2012. augusztus 16., csütörtök

Sündörgések árán sem!

„Hol vagytok, régi barátok, szükségem lenne ma rátok, mondjátok el, hogy az élet szép”… 
Hová lettetek, fűt–fát ígérgetők, örök baráti hűség jéghalmaz-állapotú letéteményesei nyár közepén? Szétolvadt és elpárolgott, csellengő seregek hűségnyilatkozattal tarkított odaadása, ám ők, kiket legelsőként veszítettem el, hűek maradtak örökre. Bár az ifjúkor zsengének nevezett alsó határát éppen csak megérve meneteltek ki az élők sorából, olyan erkölcsi fölénnyel és gerinces jellemmel maradtak meg, amilyen csak a romlatlan, befolyásmentes még-szívükben-szépeknek adatik. A beporosodás előtt, mikor még nem volt szükség nagy glicerinkönnyek és fogadkozások mögé sandított visszabarátkozás-mímeléshez.
Kicsit, mint a kutyák, akiknek nem adatik meg az elfeledés tulajdonsága, és idő sem rövid életükben, hogy erre kiokuljanak. Mennyi pókhálótól megtisztított sarok mögé rejtőzött „örök barát". Csapatnyian voltak, akik úgy tűntek el a nagy, széles semmiben, látókörön kívül lavírozva magukat, hogy bármerre forgatom is a teleszkópot, leghalványabb nyomukat sem lelem.
Egyik-másiknak bevillan ábrándokkal teli, haszonleső mosolya. Potyára vadásztak, és a világ legopportunistább módján szüneteltették vagy szüntették meg „örök” barátságukat, ha a pillanat önös érdeke úgy kívánta meg, és hasznosabbnak diktált egy vagy több másik személyt – csapatot.
Csordaagyú tulkokat a megcsömöröltek átmenetileg jobbnak gondolt, de be nem jött számítású külső csapatából a vezérbika sündörgések árán sem fogadna vissza. Szétszóródtak, felkapta őket, mint porszemeket a szél, és vitte maguk sem áhította helyre. A nagy, csacsifülű, kigömbölyödött mosollyal összeszőtt egykori zúgó barátság hangtalan némasággá degenerálódott, s már maguk sem tudják, vajon létezett-e. Sőt, az sem biztos, hogy egyáltalán léteztek a nekik kellemes időszámítás előtt.
Olyan barátok – vagy, hogy is mondják – voltak, akik talán addig sem magányos, társtalan életet éltek, de ciki lenne emlékezni nevekre, történtekre. Az iskolájuk nevét is elfelejtették, mert nem illik be a kidöngetett képbe. Talán a majomszigeten a helyük, de akinek eszébe jutna, igen megorrolnának rá.
Persze mindazokra, akiknek bármi az eszébe jut – a bárminél sokkal több, de legalábbis nem kevés –, azokra a versenybíró sípjával fütyülnek.
Hogy éppen mit is gondolnak a legelsők, akik már elmentek, és egy-két érdek nélküli önzetlen BARÁT? Az kitölti minden szétpukkadt buborék múltbéli helyét, és jó sok X-en túl, a már semmin elcsodálkozni képes életkorban, egy csomagolatlan mosollyal jelzem, ez így van jól.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Onzetlenek meg vannak.
Amugy a Barat is fogalom...kit is fogadsz Baratnak.
Judit

Unknown írta...

Így igaz, kedves Judit.
Köszönöm! :)

Megjegyzés küldése