Sötét burkolta az erdőszéli kis
tisztást, öbölszerűen vették körül a fák.
Csillagok hemzsegtek a
nyári égen, a Hold olyan kövér volt, mintha már tovább nem is hízhatott volna.
A tölgyfa alatti zsenge, zöld füvön, tábortűz mellett, csak úgy natúrban,
plédek és hasonlók mellőzésével, a füvön folyt az amatőr bölcselet.
Az ilyen esti,
erdőszéli beszélgetések a legalkalmasabbak mélységes mély témák
felgöngyölítésére. Leggyakrabban nincs konszenzus, de sokat tanulhatunk a
másiktól.
A hegy mögött villámok
cikáztak.
– Vihar jön, vagy éppen
elmegy – jegyezte meg Tibi.
– Nem ér az el eddig,
látod, milyen messze van. Tudod, filozofálunk itt összevissza minden
zöldségről, állítod, ha kell, ha nem, hogy aminek a léte nem bizonyítható, az
azért még létezhet, mert a nemlétét nem tudod bizonyítani. Én ezt kikérem
magamnak, az ilyen mélyre csúszott süketséget, hogy Isten esetleg – vagy
bármely emberfölötti, főleg embert teremtő, azon túlmenve nemcsak az embert,
hanem minden egyebet alkotó – létezhet, visszautasítok! Nézd, itt a jobb kezem,
feltartom az ég felé, ha olyan nagyon létezik, vágjon bele a villám!...
Belevágott?... Nem!
– Hát nézd, apuskám, ez
nem így megy. Mondd csak, láttál már antianyagot?
– Nemcsak, hogy nem
láttam, nem is hallottam róla.
– Azt mondják, hogy az
anyag és antianyag egyetlen molekulájának érintkezése olyan robbanáshoz
vezetne, ami minden atombombát leköröz.
– Nem nagyon értem a
párhuzamot, anyagról, antianyagról, alfaanyagról, bétaanyagról, én “csak”
anyagról beszélek, egyszerűen anyagról, ami van, és Istenről, ami nincs! Túl
sok a szöveg!
Elmúlt ez az este,
Csabesz jól megjegyezte az időpontot, nem mert annyira akarta, hanem valami
belülről… kívülről, maga sem tudja, honnan fakadó késztetés következtében
másodpercre rögzült benne minden. Utólag meg is rettent, hogy a villám sújtását
kérte, aztán megnyugodott és levonta a következtetést, hogy csakis neki lehet
igaza. Ám valami megváltozott benne…
Egy jó évvel később
találkozott a két barát.
– Szia, Csabesz, de
sápatag vagy!
– Szia, haver! Ha
hiszed, ha nem, igazad volt!
– Miben volt nekem
igazam?
– Emlékszel, tavaly a
tisztáson, amikor kinyújtottam a kezemet az ég felé?
– Bocsi, de nem
emlékszem semmire, annyit dumáltunk akkor és azóta, hogy fogalmam sincs, miről
beszéltünk.
– Arra sem, amikor
feltartottam tavaly a kezem az ég felé a tisztáson, hogy vágjon bele a villám,
ha Isten létezik?
– Dereng valami…
– Percre pontosan egy
évre rá lebénult a kezem!
– Ó, nagyon sajnálom,
hogy lebénult a kezed, de látom, már tudod használni.
– Igen, és a
legelképesztőbb, hogy a dokik nem tudták, mi az oka! Nem volt sem agyi, sem
szívérrendszeri katasztrófa, sem idegbecsípődés. Semmi! Aztán egyszerűen három
nap alatt meggyógyult.
– Akkor az nem is volt
bénulás, csak beképzelted magadnak!
– Egyáltalán nem
képzeltem be, sőt vizsgálatokat végeztek, melyek következtében a fájdalomtól
plafonra másztam volna. Szurkáltak, vágtak, a kezem olyan volt, mint a fa,
mintha nem is a sajátom lett volna!
– Vannak véletlenek,
nem kell mindent ilyen véresen komolyan venni.
– De hát te vezettél a
helyes útra!
– Milyen útra
vezettelek én téged? Lehet, hogy valamikor, valamelyik pályán együtt futottunk,
de abból is arra emlékszem, hogy te húztál ki a csávából, ha eltévedtem.
– Nem a tájékozódásról,
nem a sportról beszélek, hanem Istenről!
– A mindenit, ugye nem
akarod azt mondani, hogy valami Istenhívő hülye lettél!
– Te viccelsz? Te
vezettél rá az útra!
– Ó, tökfej, nekem a
következő a filozófiám: mindig és mindenkivel szemben, vagy mellett, attól
függően, hogy ki és mit mond, a sztoikus retorika elvei alapján bebizonyítom,
pro vagy kontra, hogy nem annak van igaza, aki éppen beszél…
– Te egy ilyen
filozófiákkal foglalkozó egyed vagy?
– Csakis azzal
foglalkozom!
– És mi a valós
véleményed Isten létéről, vagy nemlétéről?
– Nincsen valós
véleményem! Szerinted van Isten?
– Igen, van!
– Ha akarod, egy óra
alatt bebizonyítom, hogy nincs, de ha azt mondod, hogy nincs Isten, két perc
alatt bebizonyítom, hogy van!
– Ember, neked
nincsenek elveid?
– Éppen az elveimről
beszélek, az elvem az, hogy más elvét meg kell cáfolni. Te tényleg hiszel
Isten, vagy akármi, tudom is én minek a létezésében?
– De hát olyan szépen
elmagyaráztad tavaly, mindenféle alátámasztó érvekkel!
– Úgy van.
– Nem felejtettem el,
az egy évre rá, ugyanabban a pillanatban bekövetkezett bénuláskor az ostoba
viselkedésemet.
– Már mondtam neked, én
csakis kizárólag a sztoikus retorikát alkalmazom.
– De saját, önálló
véleményed valamiről csak van?
– Van, hogyne volna,
attól függően, hogy ki mit mond.
– Úgy érted, hogy
megcáfolod az állítót és állítod a cáfolót?
– Igen, mindig,
mindennel szemben, vagy mellett, attól függően, hogy éppen milyen a hangulatom,
milyen a kedvem, mik az érdekeim.
– Megijesztesz! Én
imádkozni fogok érted, haver!
– Ne ájtatos manóskodj
már itt! Menjünk, inkább gurítsunk le egy pofa sört! Annak legalább van
értelme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése