Az elnök, Bőr úr, ébredés utáni
kábulatában, épp igyekezett kikászálódni az ágyból. Még elevenek voltak az
álomképei, amint az aznapi és a közeli jövőbeni tudományos előadásait gondolta
végig, valamint az útvonalakat, ahol ezek majd lezajlanak. Ő a „Vastagnyak”
tudományos egyesület elnöke volt. Szerintük, minden kétséget kizáróan a
legmagasabb rendű emberi faj, gyakorlatilag az ember, a vastagnyakú faj. A
vékony nyakúakat nem lehet embereknek tekinteni, csak emberszerűeknek. A vastagnyakúakra
jellemző a vastag nyak mellett a széles kézfej tömzsi rövid újakkal.
Tudományosan kimutatott, hogy ők messze felülmúlják intelligenciában a vékony
nyakúakat, ám azok, ármány módon dominálják a világot, hiszen többen vannak
számszerűen, bár teljesítményük jóval alacsonyabb, hiszen nem emberek
valójában, mint az ideológia ezt egyértelműsíti, mégis minden kulcspozíciót ők
töltenek be. Valószínűleg ennek tudható be, az is, hogy a világ minden igazi nagy
elismerését, tudományos díjakat, beleértve a Nobel-díjat is, ők zsebelik be.
Az elnök tudományos
társasága, a Vastagnyakúak Társasága, utcai rendezvényeken, tulajdonképpen
előadásokon igyekszik felvilágosítani a hallgatóságot a „tényekről”. A hallgatóság
ritmikus – Vastagnyak! Vastagnyak! Vastagnyak! – tapserdőbe borul időről-időre.
Ezeket a tudományos
felvilágosító gyűléseket gyakorta zavarják meg vékony nyakú hordák. Ezt a
vastagnyakúak útmutató magyarázattal igyekeznek kiküszöbölni, elmagyarázva
nekik, hogy az ő helyük nem itt van. A türelem magas fokát akkor érik leginkább
el, amikor a hajthatatlan vékony nyakúak nem hajlandóak sem távozni, sem
megszűnni, így fizikai erejüket nem kímélve, a saját karjaikban kísérik őket
odébb. Az eszme fontos alapgondolata több megoldást kínált a vékony nyakúaktól
való megszabadulásra, az igen radikálisaktól a nagyon mérsékeltekig. Ne
feledjük, demokratikus, szabadon gondolkodó társaságról van szó, ahol a
vélemények szabad áramlása teljesen nyilvánvaló. Bőr úr, az elnök, a nagyon
humánus, csöppet sem radikális megoldás támogatója, miszerint egy egész
kontinenst, hatalmas területet ajánlana fel a vékony nyakúaknak, így mindenki
élhetne békében, a vékony nyakú emberszerűek az Antarktiszon, a vastagnyakú
emberek mindenhol máshol.
A fürdőszobában,
borotválkozás közben, már ébren, felsikított… Valamely megmagyarázhatatlan
okból, éjszaka megvékonyodott a nyaka és meghosszabbodtak az ujjai. Az aznapi
előadást feltűrt gallérral volt kénytelen megejteni. Pánikba esett! Úgy
gondolta, most a vastag nyak megvédése így százszor fontosabb számára, mint
eddig volt. Bizonyítani kell vastagnyakúságát, ha elnök akar maradni. Beszéd
közben bizsergést érzett az arcában, mintha csak a tudományos előadás része
lett volna, felnyúlt és érezte, hogy vibrál az arca, majd nem tudta miért, de a
gallér végigvakarta a tarkóját. Egyszerűen megszűnt a nyaka!!! Megijedt.
Hirtelen döntést hozott, máshogy ezt nem úszhatta meg. Elnök akart maradni, és
hát az elvek meg nem elvek már nem érdekesek ilyenkor a saját szempontjából,
kifelé annál inkább.
– Vastagnyakúak, ide nézzetek! – leeresztette
a gallérját. – Itt az igazi vastag nyak! A fej a vállon!
Döbbent csend… Várt…
Majd egyszerre kitört a Vas-tag-nyak! Vas-tag-nyak! Vas-tag-nyak!-ordítás a
tömegből.
Már biztos lehetett a sorsa felől. A tudomány
nem ismer határokat, a vastagnyak felsőbbrendűségének hirdetésért
következetesen, ezután is mindent meg fog tenni. Bőr úr feje már nem fájt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése