A szökevény

– A tisztást rejtő földnyelv, egy erősen meredeken suvadó partszakasz után a folyóba nyúlik. Nem engedhetjük meg, hogy elérje. Úgy kell kifüstölnünk, mint rókát az odvából. Körbekerítem a pontos tartózkodási helyétől számított 25 méter átmérőjű területet. Ti hárman jobbról, ti balról essetek neki motoros kaszákkal a süsnyőnek, taroljátok le! Olyan legyen, mint borotválkozás után az arcotok, még annál is olyanabb, mint egy babapopsi! Azt szeretném, hogy tudja, hogy tudjuk, hol van, hiszen elég megalázó pecsétet nyomott a testület becsületkönyvébe. Nem hagyhatjuk ezt a mocskot magunkon, vissza kell vágnunk. Pontosan tudja, hogy eszünk ágában sincs elevenen elfogni. Ezért jól összezavarjuk, mert nem nézhet minket teljes őrültnek. Hadd higgye, hogy nemcsak kifüstölni akarjuk, hanem valóban megölni, bár nem tehetjük, mert számára az lenne a legkényelmesebb megoldás. Egy kis rettegés után minden felelősségre vonástól megszabadulna. Marad az a stratégia, hogy a letarolt tisztás közepén maradt bozótost, ahová jól befészkelte magát, támadási területté nyilvánítva, azt a látszatot keltjük, hogy szét akarjuk lőni! Orrunknál fogva vezetett, szégyen és gyalázat! Ármánykodását nem tűrhetjük tovább! Igen, ahogy telnek a napok, a nyomok is kihűlnek, így csak egy hét után jutott eszembe, miután az intelligenciájával tisztában vagyok, hogy más nem maradt, mint a mobilhívásai után keresni.

Lidérces álmomban sem képzeltem, hogy van bátorsága a rejtekének a beméréséhez bármilyen eszközt arcátlanul használni… Volt neki, így bemértük. Ő is épp arra számított, hogy ilyen gyerekes gondolkodást nem néz ki belőle a testület, de rajtavesztett. A megmaradt bozótoson belül, középen van egy kisebb kiirtott rész, nyugodtan képzeljétek egy gyűrűnek, talán 8-10 méter átmérőjűnek. Műhold felvételről sikerült minden mozdulatát beazonosítani. Fegyvere nincs! Valószínűleg elég keservesen tudott, nyomokat maga után nem hagyva, bevergődni oda, de megtette. Hogyan csinálta, nem tudom, de úgy fel van szerelkezve, hogy hónapokat át tudott volna vészelni, míg az ügyet ad akta nem tesszük, senkinek eszébe nem jutva, hogy akár a közelben is lehet, így illa berek, nádak, erek, onnan előjőve senkinek sem szúrt volna szemet. A külsőjének minimális megváltoztatásával és egy gyermekek által is kivitelezhető hamis azonosság létrehozásával, itthon is maradhatott volna. Amit tett, azért súlyos ítélet vár rá! Ha nem fogjuk meg, élhetne, mint hal a vízben. Nyár van, kiváló minőségű, vízhatlan sátra van, hatalmas mennyiségű, feltehetően a fején zsákban odavonszolt konzervmennyiséggel, néhány vödörrel az esővíz gyűjtésére, hogy ihasson. Nem is érezte volna magát űzött vadnak, mi meg jól le lettünk volna rendőr csizmázva… Tudjátok, a bűnüldözők, azok mind hülyék a viccekben! Mi is szoktunk rendőrvicceket mondani. Nos, a szemtelenje úgy szórakozik, mint más Dubaiban, heverészik, zenét hallgat, gyerekkori asztmáját még gyógyítgatja is itt a természet kellős közepén, az éles, kristálytiszta levegőn. Ne feledjük az áldozatokat!

– Megkezdték az irtást?

– Uram, már be is fejezték!

– Rendben, akkor odamegyünk. Mindenki beszéljen nagyon hangosan, hogy jól érzékelje nemcsak a jelenlétünket, hanem pontos képe legyen minden mozdulatunkról. Gyönyörű tarvágást csináltatok, olyan, mintha itt sem lett volna az a limbus, ami vizuálisan védte a felfedezéstől. Az még mindig titok, hogy hogyan juthatott be, csapás nem volt, nyomot sem hagyott maga után, valahogy bekúszott, bár akkor a csomagját nem tudta volna bejuttatni. Így centiméterről, centiméterre, életét védve, menekülő vadként nyilvánvaló elsőbbséget jelent saját életének védelme, mint az, hogy összevissza karmolja magát. Valószínűleg a szederbokrokon át mehetett, majd néhány nap után, mivel kötszer és alkohol is van nála, kitakarította magából a tüskéket, fertőtlenített minden sérülést, hisz ezek hamar gyógyulnak.

Kérek mindenkit nagyon hangosan beszélni, az akció indul! Emberek, állítsák fel a géppuskaállásokat, a központi bozótosra irányítva! Maguk ketten keletről, maguk délről biztosítsák a terepet! Vezényszóra elkezdik lőni a szökevény búvóhelyét, nem menekülhet!

Közben a szökött, életellenes cselekmények tömkelegét maga után tudó bűnöző kíméletre nem számított. Semmi más nem járt a fejében, csak az, hogy le kell jutnia a folyóhoz… Nem nagy folyó volt, inkább szélesebb patak, mélysége sekélynek mondható.

Remegett teljes testében. Annyit korábbi tapasztalataiból pontosan megértett, ha a fejét elveszíti, akkor vége, igyekezett összekapni magát. Ilyen rémisztő helyzetben szinte lehetetlen, neki sem nagyon sikerült átlátni a csapdát. Érezte, hogy csapda készül, de attól sokkal jobban tartott, hogy megölik.

A parancsnok úgy intézte, hogy ne legyen átlátható a csalafintaság. Bekalkulálta a pánikot, azt is, hogy ez ellen semmit nem tud tenni az elkövető.

A folyóban, nagyjából öt-hat méter magas, agyagos meredek partszakasz alatt, kúszónövények között és parti fecskefészkek mellett vártak az elit alakulatnak azon tagjai, akik az akciót reményei szerint beteljesítik.

– Mindenki kész a tüzelésre? – üvöltötte. – Hát akkor három, kettő, egy, tűz!

Az előre megbeszélt taktika szerint, ropogtak a fegyverek… mindenki a levegőbe lőtt.

Halálfélelmében, a rettegés iszonyatában a menekülő megpróbált sprintersebességgel a folyó felé futni. Lábai nagyon nehezen engedelmeskedtek, a pániktól a horgasina is remegett. Falfehéren és hideg verítékben futott, hallani sem hallott, majdnem teljesen elveszítette a külvilág érzékelését. Rohant a parton, a menekülés reményét nyújtó gyors folyócskába… egyenesen az elfogói közé.

Olyan volt, mint mikor több kilométer magasságából az ejtőernyős, hajszálpontosan a számára kitűzött célpont kellős közepére landol… Feladta.