Kezdem kapiskálni, mit akar!

– Kérem tisztelettel, én épp most battyogtam ki egy furcsa – teljesen a vendéglőteraszok napernyőjére emlékeztető kupolával fedett – épületből. Benne mindenféle – mikrobarázdás koronghoz hasonló, szemet csillogtató sokdimenziósságok –, az életben nem lennék képes leírni, mik. Tudja, előbb hazaléptem, és legnagyobb megrökönyödésemre nem működött az órám. Őszintén szólva, azt sem tudom, hogyan találtam oda, mikor majdnem az összes épületet lebontották. Minden olyan magábaroskadt, enyhén befűzött edzőcipőkre hasonlít. Nem találom magam, azt hiszem túl sokat aludtam, de nem tudom, hol…

– Kedves uram, a szószaporítás már régen divatjamúlt és illetlen. Ha jól értelmezem, a kóma-központból jött – mint idelubickoló kiskutyám, időzöngető, hétszerencse fürdőkádjából –, az ellenőrzést is elmulasztva.

– Most, hogy mondja, fiatalember, a minap jól kupán vágott valaki, többre nem emlékszem. Várjon, most, hogy kobakomba így kéretlenül beengedte a bogarat, nem láttam tükröt sehol, még a lakásomból is eltűnt, pedig minden más érintetlen, sőt arasznyi porral fedett.

– Ez, kérem, a központi tükörtelenítés egyenes hatása. Tulajdonképpen mit akar a tükörrel?

– Szerettem volna belenézni, olyan másnak érzem az arcomat. Hányat is írunk most?

– Ott a trikitális naptár, megnyomom a megnézés-engedélyezőt.

– Nem látom, hogy bármit is nyomkodna…

– Kérem, ne szaporítsa szót! Természetesen agyfrekvenciával tettem, és most nézze meg, amit akar.

– Azt a mindenit, sőt keservit, szakállas szfinxét és odvas bolygóját… harminc éve történt! Kisebb javításokat szeretnék eszközöltetni, ha már úgy elrohant velem – huss, de nagyon – az idő. Ötvenen is túl vagyok, pedig a húszat pedzettem csak. Szóval elhoznám az otthoni dolgaimat, kisebb-nagyobb javításokra.

– Kérem, ne használjon ősi szavakat, rejtjelesen se beszéljen! Nem értem, mit akar, mi az a –bocsánat, hogy is mondta – javítás?

– Hát, szeretném, hogy újra működjenek a dolgaim. Illetve a bútoraim is eléggé megaszalódtak, rájuk férne egy kis asztalosi bütykölés.

– Nem értem, mi az az asztalos, meg bütyök, hogy is mondta?

– Bütykölés, kérem! Aztán a mosógépemmel is, ennyi idő alatt annyi minden történhetett. Gondolom, telis-teli van vízsziklákkal, talán nem jönne rosszul neki egy nagyjavítás.

– Már megint ezt a javítás szót használja, uram! Nem értem, mit beszél, és azt sem, miért fecseg ennyit, pocsékolja a drága időt. Rengeteg ügyféllel vagyok éppen kapcsolatban, egyik sem ment el a pofátlanság netovábbjáig, hogy idetolja a képét.

– Akkor hogyan kommunikálnak?

– Maga, ugye, most játssza itt a marhát, mit mondott, hány éve? Ja, harminc éve még kicsit másképpen történtek a dolgok. Hű, ez olyan, mintha egy gladiátornak próbálnám elmagyarázni, a protontöltetű galaxismegsemmisítőnket, vagy egy római katonának, aki a katapult nevű szerkezettel röhejes, rámán üldögélő pingvint játszott.

– Már miért üldögélne a pingvin a rámán?

– Hol máshol?

– Hát a sarkok valamelyikén, északon vagy délen, egy sziklán, nagyon jó esetben, melegebb helyen egy száraz ágon.

– Már megint értelmetlen fogalmakkal dobálózik. Mi az a száraz ág?

– Faág…

– Nem értem. És a szikla?

– Nagyobbacska kő, mint a Mont Blanc, vagy az Everest.

– Ezeket a természetes akadályokat rég eltávolították, a Földsimításkor. Ma már valóban, egyenletesen – az északi és déli pólusokon kicsit "belapult" – gömb alakú a Föld.

– Ugyan, kérem, hát a tengerek akkor folyton…

– Már megint fura fogalmakat használ, mik azok a tengerek? Ja, lecsapoltuk és elküldtük őket a világűrbe. Szórakozzanak mással az apályok meg dagályok!

– Bocsánatot kérek, most éppen hány lakosa van a Földnek?

– Tizenhat! Mennyi lenne?

– Elnézését kérem, mit isznak?

– Ostobábbat, mint maga, még nem láttam. Tarmenid-robendicbenzát-rusodov-dicampát elegyet! Mi magunk készítjük.

– Maguk tizenhatan?

– Várjon, meg kell néznem! Igen, meg is találtam, a tizenhat magának mást jelent, mint nekem. Na, lássuk, megpróbálom konvertálni ősi képzetére. A tizenhat, jelen pillanatban hatvanhétezret jelent.

– Elég kevés…

– Ja, az ilyen magukfajta, ősiséget mímelő, nagyon akarók ellen muszáj volt bevetni, a hatékony "tűnj el" szólabdát.

– És hova lett a rengeteg milliárd ember?

– Eltűntek! Elegen vagyunk ennyien, nem? Előbb lesimították a Földet, aztán felépítették az örökké működő étel- és italképzőket, majd eleresztettük őket.

– Maga itt az adminisztrátor?

– Ezt a szót sem ismerem, de egy pillanat. Igen, az vagyok!

– Akkor hozhatok bútorokat javítani?

– Uram, mi az a javítás, egyszerűen nem találom az adatbázisomban.

– Nem látok egyetlen számítógépet sem…

– Ne hülyéskedjen, csak nem képzeli, hogy harminc évvel ezelőtti, monstre gépekkel dolgozunk. Agyreptette pörketet használunk. Sokkal hatékonyabb, könnyen kezelhető és mindenkinek hozzáférhető. Mind a tizenhatunknak!

– Értem. Bocsánat, hol találok egy asztalost és egy mosógépszerelőt? Meg a késeket is meg kellene élezni…

– Nem értem, mit akar a hogyishívjákkal, meg a késeivel?

– Csak javíttatni szeretnék. Nagyon bátortalanul mondom, mert látom, hogy az úr nem igazán érti, és hát alázatos aggályaimba burkolózva, csendes udvariassággal kérem csak, akár egy szúnyoglárva.

– Szúnyog? Már rég kiirtottunk minden szúnyogot. Hazamehet!

– Bocsánat, én nem rovarirtást szerettem volna kérni, mint szolgáltatást…

– Mi az a szolgáltatás?

– De hát nem ön itt az adminisztrátor?

– Mondtam, hogy az vagyok!

– Odakint az van kiírva, hogy "teljes rehab". Arra gondoltam, ez javítást, rendezést, regenerálást, bütykölést jelent.

– Már megint ezzel a szóval jön! Kérem szépen, hol is van a maga otthona?

– Kockás utca tizenhat.

– Éppen tizenhat?

– Annyi!

– De az utcák már nincsenek meg, azt sem tudom, hogy vergődött haza egy harminc évvel korábbi ősotthonba. Úgy látszik, ez egy kirívó eset. Kezdem kapiskálni, mit akar! A lehetetlenbe ne menjünk bele, már porlasztottam is a bútorzatát és minden felszerelését.

– Mit tetszett csinálni?

– Nézze, agyhullámokon lerendeztem az eltüntetettek által erre előzetesen kialakított, megsemmisítő porlasztást. Ennek csak a neve porlasztás, legyen nyugodt, a porral együtt tűnt el, semmije sem maradt.

– De én meg szerettem volna mindent javíttatni!

– Nem értem, tessék újat vásárolni, havonta!

– Nincs pénzem újra… Akkor most kómából ébredtből hajléktalanná lettem?

– Mi az a hajléktalan? Na, figyeljen ide, jogilag maga már bőven nem létezik, az eltanácsoltak kategóriájába sorolandó, ezt most tapogattam le magáról. Ha ledolgozza – mint annak idején az elküldöttek –, akkor a lakást berendezzük az átmeneti szakaszra. Legyen, mondjuk, három keringési idő, aztán magával szemben is applikáljuk a "tűnj el" szófegyvert.

– Köszönöm kedves segítségét, nem lehetnék inkább továbbra is kómás?