Szegecselt Pitbull

Szegecs, sehogyan sem tudott belenyugodni Rebeka döntésébe, miszerint ők sosem jártak, most sem teszik és nem is fognak. Előbb berúgott, aztán az átmeneti hálóterembe igyekezett. Valami látványos, veszélytelen kárt akart tenni magában, ám erre nem volt képes. Két verseny között, másfél álmatlan éjszaka után - az utazással együtt kettővel -, fáradtan is bulizhatnékja volt. Pedig mást sem csinált, mint Rebekát győzködte, hogy az útjuk csak egy és azonos lehet, hiába hallotta ezredjére válaszul.
- Ez pontosan így van, csak te egyik, én a másik irányba utazom.
Akkor, második éjszaka, próbálta meg az "O sole mio" éneklésével, - abszolút hallástalanságával, inkább o szól-e miáuban -, jobb belátásra szerenádozni.
Furcsa helyen szállásolták el őket, két kolesz is volt az iskola mellett. Valahonnan dübörgött a zene - már maga sem tudta, milyen városnak a peremén - és elindult
az udvaron keresztül, a fokozódó hang irányába. Felrohant a lépcsőn az első emeletig. Ilyen diszkót még nem látott soha. Az iskola, bár sosem járt benne, olyan volt mint az összes, egy kaptafára gyártott panel suli, behunyt szemmel megtalált volna benne bármit. De nem a díszteremben, vagy egy tisztességesebb osztályban, hanem a folyosó, nyolc méter hosszúságban lerekesztett területén zajlott az esemény. A discjocky, egy osztályból kihurcolt padon, harmadosztályú, húzós nyekergésszerű magnóról, gyönge zenét eresztett. Ekkor, egy önmagához képest is vállig érő, nyakatlan - tán még fületlen is – pitbullhasonmás, egy lányt rántott a középre.
Ha valaki addig táncolt, akkor biztosan abbahagyta. Pitbull a lány keblei közé fúrta fejét és - hogy a részegség, vagy az agyatlanság sarkalatára, nem tudni -, megmutatta a jelenlevőknek, hogy a ruha nem akadály. Gyomorforgató volt.
Szegecs, az ott álldogáló ideges Rebekát, kéretlenül csuklón ragadta és a lezárt területnek számító folyosó szabad részére vonszolta, ahol kezét elengedve, a győzködés további, nagy oktalankodásába kezdett. Teljesen megfeledkezve Pitbullról, az elhallgatókról is, pedig Pitbull, talán még a tarkójával is látott, annak ellenére, hogy kifelé ezt teljesen máshogy tűnt.
Talán közismert lehetett, vagy valami más, mert senki nem mosolygott. A folyosó végén megfordulva, Szegecs megfeledkezett magáról, Rebekára nézett és a győzködés
kínját szétfeszíteni vágyó, makacs idegek kikapcsoltak. Mind a ketten elkezdtek röhögni.
Előbb a zene állt le, majd Pitbull egy orrmozdítással leutasította a szolgáltatót.
- Ereszd a nyekergőt!
Előre lépett, zsebéből míves, rugós kést rántott elő, a háta mögött még hét poroszló jelent meg, hasonló körömvakarókkal. A legalacsonyabb is, másfél fejjel volt magasabb főnöküknél.
Szegecs, egy mozdulattal bedobta Rebekát a legelső osztályba. Valamit súgott neki és elindult a jövevények felé, akik - pár másodpercnyi farkasszem nézés után  -szöcskeszökkenéssel, vetették is volna rá magukat. Ekkorra, a hirtelen megfordult Szegecs, a hátsó lépcsőn a földszinten volt és vágtatott a kijáratig.
Nem lehetett biztos, hogy a hátsó kijárat vajon nincs-e bezárva. Sprinteltek utána. Mint a tekebábukat borította fel a bejönni akarókat és rohant, ahogy csak kitellett tőle. Ekkor az ajtón belül egyet tekert a kulcson és lerogyott. Egyszerre három kés pattant le az üvegről. Mire megnyugodott volna ráébredt, hogy otthagyta Rebekát. Hideg mérlegeléssel nézte, amint visszaoldalog a galeri utolsó tagja is. Pitbullnak eszébe jutott a lány.
- Hol a lány? Össze kell kötni a kellemest a hasznossal! Rajta mindent behajtok!
Szegecs elindult vissza, osont mint árnyék a sötétben. Már üres volt a lépcsőház. Kivülről, könyökből tartva, felcsapta a kilincset, berántotta az ajtót és a szeme sarkából a hátsó ajtónál jól érzékelt lány irányába kiáltott.
- Rebeka fuss!
Rebeka futott. Nem jobban mint az üldözők, de úgy biztos. Addigra hárman nyomták belülről a kilincset, de Szegecs valahonnan többletenergiákat szerezve, csak akkor engedte el, amikor hallotta, hogy csapódik a koleszajtó. Akkor fordult meg és kétséget kizáróan biztos volt, hogy őt már nem fogják meg, ahhoz a kiválónál is jobb futó kellene.
Kések repültek mellette a falba csapódva. Ahogy berontott a koleszba, század másodperc alatt tekert kettőt a kulcson és lerogyott a földön ülő Rebeka mellé.
- Szegecs, álljunk fel!
Feltápászkodtak.
- Nézz a szemembe!
- Mondd, Rebeka!
- Én soha nem jártam veled, most sem járok és nem is fogok. Megjegyezted?
- Megjegyeztem, Rebeka.
És a lány úgy vetette magát a nyakába és szorította, hogy kimondatlanul mondta ki.
- Nem eresztelek el soha...