizetése?
- Nem kevés uram.
- Mások egy év alatt nem keresnek annyit, mint maga hetente! Tegye amit mondtam, különben kap egy ingyenes, télapóhoz irányító útlevelet, rénszarvasnak.
- Uram, mentőt kellene hívni!
- Ne akadékoskodjon, szóljon a kertésznek és vigyék legalább két utcával odébb, ámbár már nincs idő, vigyék a sarkon túl! Nem szeretném, hogy az a vijjogó, visító nínó-nínó megzavarja a meghitt baráti csevegést, egy pohár whisky és egy szerény, harminckét fogásos nassocska mellett.
A kertész mindenes volt tulajdonképpen, de ezekben a körökben, amelyek eltértek geometriai társaiktól - ahol a központtól, minden pont azonos távolságra van -, nagyon pattintott illetlenség lett volna, csak úgy lemindenesezni. A kertész és a másik, futólépésben megfogták a levegőért kapkodót, lerakták a sarkon túl. Egymásra néztek, mintegy tükörből kiolvasva, "mekkora szemetek vagyunk". A kertész meg is jegyezte.
- Én hívnám a mentőket, de ez a tetű utána nyomoztat és ha megtalálja a telefonszámomat, gyűrődéses hegyet csináltat belőlem.
- Várj - szólt a másik -, ott jön valaki, nekem nincs szívem ezt a vonaglót magára hagyni, muszáj belerúgnom, akkor a pacák elkezd felénk rohanni, vagy mentőt hív, vagy
rendőrséget, de valakit mindenképpen. Állj a fejéhez, kiálts egy nagyot! Tudod, eszembe sincs igazit, csak olyan játék rúgást művelni, de ha látja, akkor ráébredhet a turpisságra. Majd a bal lábammal dobbantok, mint a pankrációsok. Remek, indulhatunk, mint aki menekül!
- Nincs nálam periszkóp, majd a kanyarnál úgyis észrevesszük, hogy cselekszik vagy nem. Kezdjünk el kocogni!
- Most már futhatnánk is, mert kiabál. Remek, nem kezdett el utánunk rohanni, a szerencsétlennel foglalkozik!
- Úgy látom megérkezett a díszvendég, de örülök neki! Most majd jól letol, híven szeretett gazdánk, amiért nem biztosítottunk elégséges díszfogadtatást.
- De hát majd megmagyarázzuk, hogy tolvajt kellett üldöznünk, aki épp a nem létező őrbódé mellől, el akarta lopni az összesepert szemetet.
- Maguk ketten jöjjenek segíteni a konyha és felszolgáló személyzetnek! A vezérigazgató úr igazán megérdemel ennyit, hanyagságuk után, hiszen magam voltam kénytelen lebonyolítani azt, amit tisztességes helyeken a személyzet tesz - sziszegte a kínvallató mosolyát arcára erőltetve -, majd hozzátette, ez az egész mégis sokkal intimebb fogadtatást tett lehetővé, ugye kedves barátom, Alfréd, tisztelt vezérigazgató úr?
- Hagyd a felesleges címeket, édes Brúnókám, hogy megy mostanság, a 87 kínkeserv bányából álló vállalkozásod, merre lendülnek az ércfények? Különben Tominak, drága jó gazdasági szakértőnknek, 87-szeres alibit biztosítottam a mocskos vádak ellen, melyek végül őt is, de elsősorban személyedet vették célba, valami túl vidámra számlázott, kibányászott, kínkeserv rakomány folyományaként. Nem baj, most a hamis vádló keresheti igazát, az ilyeneknek kitalált - magunkféle tisztességes feltörekvőtől rácsokkal védett -, többszörösen megvastagított falú, sziklaépületen belül, igazi hangyabolyszerű, zsúfolt - az unatkozást feltétlenül kiküszöbölő - közegben.
- Na, koccintsunk a jó hírre, maguk irányítsák kérem a felszolgálást!
Ekkor a drága vendég, székéről, jobb oldalt, egyenes dobással padlóra hemperedett. A feje kicsit oldalra fordult és az egész teste, természetellenes - fakírok és jógázók ergonomikusnak vélt -, pozitúrájába huppant. Olyan volt, mint régmúlt csecsemő korában, mikor a nagy lábujjával könnyedén megvakarta az orrát. Az arca elszíntelenedett. Kétségbeesett, nagyon elkerekedett szemekkel bámulta a plafont és esze ágában sem volt pislogni. Meglehetősen furcsán lélegzett.
- Maga fiam! Úgy látom, a vezérigazgató úr barátom itt szeretné tölteni a délutáni sziesztáját, pedig bármikor rendelkezésére tudnék bocsájtani, akárhány hálószobát. Hozzon kérem megfelelő párnát és takarót, kapcsolja be a padlófűtést, hiszen így a nyár derekán sem tentikélhet a megfázás veszélyével.
- Uram, mentőt kellene hívni, a vezérigazgató úr rosszul van!
- Meg ne próbálja, mert lelövöm. Különben tekintse magát kirúgva!
- Uram, a vezérigazgató úr, valamit mondani szeretne.
- Ne okoskodj fiam! A fiam funkciódat is elveszítetted ettől a pillanattól! A vezérigazgató úr, egyszerűen alszik és az alvók, nem úgy lélegeznek, mint az éberek. Hívja
a kertészt, aztán szedje a holmiját és tűnjön el a lakásába, ott várja az intézkedéseimet, magát lecseréltem!
A pár perccel még korábban fiam, a kertész-mindenessel megpuccsolta a gazdát.
- Nem vagyunk rabszolgák! Ez a barom, nem kényszeríthet naponta több ember életének veszélyeztetésére, akkor inkább a sajátunkét. Te ráugrasz, kitekered a pisztolyt a kezéből. Ismered, amilyen állat, meg fog próbálni lelőni, a többi már a lelkiismeret dolga szerint zajlik.
- Én hívom is a mentőket mielőtt visszaérkeznénk, nem tudom mekkora dulakodásra számítsak.
A dolog megtörtént. A kigyúrtan, edzetten háziurat, nem volt könnyű leteperni és hogy biztosra menjenek, az egyik függöny, hosszú, rojtos-bojtos, sallang díszkötelével gúzsba kötötték. Csak akkor mentesítették átmeneti fogságából, mikor megérkezett a mentő.
- Mars innen, be ne jöjjenek, ez az én házam!
- Uram, ez az ember beteg, haldoklik, lépjen odébb! Nem tudom kije ez itt, magának a földön, remélem, jót akar neki, különben kénytelenek lennénk rendőrt hívni.
- Ugyan kérem, a rendőrfőkapitány úr a sógorocskám.
- Akkor a főügyészt!
- Ő a másik sógorom!
- Elnézést uram, a beteget mégis el kell szállítanunk. Így, természetesen más a helyzet, bocsánat a kellemetlen hangnemért, de meglátja, hálás lesz magának a segélyhívásáért.
A háziúr, naponta látogatta - végtelen kellemetlenséggel - rosszul lett, igen fontos pozíciójú barátját, akit sehogy sem tudott a sakktáblájáról nélkülözni. Két hónap után, mikor már nem csak az életveszélyen, hanem a rehabilitáción is túl volt, magát korábban sokknak kitenni nem kívánó, korábbi vendége, kizárólagos önzésből, nehogy véletlenül valóban rámenjen esetleg az élete is, ami - az ő funkciójában, abban a magaslatban - felbecsülhetetlenül nagyobb értékű egy átlagos kisváros teljes lakosságának összes életénél, díszkórtermében rámosolygott és megkérte.
- Látod azt az ajtót? Csak kizárólag a te - drága megmentőm - számodra készítettem oda azt, amit joggal elvárhatsz tőlem, a jutalmadat. Menj és vedd birtokba, azt, ami a tied!
- Ugyan Alfréd, nem kellett volna!
- Kellett, nem kellett, ezt diktálta a lelkiismeretem. Barátok vagyunk, vagy nem?
- Már hogyne lennénk!
- Na menj szépen!
Benyitott és tágra nyílottak szemei. Mikor meglátta kertészét, akit természetesen jól börtönbe vágatott inasával, egykori fiammal együtt, néhány rendőrrel és egy fura külsejű, kerekesszékes alakkal, megszédült, de szerencsésen földet ért. Végtére is, az egykor sarkon túlra szállíttatott zavaró tényező is elkerülte a halált, bár kerekesszékbe jutott.
- Magát a törvény nevében letartóztatjuk és kétszeres gyilkosságra felbujtással, valamint abban tevőleges részvétellel vádolva, előzetes letartóztatásba helyezzük.
-Ugrifüles, elment az életkedve?
-Ne ugráljon, a rendőrfőkapitány úr lemondott, a főügyész úr pedig, boldogan segített megszabadulni magától, miután a becses vezérigazgató úr lejelezte minden irányba, felé tanúsított érzéketlenségét. Ez a két ember itt, a vezérigazgató úr teljes körű meghatalmazott kezei - a jobb és bal is -, mind a kettő.
- Na öreg, most miután a bilincset felcsatolták megsúgom, harmincszoros a fizetésünk, mint magánál. A fejének, az az elmebaj zengzetű kijelentése, hogy jótett helyébe jót várj, úgy látszik, a fene tudja miért, ezekben a körökben, életmentés esetén működik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése