Békademonstráció

A varangyok élőhelye egyre néptelenedik. Számtalan oka van ennek. A figyelmetlen tenyérbeugrálás, valamint a hasztalan sima, de nagyon kellemesre alakított veszélyközpontok, ahol két irányba száguldanak a békamosoly-irtók.

Két kis szegény, jámbor, jó gondolkodású Aladár is simult elbékátlanodva, egy békaszív nélküli terepjáró kerékhengerlése alatt, aztán másik 8-10 Aladár követte őket.

A túlsó oldalon pedig macskák üldögéltek, lomha nyugalomban, tátott szájjal. Most nem sült galambot vártak.

Az a jó meleg, kisimított felület, elektromágnes rezgő vonzásával hívta brekecséket az örök sütkérezésre. Néhány Aladár átkíváncsiskodott a sima melegedő túlsó oldalára. Ketten vissza is tértek macskagyomron kívülről, de mire odakurjanthatták volna, hogy "Fiúk, jövünk, Aladárt, Aladárt és Aladárt megették a macskák, vigyázzatok!", Aladár, Aladár és Aladár már bele is simultak a tükrös melegedőbe.

A rekettye alján, főhadiszállásukon, a tekintélyes külsejű, bölcs, Aladár névre hallgató főbéka – mellső lábaira támaszkodva, mint pulpituson vagy katedrán az odaillők – nagyot brekegett és hosszú, kvakkogó, brekegő indulatos röpgyűlést tartott, sírón-rívón kevesedő Aladárjainak:

– Életekre állok, és megyünk demonstrálni!

Többen megkérdezték, hogy mit csinálni mennek, de hosszabb közmagyarázat után sem világosodtak, szürkénél magasabbra. A tüntetést sem értették nagyobbrészt, de a főnök szava a pacsirta dalánál is édesebb, és ami a legfontosabb, az elsőt végrehajtani kell, a másodikban gyönyörködni.

Nekiindultak hát a békaölők fellegvárának. Békésen mentek békademonstrálni. Békés békademonstrációnak indult, de hát nem volt bejelentve.

Honnan is tudhatta volna a legaladárabb Aladár a békaölők várának szabályait. Ő semmit nem akart, csak hogy tüntessék el a hosszanti melegedő szétsimítottat, mert az békalapítóvá lett. Aztán ha már a békákat irtják, vagy veszélyeztetik, akkor legalább a kígyókat szüntessék be, és még számtalan más, fontosabbnál fontosabb gondolat kerengett hatalmas, aligtekervényű agyában, amikor maga is, népével együtt örült meg a rendfenntartók egyenruhás gyülekezetének. Nem pajzsokat vertek, sőt békés békademonstrációhoz illőn komolyabb gumilövedékeket sem eresztettek szélnek, csak egykedvűen, nyugodtan, békásan, akarom mondani békésen felsorakozva kelepeltek. Aladár hátraszólt Aladáréknak.

– Aladárok! Énaladár jobb első lábamra emelem ezt a fehér virágszirmot, és ugyanolyan békésen, mint eddig, kérlek benneteket, folytassuk a száz űrugrásnak is beillő, mindent megváltoztató, örök béka-béke, békés kidemonstrálást. Menjünk, senkinek nem ártottunk, a rend őrei ezt pontosan tudják, nem bántalmazhatnak minket.

Most furcsa és riasztó külsejük, kelepelésük, csőrük és minden egyéb ellenére – ami rendes körülmények között, egy Gábor Áron nevezetű, egykori ember rézágyúja golyójának sebességével lő ki minket ellenkező irányba –, ne futamodjunk meg, nincs mitől félni! Ők itt most tulajdonképpen a rend őrei, minket védenek a macskáktól, kígyóktól, száguldó békalapítóktól. Menjünk hát!

A békademonstráció békés véget ért, örök békéset...

Nem volt szükség tömegoszlatásra, valahogy mind eltűnt, akár almáról a lehántott héj. Azért nem egészen, pici különbséggel, ők héjastól és mindenestől tűntek el, békés békásan, a békefenntartók békafenntartókká válásakor, akik a "nassolást befejezni" göndör parancs kizöldítése után, megtöltött begyekkel, rendezett sorokban, "békét a békáknak" felkiáltással vonultak vissza támaszpontjukra.