Átverés

– Szép jónapot, jóember! Azt hiszem, elírták a cégtáblát odakint. Féregtelenítés, vagy méregtelenítés helyett, kéregtelenítés és kérgesítés van írva. Ennek a két szónak valahogy nem találom az értelmét, így csakis elírásról lehet szó. Jó szándékkal jöttem, hogy ne kerüljenek kellemetlen helyzetbe, esetleges megrendelőik előtt.

– Hangyányi tévedés sincs, uram – válaszolta dölyfösen kihúzva magát a tulajdonosnak látszó személy. – Itt valóban kéregtelenítést és kérgesítést hajtunk végre műtéti úton.

– Öregem, neked mindig is túlburjánzó fantáziavilágod volt, elképzelésem sincs, hogy mit művelsz itt, de gondolom, egy aranybánya kellős közepén csücsülsz éppen.

– Nézze, uram, mi a lehető legközvetlenebb hangnemben beszélünk potenciális klienseinkkel, de a tegeződés semmiképpen nem jöhet szóba.

– Ne játszd meg az eszed, Takács! Emlékszem rád még a gimiből, hogy mindig ilyen csavaros ügyleteid voltak. Valamit nagyon nagyban csinálsz!

– Szia, Dávid! Mit mondjak, mit ne mondjak, sosem ismertelek volna meg. Eléggé lepusztult kinézeted van.

– Nem tudom, hogy ez megnyugtat vagy nem, de nem nyomorgok. Te mi a túrót csinálsz itt tulajdonképpen?

– A mai világban, amikor a nyápic, nyavalygó, egyesek szerint lelkis hozzáállás, nemcsak hogy divatjamúlt, férfiatlan, de haszontalan is, arra szakosodtam, egy egészen kis vállalkozásban, hogy azok, akik magukat primitíven, retrográd gondolkodásmóddal kérges szívűeknek gondolják, kéregtelenítem a szívüket; ha netán rájuk jön, egy bizonyos idő után kérgesítem. A kettő természetesen egymástól független beavatkozás, nem feltétlenül kell ugyanannak a személynek mind a kettőn átesni. Vannak, akik kimondottan és kifejezetten kérgesítést rendelnek, mert nem érzik magukat elég férfiasnak, keménynek akkor, amikor ez nem csak férfiaktól, hanem nőktől is elvárható egy versenyképes világban.

A munkáltató fölsikoltott:

– Micike! Egy bogár mászik a cipőmön. Kapja el, de gyorsan, mert különben a plafonra mászok.

Micike higgadtan, a kérgesítő kéregtelenítő munkakörben, már semmin nem tudva meglepődni, odalibbent, leemelte főnöke cipőjéről a bogarat és eltávolította.

– Azt nem mondom, hogy mars vissza a munkába, de tegye a dolgát, ahogy eddig is tette. Csak férfiasan, férfiasan! Keményen dolgozzon, ahogy szokott.

– Meglesz, főnök. Ha ötször, tízszer vagy százszor ennyi a munka, akkor is meglesz, attól félnivalója ne legyen!

– Micike, angyalom, nincs félnivalóm, ha nem csinálja meg, egyszerűen jön másik kétezer maga helyett, ugyanilyen bögyös, faros, mutatós, szorgalmas.

– Te Takács, miből áll ez a kéregtelenítő kérgesítés?

– Kérlek szépen, Dávidkám, ez egy műtéti beavatkozás látszata. Ilyenkor a páciens kap egy mandulaműtéthez szükséges mennyiségű narkózist, egy injekciós tű hegyével megkarcoljuk a szíve környékén, hatalmas, látványos jódozás után, majd ébredéskor kap egy szokványos altatót, amitől még 4-5 órát alszik, és amikor magához tér, nem emlékszik az egészből semmire. Mi azt mondjuk, hogy 4-5 órás műtéten esett át, majd 2-3 órát pihentetjük, és egy félórás rehabilitációval, ami a tornatermünkben történő 20 perces kocogást követő 25 fekvőtámasz, 25 guggolás, szériákban tíz percen át, gyógyulttá nyilvánítjuk! Attól függően, hogy mit kért, kérgesítettnek vagy kéregtelenítettnek. Másnap ugyanúgy dolgozhat, mint azelőtt.

– Takácskám, ez csalás! Nem?

– Dávid, ezt még neked sem engedem meg!

– Micike! – ordította el magát a hős férfias, kőkemény kéregtelenítő. – Rácsorgott a forró kávé a kezemre, gyorsan az elsősegélycsomagot!

