Kísértés

– Annyi gondom van mostanában, erre nem készítettek fel a hat év alatt.

Végignyögtem magamban az oda-vissza érveket, és letisztáztam, hogy képes legyek helytállni a fogadalmamnak, de legalábbis minden tőlem telhetőt megteszek.

Hat év rengeteg idő, alatta az ember ilyen fiatalon is teljesen tisztában van, hogy miről dönt, arról azonban nem volt szó, hogy amint felszentelnek, megrohannak a nők…, és milyenek azok, akik véleményem szerint őszintén, erős Istenhittel töltik be a templomokat, akik legvehemensebben tiltakoznak a papi cölibátus eltörlése ellen, és legharciasabban védik azt. Amellett, hogy teljesen tisztában vannak azzal, hogy a pap nőknek nem elérhető, tabutéma, valami ferde, magukat felmagasztaló kényszerképzetükben úgy vélik, hogy ők a kivételek, és a legelső konkrét, egyértelmű ajánlatuk visszautasítása után, ezt roppant rossz néven veszik, hiszen ők “igaz” keresztények, nekik jár a pap...

– Ugye, te most viccelsz, barátom! Sokszor, sok mindent beszéltünk, és éppen fordított irányban. Általában, sőt mindig én panaszkodtam, illetve zúdítottam rád gondjaimat, most, mintha te gyónnál nekem…

– Furcsa, de igaz, rég ismerjük már egymást, megbízom benned. Hárman, négyen is üldöznek szerelmükkel, és ez csak a legközelebbi közelmúlt. Alig tudtam az előzőeket valahogy eltanácsolni, rögtön lett még néhány önként jelentkező. Fogalmam nincs, mit csináljak… Hús-vér ember vagyok én is, megtanultam, hogyan küzdjem le a vágyaimat, de a hormonháztartásom nekem is működik. Már arra gondoltam, hogy egészen alpári stílusban zavarom el őket. Sosem gondoltam, hogy a reverenda vonzó lehet…

– Ha nem haragszol, vannak tapasztalataim.

– Neked nem lehetnek tapasztalataid, te nem vagy pap!

– Sok papot ismerek, mint tudod, és nem te vagy az első, aki ilyen gondokkal jön.

– Ez nagyon meglep, ezek szerint ez nem egyedi eset?

– Nem nagyon! Több elődödtől hallottam, már nem ennyire nyílvánvalósítottan, de azért jól érthetően, hogy ami tilos, azt nem csak mi férfiak nem tudjuk visszautasítani, hanem a nők sem. Náluk van egy plusz gond, nőiességükben érzik magukat megsérülve a visszautasítástól.

– Erről beszélek!

– Megengedsz egy tanácsot?

– Bocsáss meg, de milyen tanácsot tudnál te nekem adni?

– Nem nevezem meg, hogy ki ő, de az egyik pap társad, adott egy olyan receptet, amit felhasználhatsz. Igen kétélű fegyverről van szó. A hölgy vagy hölgyek olyan szinten fognak női mivoltukban megsérülni, hogy rád zúdítják teljes gyűlöletüket, de megszabadulsz tőlük.

– Kíváncsivá tettél…

– Hasonló helyzetben volt egy ma már nem fiatal paptársad. Nem tudott mit kezdeni egy folyton-folyvást lelki tanácsot kérő hölgy ellen. Nektek kötelezettségeitek vannak, nem mondhatta azt, hogy nem, ám ezekben a beszélgetésekben a nő örökké szerelmi vallomásokra lyukadt ki. Először megpróbálta kerülni, mikor már a gyóntatószékben is ezt tette, szép szóval próbálta kitessékelni. Az ajtón kiküldte, visszamászott az ablakon, majdnem szó szerint. Előbb arra gondolt, hogy jól vérig sérti, hogy mennyire ronda, mennyire nem tetszik neki. Meg is tette, bizonyos tisztességes keretek között, hiszen neki is az volt a célja, mint neked, ellent kellett állnia a gyalázatos kísértéseknek. Azért gyalázatosak, mert pontosan tudják, hogy békén kellene titeket hagyni, akkor kevesebb gondotok lenne.

Minden tisztességes modorba csomagolt kritika, eltanácsolási kísérlet csúfos kudarcot vallott, egy lépést nem tudott már tenni anélkül, hogy a nő bárhol ott ne legyen. Alapjaiban ingatta meg papi hivatásának betöltéséhez szükséges kiegyensúlyozott életvitelét, az idegösszeroppanás kerülgette.

– Mondd már, mit csinált, mert pontosan így vagyok én is!

– Egy nap arra gondolt, hogy nem húzhatja tovább, radikálisan csak ennyit mondott a nőnek: "Idenézzen a szemembe! Ha úgy döntök, hogy a pokolra akarok jutni, paripán megyek és nem gebén."

– Őrület, hogy ez nekem nem jutott eszembe, használni fogom! Remélem, hatásos volt.

– Soha többet nem zaklatta szerelmi vallomásokkal, szerelmi fölhívásokkal.

– Akkor ezzel megadtad nekem a receptet!

– Biztos vagy benne? Van még egy apróság; a püspökségtől a bíróságig, a helyi, a megyei tanácstól az akkor még létező pártbizottságig, mindenhol feljelentette a paptársadat!

– A keservit! És mi történt?

– Természetesen semmi, csak okozott neki néhány húzós hónapot. Summa summárum, a végeredmény, hogy megszabadult a nőtől.

– Megszabadult? Na, akkor alkalmazni fogom a receptet! Köszönöm, most mennem kell, ne haragudj, majd jövök, amikor tudom, hogy szükséged van rá.

– Én köszönöm!

– Szia, viszlát!