Célkitűzés

– Szervezetünk doktrínája a továbbiakban sem változik, folyamatosan tartani kívánjuk az irányú harcunkat, hogy minden ember a szabad döntés által, ezt gyakorolva, elhatárolódjon, majd kilépjen minden olyan szervezetből, amely ideológiailag, vagy bármi más módon, világkép-világlátását befolyásolja. Számunkra ugyanis elfogadhatatlan, hogy az egyén ne szabad döntésével élve cselekedjen az élet minden pillanatában. Mint tudjuk, ebben komoly gátat képeznek a szervezetek, a világképet és világlátást hordozó képződmények. Továbbá nem engedhetjük azt sem, hogy az alulképzett, érdektelen, avagy alulinformált embertömegek jóhiszeműen bár, de helytelenül befolyásolni hagyják magukat ilyen szervezetek által.

Így szervezetünk célkitűzése, hogy ne legyenek szervezetek, ne legyen szervezeti tagság. Az előbb említett embertömegek mellé kiképzett tanácsadói hálózatot építünk ki annak érdekében, hogy helyes döntést hozzanak, hiszen képtelenek felmérni gyenge intelligenciájuk, alul-informáltságuk, érdektelenségük okán, hogy a saját szabad döntésük nem is szabad. Azt manipulálják, és amit ők szabadnak gondolnak, mi, akik tudjuk, hogy mi az igazi szabadság, tudjuk, hogy nem lehet szabadság. Kiemelten célozzuk meg a nagy múltúnak nevezett, ősrégi mentalitást, világnézetet hordozó szervezeteket, amelyek mindenféle trükkös módszerekkel, a mai napig többmilliárdos támogatói bázissal rendelkeznek.

Célunk ezen szervezetek megsemmisítése, lebontása önkéntes alapon. A tagságot helyes irányba kell terelni. Szervezetünk a szervezetek ellen szabad gondolkozásra sarkall, hogy mindenki szabadon tegye azt, amit szabad, szabadon döntse el, hogy mi az, amit szabad és ne mások helyette. Szabad-e szabadnak lenni? Szabad! És milyen fokon szabad szabadnak lenni? A lehető legteljesebb mértékben! Ezek a kérdéseink és válaszaink! Na mármost az, aki szervezetileg befolyásolt, döntéseiben vélt igazságokat szajkózó szervezetek által, csakis tévúton járhat. Ha minden szervezet eltűnik a világon, bár egyértelmű, hogy ennek elérése hosszú évtizedek munkájába fog kerülni, akkor a mi szabad gondolkodásunk szabadságát, szabadon fogja gyakorolni minden szabad ember!

– Miért mondom ezt ilyen sokszor?  Mert hogy mi a szabadság, mi a szabad vélemény, azt bizony-bizony nem tudhatja más, csak az, aki a megfelelő tudásbázissal rendelkezik.

Egy világ lesz akkor, a szervezeti manipulációk kiküszöbölésével szervezetlenül. Ám szervezetünkre támaszkodva, maximálisan megsegítve, minden ember dönthet jól vagy rosszul. A rosszért vállalni kell a felelősséget, a jóért is. Különben mindenkinek jogot kell adni a szabad döntésen belül, hogy maga döntse el, hogy mi az a rossz és mi az a jó!

– Na, titkár úr, ezt most küldje szét az alapszerveinkhez!

– Igenis, elnökasszony. Bátorkodom megjegyezni, hogy ez így nem teljesen korrekt…

– Mit bátorkodsz te micsodázni és kivel?

– Úgy értem, legyen rajta pecsét, aláírás és testületi döntés szükségeltetne…

– Miket beszélsz? Elment az életkedved?

– Mi szabad szervezet vagyunk, szabadon.

– Ne okítgass engem! Dobj oda 15-20 nevet, mint döntéshozó testületet, bármilyent, írd alá, pecsételd le, írd oda az én nevemet is, amit én majd aláírok.

– Nem hiszem, hogy ez annyira tisztességes, mint amennyire nem…

– Megkérdőjelezed a döntéseim helyességét?

– Engedelmével, tisztelt elnökasszony, az egész okirat a szabad döntésről szól. Úgy gondolom, hogy szabad nekem szabadon dönteni…

– Mit szabad neked? Szabad neked leírni, amit én mondok, tovább küldeni, ahová én mondom, és úgy tenni, ahogy én mondom.

– De ez ellentétes a doktrínánkkal!

– Ne akadékoskodj, mert bajod eshet, súlyos bajod. A mi doktrínánk az, hogy mindenki szabad legyen, szabadon dönthessen a mentális, fizikai, lelki és minden módú szabadsága érdekében. Ha félre akar valamit értelmezni, azt is szabad. Nem tilos! Mindenért vállalhatja a felelősséget. Megfutamodhat, ez sem tilos. Aki megfutamodik, azt viszont nem tilos elfogni, sőt kötelező.

– Létezik olyan, hogy kötelező egy szabad társadalomban?

– Extrém esetekben, amelyet most te is produkálsz, létezik.

– Az extrém esettel mire méltóztatik célozni, igen tisztelt elnökasszony?

– Ha valaki megkérdőjelezi a tekintélyemet, vagy a szervezet tekintélyét.

–  Mi szervezet vagyunk, ráadásul igen tekintélyelvű szervezet.

– Nos, titkár úr, maga nagyon jól tudja, milyen szervezet vagyunk, olyan, hogy kifelé még véletlenül sem mutatunk autoritarianizmust. Ha valahová megyünk, maga megy előttem, mögöttem, utánam, mellettem. Előre megbeszélten, máshol spontán, a lényeg az, hogy mindenki egyenlőnek nézhet minket, azt sem tudja senki, hogy egyáltalán szervezet vagyunk. Hogy nézne ki, hogy mi szervezetek ellen harcolunk, ha tudnák, hogy szervezet vagyunk. Felőlem úgy szervezkedik mindenre, ahogy akar, csak ne befolyásolják az emberek gondolkodását abban az irányban, ami a mi gondolkodásmódunkkal nem egyezik.

– Én ezt eddig is tudtam, igen tisztelt elnökasszony. Nem véletlenül lettem a titkára. Most valahogy egy kicsit megbirizgálta az igazságérzetemet.

– Mit tettem?

– Szíves engedelmével a mai napig nem voltunk tegező viszonyban.

– Ide figyelj, kisapám, most sem vagyunk tegező viszonyban! Én tegezlek, te hallgatsz!

– Én eddig is tudtam, hogy keménykezű az elnökasszony, most kezdek ráébredni, hogy a keménynél is keményebb a keze.

– Ha a szervezet, vagy saját magam tekintélyét megpróbálod aláásni, akár csak így négyszemközti beszédben is, súlyos következményekkel kell számolnod.

– Hogy árulhatjuk a szabadságot, és hogy zenghetünk dalokat róla, ha mi magunk nem vagyunk szabadok?

– Ki nem szabad, titkár úr? Szabad volt mostanáig annyit beszélnie, amennyit akart! Most jön az a pillanat, amikor vállalnia kell az elhangzottakért a felelősséget.

A fekete kiskosztümbe öltözött, középkorú, csinosnak mondható nő, a Nagyon Szabad Szervezet belső elnöke, megnyomott egy gombot. Három marcona ember, mintha egész életében erre a jeladásra várt volna, egy másodperc alatt az ajtón belül volt. Nyakkendő, fehér ing, öltöny… Nem túl intelligens, a munkaadóhoz mindenkor hűséges ábrázattal várták a parancsot.

Az elnökasszony kicsit elgondolkodott. Rebellisekkel, lázadókkal kétféle bánásmódot tudott elképzelni. Vagy szabadon engedi őket a szabadság nevében, szabad szervezet szabad elnökeként, ezzel a szabad gondolat szabad áramlásának szabad befolyásolását biztosan meghiúsítva, vagy betöri az árulót, szükség esetén a fizikai megsemmisítéstől sem riadhat vissza a magasztos cél érdekében. Mi lehet magasztosabb egy olyan célnál, ahol a szabadságot, szabad döntést megtaníthatják az embereknek szervezetten, szervezetileg, szervezetek ellen, csodálatos álca mögül, taktikusan. Szükségszerű, hiszen kifelé elképzelhetetlen, hogy ők is szervezet. Eljátsszák, hogy nincs is szervezet, egyszerűen mindenki mindenkivel egyenlő gondolkodásban, határozatban. Nem kell tudnia azt a befolyásoltnak, hogy befolyásolva van, szabad döntésének szabad hozásában, attól az még szabad lesz, mert így helyes. Minden egyéb huszadrangú, huszadrendű.

– Tisztelettel megjegyezném, elnökasszony, a cél nem szentesíti az eszközt, ezt mi nem szoktuk állítani!

– Vigyétek, bírjátok jobb belátásra!

A marconák mozdultak. A titkár nem ellenkezett, nem volt értelme. Sejtette, hogy szabadon döntve szabad gondolkodásra fogják serkenteni, arról fogalma sem volt, hogy milyen sikerrel. Ment…

Miután az ajtó bezárult, az előre elkészített anyag minden egyes lepecsételt példányát az elnökasszony aláírással helyezte hatályba.

Kicsit elgondolkodott azon, hogy ismerve titkárát, reméli, majdcsak jobb belátásra tér.

Az anyagok elindultak az alapszervezetek irányába, amelyek létezéséről mit sem tudott a világ.