– Főnök, csak az ujja hegye és csak egy csepp…

– Ne akadékoskodjon, csinálja!

– Már be is kötözöm.

– Jaj! De nagyon fáj a kezem! Jaj, jaj, jaj!

Majd magához térten a hatalmas sokkból, ordít:

– Vissza dolgozni, csak keményen!

– Te Takács, mondd, nem törvénybe ütköző ez a dolog?

– Nézd, egyszerűen egy pszichiáter alvállalkozása vagyunk. Tulajdonképpen placebo jellegű pszichiátriás tevékenységet folytatunk, ami teljesen törvényes. Biztosan hallottál már a placebóról. Annak az adagolása is, ha orvos teszi, legális. Nos, mi egész egyszerűen az orvos által – neked megsúgom, de ezt ne mondd senkinek – fedezett, placebojellegű alvállalkozás vagyunk. Irdatlan pénzt kaszálunk. A dokié a nagyobb része, de Micike is 10-szer annyit keres, mint egy átlag titkárnő.

– És te mennyit keresel, pajtás?

– Ne macerálj az anyagiakkal… sokat – vigyorodott el Takács. – Miért kérdezed?

– Á, semmi, semmi. És ki végzi a tulajdonképpeni műtéti beavatkozásokat?

– Természetesen, Micike. Ugyanis egy 28 perces injekcióbeadatási tanfolyamot végeztettem el vele, a többihez pedig semmiféle egészségügyi szaktudásra nincs szükség.

– Aha. Na, akkor én kéregtelenítek és kérgesítek is.

– Dávid, te most viccelsz? Az előbb magyaráztam el, hogy az egész egy nagy kamu.

– Nem úgy gondoltam, hogy elaltatsz, mert abba nem megyek bele. Sem mandulaműtétes, sem a normál altatásba, sem jódozásba, sem karcolásba. Viszont 8 órán keresztül megyünk Micikével.

Ekkor elkurjantotta magát Takács:

– Micike! Nem látok, hívja gyorsan a mentőt!

– Főnök, csak a szemüvege párásodott be, pillanat, megtörlöm.

– Oké. Nyomás vissza dolgozni! Értem, szóval mit akarsz, Dávid?

– Mondom, megcsináljuk az egészet nyolc órán át, úgy ahogy azt te adod másoknak.

– Te zsarolsz engem?

– Dehogy zsarollak!

– Kifizeted az árát?

– Dehogy fizetem! Egyet viszont biztosan megteszek, senkinek nem publikálom az itt hallottakat.

– Ejnye-bejnye, és ki fog addig dolgozni?

– Két lehetőség van, te, vagy senki!

– Azért egy harmadik lehetőség is van… nem, nincs… Na, menjetek!

– Jut eszembe – fordult hátra Dávid. – Meg fogom nyitni a lélekgöndörítő alvállalkozást. Annyit kérnék csak, hogy hozz össze a dokiddal. Nem leszek konkurensed.

– Lélekgöndörítés? Hát fantáziád, az neked is van!

– Ja, kérlek, olyan világot élünk, amikor a nélkül nem sokra mennénk.

Miután Micike beöltözött semeddig érő szoknyájú, elképesztően dekoltált blúzú, olyan kis fityulás nővérkének, arcát sebészmaszkkal eltakarva, Dávid elkapta a derekát és fölhajította a "műtőasztalra".

– Akkor most van nyolc óránk, Micike!

– Engedelmével, Dávid úr, ha nem haragszik, van nekem egy húgom, aki azt hiszem, tökéletesen megfelelne az ön lélekgöndörítő szalonjához. Minden munkát el tud végezni.

– Mondja, Micike, ugyanolyan adottságai vannak, mint magának? – kérdezte Dávid, igencsak sejtelmes mosollyal a szája sarkában.

– A külsőre gondol?

– Arra gondolok. Ő is mindenhol kerek, mint maga?

– Körülbelül úgy néz ki, mint én külsőleg, kilóra, magasságra. Olyan 90-60-90, tudja. Ja, ami nem mellékes, az intelligenciahányadosa elég magas ahhoz, hogy ne legyenek gondjai vele.

– Hát, Micike, angyalom, akkor, mikor maga nyolc óra múlva visszamegy innen a főnökéhez – az már munkaidő végén lesz – és hazabilleg, közölheti kedves húgával, hogy igen rövid időn belül övé lesz az állás.