Nagy fékcsikorgással állt meg a taxi a
furcsa kinézetű utas mellett, a sofőr kivágta az ajtót, és szinte ordított:
– Na, szálljon be,
nincs vesztegetni való időm!
A szelíd arcú utas
beszállt, a sofőr pedig kilőtt, a városon belül 90-nel.
– Maga tulajdonképpen
honnan jött, talán a Holdról, olyan furcsán néz ki? – Szólt az utasához. – Hová
is akar menni?
– Van magánál térkép?
– Van, természetesen.
– Lenne olyan szíves,
megmutatni!
– Parancsoljon.
– Na, kérem, ide
megyünk.
– De hát, az a városon
kívül eső hely, nem látok semmit a közelben. Miért megy oda?
– Magának az a hobbija,
hogy megkérdezi az utasaitól, hogy ki miért megy oda, ahova?
– Végül is oda megy,
ahova akar…
– Sokkal jobban tenné,
ha előre nézne vezetés közben!
– Ah, kérem, profi
vezető vagyok én, még soha nem volt balesetem!
– Én tudom, de egy
csomó koccanása igen.
– Koccanásom az volt,
rengeteg a figyelmetlen, türelmetlen kolléga. Apropó, honnan tudja maga
mindezeket?
– Ne foglalkozzon most
ezzel, javaslom, hogy előre nézzen, és ne tapossa úgy a gázt.
– Úristen! – ordította
a vezető, és teljes sebességgel hajtott át a gyalogátkelőn.
A szemét befogta,
fékezni sem tudott, csak rátapadt a lába a gázra és üvöltött:
– Mennyi kártérítést
kell majd fizetnem, meg perköltséget, hogy kihúzzam magam a csávából, ez
őrület!
– Lassítson már, ember!
– szólt az utas.
– Jé, mi történt? Úgy
mentünk át ezeken, mint kés a vajon, senkinek semmi baja nem lett, még a
kocsimnak sem.
– Nézze, ha a kés a
vajon megy át, bár lágyan teszi, de azt gondolom, mégsem úgy mentünk át rajtuk.
– Mondasz valamit… ha
tegezhetlek?
– Persze, hogy
tegezhetsz, mivel az én anyanyelvemben, úgyis csak tegezés létezik.
– Miért, mi a te
anyanyelved?
– Nem fontos, jól
elbeszélgetünk, nem?
– Szóval, igazad van,
inkább úgy mentünk át rajtuk, mint a fény az ablakon…
– Ez már jobb hasonlat,
de még mindig túl gyorsan mész, és előre nézz!
– Atyaúristen! A
forgalommal szemben megyek! Frontális ütközés!
– Ne ordíts, és ne az
utasodat húzd a volánhoz!
Miután öt kocsin
suhantak keresztül, mint egy fénycsóva a fénycsóvákon, az utas a megfelelő
forgalmi sávba vitte a kocsit.
– Ki vagy te? Valami
mágus? Nehogy elkezdjél nekem azzal jönni, hogy te vagy Jézus! Én ilyenekben
nem hiszek!
– Miért nem hiszel?
– Mert sokkal
felvilágosultabb vagyok!
– Az vagyok, ha hiszed,
ha nem!
– Na, én itt megállok,
szállj ki, öregem, hülyéket nem fuvarozok… Tudod mit, kivételt teszek, engem
nem érdekelsz, ha kifizeted a fuvardíjat, felőlem maradhatsz.
– Nem tudom, miért nem
előre nézel vezetés közben, és miért kell ilyen gyorsan hajtani?
– Ne kötekedj már
annyit, én vagyok itt a legjobb vezető!
Előre nézett és
hatalmas ordítással vette tudomásul, hogy a fénysorompó már piroson áll, ő meg
rohan neki az éppen elhaladó vonatnak… amin átsuhant, mint a fény.
– Jó trükköket tudsz,
öreg, miért nem kamatoztatod?
– Nem értem, mire
gondolsz?! Az emberekkel nem foglalkoztál, csak a pénzzel, úgy látom, meg sem
fordul a fejedben, hogy 20 halottat is összehozhattál volna, ezzel a kis nem
odafigyeléseddel.
– Ugyan már, szerencsém
volt!... Én azt hiszem, azért te mégis valami mágusféle vagy.
– Szerinted normális,
hogy senkinek semmi baja nem lett, és neked sem?
– Mondtam, hogy mágus
vagy!
– Hidd el, nem vagyok
az. Előre nézz!
– Ó, hát még egy vonat!
Ilyen közel nincs is sorompó! – És átsuhantak a robogó vonaton.
– Öregem, a következőt
ajánlanám! Bekapcsolom a kamerát, a következő vonatnak ismét nekimegyünk, így
dokumentáljuk a trükköt, ráadásul a mozdonyon is van kamera. Olyan sztárok
leszünk, hogy csuda! Kaszálhatunk egy csomó pénzt, neked csak annyi a dolgod, hogy
tedd a trükköt, ahogy szoktad!
– De én egy fél trükköt
sem csináltam ma, még ha te annak is nevezed a történteket. Ismétlem, nem lesz
az, ami volt.
– Azt akarod mondani,
hogy nem csinálod még egyszer?
– Nem csinálom többé!
– Dehogynem csinálod, a
saját életed miatt! Kösd be magadat, jön a vonat.
Helyből kilőtt. Neki a
vonatnak!
– Apuskám, ez rázós
volt, a többinél semmit nem éreztem.
– És mi lenne, ha
lenéznél?
– Miért nézzek le, és
honnan?
– Hát innen, oda le.
– A mindenit, hol
vagyok, pontosabban, hol vagyunk?
– Tovább nézz, amerre a
kocsid van!
– Ne csináld már ezt
velem, most akkor mi van?... Világéletemben szédültem, vigyél le innen, mindig
is tériszonyom volt…
Phú! Utálok lenézni.
– Tőlem, lejjebb is
mehetünk, ha gondolod. Biztosan akarod?
– Semmi mást nem akarok
jobban!... Micsoda barbár mozdonyvezető, az állomás egy kilométerre mögöttünk
van… Maga alá gyűrte a kocsimat!
– Ahogyan te sem tudsz
megállni, ha jó nagy sebességgel száguldasz, csak hosszú távon, egy vonatnak
akár egy kilométer is kell ehhez.
– Úristen! Mennyi
pénzembe fog ez kerülni!
– Hát neked semennyibe
nem fog már kerülni.
– Ezt hogy érted?
– Jó lenne, ha benéznél
az ablakon!
– Az a helyzet, hogy az
egy gyakorlatilag bezúzott ócskavas, nem látom, hogy hol az ablak.
– Távolról, azért
valahogy próbáld meg!
– Az ott, én vagyok?
– Az ott, te vagy!
– Megmondhatnád végre,
hogy ki vagy…
– Nézd, én a kocsiban
válaszoltam.
– Na, ne hülyítsél, én
soha életemben nem hittem, csak abban, amit látok, hallok, tapasztalok.
– Mit láttál, mit
hallottál, mit tapasztaltál az elmúlt másfél órában?
– Mit láttam volna,
mire célzol?
– Neked az normális,
emberi szemszögből, hogy embereket ütsz el, és mégsem, frontálisan ütközöl, és
mégsem, vonatba rohansz, és mégsem? Egymás után kétszer is! Sehol egy karcolás,
sehol egy áldozat!
– Dehogy nincs, ott van
a kocsim.
– Figyelmeztettelek,
hogy nem lesz még egy…
– Még egy mi? Kinek,
vagy minek gondolod magad, hogy itt szövegelsz nekem? Olyan vagy, mintha az
Atyaúristent játszanád, nem hiszek én az ilyen marhaságokban!
– Akkor most hol vagy?
Ott lent vagy fizikai mivoltodban, itt meg társalogsz velem.
– Jó kérdés! Valami
hallucinogént adhattál be nekem. Jut eszembe, a kérdésedre válaszolva,
bizonyosan valami görbült terek, meg tudom is én, milyen egyéb rendkívüli
dolgok… – na, tudod te, vannak ilyenek – jöhettek össze, hogy minden és
mindenki sértetlenül megúszta.
