Szárnyalt a veréb, persze csak úgy veréb
módra, nagyon irigyelte a sast. Dühöngött, azután elgondolkodott…
Miután ő az élőlényeket
földönélőkre, madarakra és táplálékra osztotta, rádöbbent, hogy semmi különbség
nincs közte és a sas között.
A földönélők, köztük az
ember is, nem tudnak repülni. A táplálék, a hernyó, a nyű, a légy és a bogár
finomak bár, de ő egy nagyratörő veréb volt. Ráeszmélt, hogy madár és madár
között, szinte semmi különbség nincs!
Neki is van szárnya,
mint a sasnak, tud repülni, mint a sas. Csőre és karmai is vannak, igaz,
mindenben kisebb, talán gyengébb is, de…
Tehát döntést hozott:
" Sas vagyok, saséletet élek ettől a pillanattól."
Végiggondolta, mi is
egy sas teendője. Nem fogja lemásolni egy az egyben a sas ostoba szokását, hogy
valami elérhetetlen magasságban lakjon. Ez felesleges!
Először, edzésnek egy
egér elejtését célozta meg, majd alapos önkritikával felfogta, hogy evvel saját
magát kicsinyíti le. A minimum földönlakó, csak egy nyúl lehet, vagy egy
macska. Látta, amint a sas már kecskét is emelt fel a magasba. Senki ne mondja
róla, hogy ő kevesebb nála!
Az ideális egy nyúl
lett volna, de a közelben nem látott egyet sem. Maradt tehát a macska!
Fészkében ülve várt.
Lent, ott sompolygott a
kandúr, korgó gyomorral, szeme sarkából rásandított a veréb fészkére, megnyalta
a száját, kordult még egyet a gyomra, és tovább osont. Hirtelen valami teljes
képtelenséget észlelt:
A veréb, nem, mint egy
kő, hanem annál sokkal gyorsabban, zuhanni kezdett irányába. Meglepetésében,
dülledt szemekkel nézte váratlan vacsoráját. Az ambiciózus veréb eldöntötte,
hogy karmait a macska hátába mélyesztve felemeli azt, felszárnyal vele a
fészkébe és miután méretre sokkal kisebb, a sasnál, ha egy evésre nem is, de
3-4 adagra beosztva, elsőnek megfalatozza a macskát, aztán majd szépen rászokik
a macska, nyúl stb. evésére. Mennyivel többre fogják értékelni! Kitör saját
korlátai közül. Lerántja a rá kiosztott verébosztályságot és feltör sasnak.
A macska várt. A veréb
a gondolatait, már a macska szájában folytatta… Ne felejtsük, igen konok
akaratú, feltörő, a célért mindent megtevő típus volt.
Rájött, hogy a fogak
péppé őrölhetik és azt is látta, hogy kifelé vezető út nincs.
Gyors döntést hozott.
Mint a gyerekek a játszótéri csúszdán, úgy segíti le magát a macska gyomrába,
hogy sértetlenül jusson le.
Neki olyan mindegy,
hogy belülről vagy kívülről eszi meg ezt a macskát! És már csúszott is lefelé…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése