Szebb oázis elképzelhetetlen!

– Kérem tisztelettel a küldötteket, hogy hatékonyan lépjenek fel ennek a tarthatatlan esetnek a felszámolására, mely szerint a Szahara – a világ legnagyobb homokkészlete – tizenvalahány ország tulajdona. Úgy gondolom, elvárható, hogy ha szükséges, saját zsebből, országonként 10-15 euróért – dollárban elmehetünk 20-25-ig – vásároljuk fel ezt a felbecsülhetetlen értéket. Hiszen szervezetünk, mely réteges egyenletességgel, nem a mellérendeltség homályára épül, nem nélkülözheti a legfontosabbat, a homokot!

Az összes folyónkat már 4-5 méterrel megmélyítettük. A homok eltávolítása után kisebb fajta fjordok merednek a partoktól, a mélyben folydogáló vizekre. Kezeinket csókolhatják minden oldalról, mindannyiunk állampolgárai, hogy az árvízveszélyt teljesen megszüntettük ezáltal, bár néha előfordul egy kavargó, semmiből keletkezett tódulat, ami elönti országaink egy-egy részét, de semmi nem tökéletes. Ennek az eredetét majd alkalomadtán kivizsgáljuk…

Homok kell, rengeteg! Ha miénk a Szahara, nem csak magunknak, de fegyelmezetten, egymás mögé felsorakozott követőink többszörös generációinak biztosíthatjuk a szórást.

Kérem tisztelettel, vánkosainkon fekve, éjjelente, lehet igazi nyugalmunk, annak tudatában, hogy nincs elegendő homok? Én például, reggelente már csak kockás inget bírok felvenni a felelősségérzet nyomása alatt. Homok! Homokot a népnek! Homokot és csigát, ez a két – már-már fogalom – biztosíték a jövőre. A csiga, mint követendő példa, lassan jár, semeddig sem ér, a hátán hordja a házát, nem követelőzik, homok nélkül is teljes munkaidőben szorgalmasan szolgálva. Mondja meg valaki, mit szórnánk verítékezve, serényen, népeink tágra nyitott szemébe, és hová tűnne mindaz a sok szép oázis, amihez statisztikailag és violinkulcsok résein át, életünk folyamán hozzászokhattunk. Hiszen a homokkal megszórt szemek patakzó könnyénél szebb oázis elképzelhetetlen!

Kérem mindnyájukat, akik velem együtt megtehetjük beosztásunkból eredetezve, ne hagyjuk cserben népeinket, és biztosítsuk mindenkinek a napi friss, szembeszórható homokmennyiséget egy virágzóbb Szaharáért.

– Zolika, Zsoltika, ne harsogjatok olyan hangosan, szétordítjátok az egész óvodát! Gyerekek, honnan szereztetek ennyi homokot a homokozóba? Általában szétszórni szoktátok, most meg hússzor annyi van, mint előzőleg.

– Srácok – fordult Zoli sejtelmes mosollyal a küldöttség irányába –, ki ne bökjétek neki a valóságot, ő is csak egy a nép nevű valami közül, amely elvárja ezt a homokakciót. A továbbiakban mindent a tervek szerint. Ez az első próba homok-szembeszórásra, ő épp alkalmas lesz. Úgy teszünk, mintha kis hülye óvodások lennénk, pedig dehogyis.