Járgányolás

Az emberi brutalitás fekete iszapja, leszáradt rétegekben, akár egy piramis helyezkedik egymásra. A piramisról ismert, hogy az egymást követő rétegek, egyre kisebb kerületűek. A legfelső a legkisebb, tehát az ősbrutalitástól napjainkig, szép redőzöttséggel, statisztikailag kimutatható a zsugorodás. Hajdani háborúk – az egymást fejszével és lándzsával vagdosó, döfködő katonák – helyett humánus megoldások léptek életbe. A bűncselekmények száma –rémhírterjesztésekkel szemben – exponenciálisan csökken. Ezért vetődik fel, ha nem is az izlandi példa támogatása – ahol a gyilkos többnyire valamivel több, mint egy kemény szóbeli dorgálással megússza –, hogy máshol is szükség lenne alternatív büntetésmódok bevezetésére.

Nem kell messze visszamennünk a múltba ahhoz, hogy megtaláljuk a mai büntetések kegyetlenségét tompító példázatokat. Gondoljunk csak a XIX. századig használatos gályarabságra, ami manapság felfoghatatlan, de sok esetben a halálos ítélet kiváltója volt. Tíz-tizenkét év gályarabság után, mint aki jól végezte dolgát, fehér cilinderrel és sétapálcával mehetett haza a megizmosodott tévelygő.

Nem kérdés, hogy az ilyen rövidtávú, de nagyon kemény büntetési módok, időnként akár halálhoz is vezethettek. Sokan ezt a mai napig felfújják, pedig a valódi halálozási ráta a 90-95 százalékot soha nem haladhatta meg.

A bűncselekményeket napjainkban is lehet kategorizálni, mint bármikor, és nem csak életkorilag. Említettük a gályarabságot. Mostanában, mikor a föld fosszilis energiahordozói elfogyóban vannak, a tömegközlekedés pedig háttérbe szorul, számtalan vasútvonalat számolunk fel érdeklődési hiányra hivatkozva, pedig a megoldás kézenfekvő. Kezdjünk el egy osztályozást!

Tyúktolvaj, ez alatt a kisebb kaliberű bűncselekményeket értjük. Majd egytől ötig pontozva, a skála legvégén nem jeles, hanem a legsúlyosabb bűncselekmények állnának.

A tyúktolvajok esetében az alternatív módszer felajánlását mellőzhetnénk, de úgy a középkategóriától felfelé – beleértve a tényleges életfogytiglanosokat is, akiket húsz évvel ezelőtt bizonyosan kivégeztek volna –, fel kellene ajánlani a humánus életperspektívákat felcsillantó, tulajdonképpen serkentő hatású, kiváltó lehetőséget.

Az állomási lerakatokban még meglevő járgányokat munkába állíthatnánk, kisebb hosszúságú szerelvények vontatására. Ezeket önkéntességi alapon, bizonyos elítéltek működtetnének. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért, tényleges életfogytigra ítélt esetében, 12-15 évig tartó terjedelemben. Egyéb életellenes és súlyos vagyonellenes bűncselekményeknél, néhány hónaptól három évig tartó terjedelemben, folyamatos műszakban. Megnagyobbítva a járgányokat, pihenő, tartalékos, valamint az őrszemélyzet folyamatos elszállásolására alkalmas rekeszekkel, az elítéltek mozgás és bezártság érzetét csökkentve, valamint az életfogytiglanosok kilátástalanságát megszüntetve, egymást felváltva hajthatnák – az utazóközönség örömére – a járgányokkal vontatott szerelvényeket.

Különös gondot fordítanánk arra, hogy a törvény bevezetése után, boldog derűvel azt választó sokadalom, csakis kérelemre juthasson a könnyített járgányolás jótékony, társadalomépítő és főleg újraintegráló csúszdájába.

A haszon kézenfekvő! Alig igénybe vett vonalak felszámolása szükségtelenné válik, az utazóközönség boldog lesz, magunk pedig erkölcsi magaslatokba zúdulhatunk önnön jóindulatunk tudatában.

Itt a jóságos embervédő szerepéből a szóvivő visszavedlett önmagává és daráló sebességével hadarta:

– A törvényt a tegnapi dátummal a parlament elé terjesztjük szavazásra, izgatottan várjuk az eredményt, tehát a honatyák kezében a döntés; 98 százalékban igennel, 0,7 százalék nemmel fognak dönteni, 1,3 százalék tartózkodni fog. Ne szaladjunk ennyire előre a kihirdetésig, természetesen megvárjuk a tegnapi napot. De, hogy a demokrácia biztosan ne sérüljön, ha a tegnapi szavazás nem juttatja sikerre a tervezetet és elbukna, úgy népszavazást írunk ki. Türelmüket várjuk a tegnapi napig!