– Ó, ember, legalább
minimális ismereteid lennének az emberek tudományaiból, oly összevissza
beszélsz. Jó lenne, ha elgondolkodnál!
– Min gondolkodjak el,
ne fenyegess!
– Már hogy
fenyegetnélek? Hogy érzed magad?
– A legmeglepőbb az,
hogy világéletemben nem éreztem jobban magam…
– Pedig nem is élsz.
– Valami halálközeli
élményem van? Mit szövegelsz itt nekem, nem is vagyok kéklő fény!
– Hát kéklő fény nem
vagy, az biztos.
– Na, jönnek már a
mentők, majd csak kiszednek a kocsiból és helyrepofoznak.
– Jól nézd meg magad,
vagy sehogy!
– Megnéztem. Abból a
hústömegből sajnos, embert már biztos nem csinálnak… Miért tetted ezt velem?
– Mit tettem én?
Négyszer mentettem meg a te és további húsz ember életét röpke másfél órában.
– Tényleg az vagy,
akinek nevezed magad?
– Hányadszorra mondjam?
– Nézd, akkor nem elég
nyitott a stratégiád, jó lenne tudnod, hogy szinte senki sem hisz igazán
benned.
– Ez azért alapvető
túlzás.
– Túlzás, nem túlzás,
ez van! Akkor most mi lesz velem?
– Olvastad a
Szentírást?
– Olvastam hát!
– Tudom, hogy olvastad,
azért mondom. Tudod, amit…
– Ne keverd a szezont a
fazonnal, talán nem akarod azt állítani, hogy azt komolyan kellene venni?
– Én egyszer már
állítottam, nagyon hosszú ideje… Most sem állítok mást.
– Ember, te ijesztő
vagy! Akkor most mi lesz velem, mert ott két lehetőség van. A halál után van
egy hely, ahol kártyáznak meg csajoznak, a másik meg, ahol hárfázgatnak. Nem
szeretnék hárfázgatni.
– Tudsz te hárfán
játszani?
– Nem, és nem is akarok
megtanulni!
– Miért gondolod, hogy
valaha hárfáznod kell?
– Értem… na, megyek
kártyázni…
– Nem, ez nem ilyen
egyszerű, ott ugyanis nem kártyáznak. Azt mondtad, olvastad a Bibliát…
– Mondd, az komolyan
olyan rossz hely, mint amilyennek leírták ott?
– Nem hiszem, hogy el
tudod képzelni, mennyire rossz hely.
– Akkor te nem lehetsz
jó, mert olyan helyre nem lehet embereket küldeni, főleg nem örökre.
– Rátapintottál két
dologra: én nem küldök senkit sehová, mindenki saját maga dönti el, hová megy.
Másik, amit jól jegyezz meg, innentől kezdve az idő neked megszűnt, annak nincs
értelme, hogy…
– Tulajdonképpen, most
is itt trécselünk olyan tíz perce.
– Felejtsd el a
perceket! Azok földi fogalmak. Nézz le, mit látsz?
– …
– És most mit látsz?
– A feleségemet… Jól
meggyűrődött!
– Hát igen, két évvel
idősebb, és még feketében van. Nincs idő, csak ti emberek mondjátok, valójában
örök jelen van. Azért méritek az időt, mert a nappal és éjszaka váltják egymást,
és öregszetek. Különben ti sem foglalkoznátok egyáltalán a létével, vagy nem
létével.
– Mi lett a feleségemmel,
ki az a krapek mellette?
– Fiatal még most is,
és még van ötven éve.
– Olyan soká fog élni?
– Igen, így nem
várhatod el, hogy mindet egyedül élje le.
– Ha ennyire komolyan
kell venni, ami az Írásban van, miért nem adod sokkal egyértelműbben az emberek
értésére a tényállást?
– Nem értelek…
– Mondjuk, ha mindennap
csodákat csinálnál, mindig megjelennél mindenhol, akkor mindenki hinne benned.
– Ember, gondolj vissza
az elmúlt rövid időre. Te mondtad, hogy nincs itt semmi szokatlan … most még a te
emberi rációd szerint fogalmazok.
– Igen, tudom, hogy mit
csináltál, most már értem, de azért azt nem, hogy miért csak nekem, és miért
most!
– Nem csak neked,
mindenki másnak is, de visszakérdezek: még idefent sem voltál hajlandó jó ideig
elhinni, hogy mi is a helyzet.
– Olyannyira, hogy még
most sem tudom, hogy mi a helyzet. Különben azt mondod, hogy mindenkinek,
mindenkor és mindenben.
– Igen, mindenki
életében. Nem feltétlenül ennyire látványosan, de ugyanilyen hatékonyan, hogy
ismét emberi fogalmat használjak.
– Ne szövegelj nekem!
Ott van az a rengeteg afrikai kisgyerek…
– Fogom a kezüket!
– Sokat érnek el vele,
ott halnak éhen!
– Olyan kövér voltál
mindig, hogyha csak néhány kanállal ettél volna kevesebbet, naponta
megmenthettél volna közülük egy embert.
– Demagóg a szöveged!
– Nem demagóg, mindenki
megtehetné, nemcsak te. Látom, hogy mit gondolsz, igen, van rengeteg dúsgazdag
ember! Azt is tudom, hogy ki, milyen módon lett azzá. Ne irigyeld őket!
– Igen, emlékszem… A
tevének a tű fokán...
– Te még mindig
irigyled őket, pedig anyagi értelemben már nem is élsz…
– Tudod, én egész nap
hajtottam, mint egy állat, másoknak meg annyi pénzük van, hogy…
– Ne irigyeld azokat,
akinek annyi van, hogy egy országot megvehetnének! Mindenki a magáéval fog
elszámolni.
– Mondd, és mindenki
ilyen interaktív módon ítéltetik el, mint én?
– Mindenki önmagát
ítéli el.
– Nem azt akarod
mondani, hogy valaki önként megy a pokolba? Mondjuk, Hitler önként ment?
– Az utolsó és, mint
látod, az utolsó utáni megbánó pillanatban is van lehetőség.
Az illető, koránt sem
úriemberre célozva, a lényegre tapintottál! Ahhoz egy életen át velejéig
rossznak kell lenni, mindenre és mindenkire gonoszul veszélyesnek, hogy valaki
az örök keserűséget kérje-kapja.
– Ugye, nem azt akarod
mondani, hogy Hitler megbánta a bűneit?
– Nem avatlak be
ilyesmibe, csak annyit mondok, hogy aki olyan életet élt, mint az említett,
nemigen képzelhető el, hogy őszintén megbánjon bármit is.
– Értelek… ez azért
megnyugtató!
– És mi van azokkal a
sokakkal, akik nem is tudnak rólad. Bushmanok, és tudom is én, milyen egyéb
természeti népek?
– Ne féltsd őket!
– Csak azért kérdezem,
mert azt mondod, aki téged nem követ, annak annyi… Szó szerint nem tudom
idézni, azért annyira nem tanulmányoztam az Írást.
– Nagyjából igazad van,
és mégsem. Miért, te követtél engem?
– Dehogy, eszembe sem
volt!
– Hidd el, hogy a bushman,
ha már épp őket említetted, sokszor jobban követ, mint azok, akik pontosan
tudnak rólam.
– Ki tud rólad
pontosan? Senki…
– Ezt azért így nem
állíthatod, hiszen, én a magamét megtettem. Nem tudom, ki tenné meg azt, amit
én.
– Jó. Egyházat alapítottál,
és milyenek az egyházad vezetői? Csupa aljas bűnöző. Hát nem?
– Ugye, emlékszel? Most
én sem fogom magamat szó szerint idézni, csak úgy nagyjából, azt mondtam, hogy
aki engem követ, annak fel kell vennie a keresztjét. És aki engem követ, azt
üldözni fogják…
– Igen, emlékszem, csak
éppen nem gondoltam, hogy komolyan kell venni. Nehéz elhinni, hogy egyáltalán
létezel… Te vagy Isten, vagy három Isten van? Hogy van ez?
– Nem, nincs három
Isten, sem kettő. Egy van.
– Akkor én most az
Istennel beszélek?
– Akkor Te most az
Istennel beszélsz!
– És mi van a
zsidókkal?
– Mondtam én, hogy meg
kell változtatni a törvényt? Pont az ellenkezőjét állítottam. Anyám és
nevelőapám, meg az összes tanítványom zsidók voltak. Ne féltsd te őket!
– De ők mindent tagadnak
veled kapcsolatban.
– Ne feledd,
mindenkinek lesz privát interjúja.
– És a papság?
– Már mondtam, hogy nem
kell mindig mindent készpénznek venni.
– Mivel ők olyan
emberfeletti lények?
– Nem, ők nagyon is
emberek, pontosan ugyanolyan hibákkal, mint te. Legtöbbjük próbálkozik hibái
ellen tenni és olyan tanokat tanítani, ami tőlük elvárható. Tudod jól, hogy
nincs bűntelen ember, ők sem kivételek.
– Hát engem nem biztos,
hogy meggyőztél.
– Van ahol, ha
megérintesz egy gyermeket, már szexuális zaklatásnak számít. Nem csak azért
mondom, mert tudom, hogy hirtelen ez jutott az eszedbe.
– Te látod a
gondolataimat?
– Természetesen.
– Uram, most mi lesz
velem?
– Elsősorban ne félj!
Kapsz egy ajánlatot. Gondolkodj el rajta. Hazaengedlek a saját testedbe. Miután
földi hozzáállás szerint, két hete a hűtőkamrában vagy, meséld el, amit
átéltél.
– Nem fogják elhinni.
– Megpróbálod?
– Megyek, Uram.
A temetkezési vállalat
fagyasztótermében a teremőr és még néhány sírásó diskurál.
– Figyelj! Azt a 22-es
tepsit ki kellene húzni. Nemsokára kezdődik a műsor.
– Várj egy pillanatra!...
Kihúztam.
A sofőr, a darált
húshoz hasonló testével kimászott a tepsiből és elkezdte mesélni a történetet.
– Emberek, képzeljétek
el, találkoztam Istennel!
– Te haver, kapd el a
lábát, én meg a karjait fogom le. Csapjuk be a koporsóba! Ne szemtelenkedjen
már velünk egy ilyen két hetes… hulla, akinek belső szervei sincsenek.
– Hová lettek a belső
szerveim?
– Hová lettek volna,
te? Boncoláskor egy szálig kivették, mert olyan szörnyen zúzódott testet, mint
a tiéd, még nem láttak. Kíváncsiak voltak a szerveidre.
– Nem látod, hogy
szervek, meg minden nélkül, itt beszélek hozzád?
– Na, ez az arcátlanság,
kisapám. Nyomás a koporsóba! Ha tudnám, hogy nem úgy van, ahogy mondtam, akkor
esetleg el is gondolkodnék azon, hogy orvost hívjak, vagy valami.
Sutty! Bevágjuk.
Fogjátok meg, térdelj a fedélre, komám, te meg csavarozd be a csavarokat. Na,
ezzel sem lesz több gondunk.
Ám a sofőr
hajthatatlanul nyomta a szöveget. És mesélt, és mesélt, és a temetkezési
vállalkozó, meg a kollégái nem tudták, mit csináljanak…
– Mostanában találták
ki a hangszigetelt koporsót, van egy, hozd ide. Sokat gondolkodtam, hogy ki a
fenének kell, és mi célból, de most pont jó lesz. Na, fogjuk meg, és
mindenestől beletesszük, mert jó nagy. Tedd rá a tetejét, csavarozd!
– Megvan.
– Rendben, hozz nekem
egy sztetoszkópot! Igen, a krapek még mindig beszél. Te hallasz valamit?
– Nem.
– Akkor nem lesz gond.
Gyülekeznek a gyászolók. Simán le fog bonyolódni a temetés.
A sofőr hirtelen ismét
ott találta magát fent.
– Uram, nem sikerült.
– De sikerült!
Megpróbáltad! Gyere, menjünk, most én vezetek!
– Megyek, Uram!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése