Szárnyak nélkül

Rutinosnak számított, így 2600 ugrás után, minden mozdulat. Semmi nem csúszhatott el, az idegek mégis feszültek, mint a meghajtott íj, csak meg kellett volna érinteni, és peng a szál. Zubogó szél balett-táncolta a hevederes – nem keményített tüllszoknyával – várakozókat. Mindenkit ellenőrzött, olyan atyaian. Aztán három, kettő, egy, ugrás! 

– Nem izgulni! Puffanjatok akár rövidre nyírt pubiként feneketekre, csak épségben érjetek földet, ahogy tanítottam.

Egyenként vetették magukat a semmibe a kalandorok, hogy egy pillanatig úgy tűnt, mintha felfelé ugrottak volna, majd néhány másodpercnyi repülés után – sörény- és felszerelésborzolást követően – nyíltak egymás után a nagy pipacsok, és szólt a zene a fülükben, amit csak ilyenkor hall az ember, amikor repül is, meg nem is.

Az öreg – ahogy maguk között nevezték – százszor is elismételte:

– Ma repülni fogok!

Mintha nem tette volna meg korábban már több ezerszer, a játékmackó külsejű oktató, aki a gépen, akárha vassal töltötték volna, olyan ellenállhatatlanul ugrott az őt vonzó, Föld nevű mágnes felé, és repült.

– De ma repülni fogok! – mondta el még nagyon sokszor, csillogott az öröme. Valami olyasfélét érzett, mint egészen fiatalon a tánc- és illemtan órákon, amikor a tangó, szamba, rumba és csa-csa-csa – valamint, ki tudja, milyen egyéb nevű, kihalófélben levő táncok – közben partnernőjét dereka alatt megemelve, vízszintesen pörgette. Repülni fog!

– Pajtás! – szólt hátra a pilóta – ideje lenne ugrani, ez nem roncsderbi, vagy távgyalogló verseny. Egy órát is baktathatsz a cuccal a többiek után, úgy lemaradtál! Pontot már biztosan nem szerzel célbaugrással.

– Nem baj, főnök, repülök, tartsd a gépet, már ugrom is!

Valami nagyot csattant, aztán – a szeme sarkából –, a pilóta annyit látott, hogy az oktató mint egy delfin, aki magasba dobja magát a vízből, kirepül, mintha szárnyakat növesztett volna.

Álomszuszék volt, jó pilóta, de nem elsőosztályú, túl sok mindent nem vett észre.

– Pajtás, menj az utastérbe, zárd be az ajtót, rettenetesen megbontja a gép egyensúlyát. Szeretnék megfordulni, hogy ezeket a megszállott, szárnyatlan röppencseket begyűjtsem alkalomadtán.

– Aha, főnök! Itt muszáj lesz quaddal érte jönni, olyan iszonyatosan lemaradt. Nem jellemző rá… Baj van, kiugrott!

– Ki ugrott ki? Úgy tudom, hogy mindenki, nem?

– Ott lebeg! Döntse egy kicsit jobbra a gépet!

– Őrület, mit csinált ez a marha!

– Leszedte a felszerelést, ejtőernyő nélkül ugrott ki!

– Kapaszkodj!

Sosem repült még így, olyan lett a fejük, mintha az arcuk egy kilőtt rakéta utáni lökhajtás lenne. Szemeik is kidagadtak, és a pilóta füle talán egy denevérhez hasonlított a legjobban. Fordulás után egyenesbe hozta a gépet. Ilyent még nem látott. A zuhanó oktató belefeküdt a levegőbe és angyalian boldog mosollyal integetett nekik.

– Kapaszkodj, orra buktatom a gépet!

– Ne tegye, főnök! Egy másik ugró megmenthetné, de nincs másik ugró, a géppel lehetetlen.

– Vajon miért csinálta, belőtte magát?

– Figyelem, a talajhoz közeledik! Gombolja lefelé magáról a ruháját, és zongorabillentyű mintázatú nadrág van rajta. Elkezd játszani a billentyűkön, valamit mutat.

– Őrület! Tudod, fiatal koromban síugró voltam, tudom, milyen repülni. Ez a pacák repül, és nem annyit, mint egy síugró. Talán így érzi magát a szirti sas zuhanórepülés közben, vagy a bölény, mikor a hétlyukú híd alatt átvágtat.

– Kapitány, már maga is!?

– Bocs, ezt nem lehet másképp nézni, pilóta vagyok, nem egy repülő kutya. Filmezd!

– Uram, azt csinálom, és nem csak én. A gépen, tudja jól, hogy nem negyven évvel ezelőtti technika van. Mindenhol, mindent filmezünk.

– Oldalra dől, kinyújtja a kezét, és még képes elővenni egy mikrofont. Látod? Azt hiszem, énekel… Talán jobb lenne, ha becsuknád a szemed.

– Főnök, ezzel a fickóval barátok voltunk, vagyunk és leszünk, akármi történjék.

– Három kilométer magasról nincsenek alternatívák, még akkor sem, ha enyhén ingoványos lent a föld. Becsapódott.

– Igen főnök, jól mondja, becsapódott, becsapta magát. Azt hitte, képes repülni, pedig nem.

– Biztos vagy benne, végignézted, amit én? Nekem úgy tűnt, nála szebben senki nem repült még szárnyak nélkül. Küldj egy riasztást a földi teheneknek. Most tényleg kapaszkodj meg! Csak az ő kedvéért orra buktatom a gépet és megemelem, majd hazatérünk. A pontos idő 15 óra, 15 perc, 40 másodperc…