A "Z" terv

– Itt a villamospótló, itt a villamospótló!

Károgja egy selejtes, rikkancshoz hasonló, 60 körüli kisfiú, és serényen hetvenkedve, jobb kézzel csengettyűt rázva, beáll a villamossínekre. Valami saját tákolmányt húz maga után, amit kiselejtezett motorbicikli-kerekekre szerelt. Deszkaomladék omladozó tömegének, egy teljesen egységes nyirokcsomónak is nevezhetnénk. A szó biológiai értelmében semmiképpen sem, de az átázott ősiség illatát fanyarul terjesztő gurulmány minden része korhadtan nyiszog, a fémrészeket is átható rozsda fedi. Nem járom, hanem az egylovas kocsik nyakába dobott, bőrzete díszíti. A vállain átvetett, befogott patátlanság, egy személyben, csak úgy sugárzik.

A tömeg izgága, óráját bámuló és toporog. Van, aki dühösen lökné odább, mások szép szóval tessékelnék más belátások mezejére. Ki tudja, miért, ő ott marad, nagyon boldog mosollyal díszített, őszes borostájú, kerek fejével.

– Beszállás, hölgyeim és uraim, beszállás!

Mint recsegő rádió hangszórója, harsogja az őt várók felé.

– Nemsokára jönnek a kollégák is. Azt hiszem, öten férnek fel.

"Ismét egy bolond, és éppen nekem kellett kifogni", kódorog a mélán bántó gondolat fejről fejre. Egy negyvenes nő nyelvet nyújt rá, egy húszas ifjonc jelentőségteljes középső-ujj-mutatványt hajt végre. Ötvenen túli férfi gondolta, "a kommunikálás a legjobb mód minden hülye meggyőzésére".

– Üdv, öreg harcos! Tudja, mi a villamospótló buszt várjuk, ezen a vonalon ma csörömpölés híján duda szól.

A furcsa szerzet visszaszól.

– Tévedésben méltóztatik lenni, tisztelt utazóközönség, én és a társaim vagyunk a "Z" terv.

– Bocsánatot kérek, micsodák maguk? Ugye nem akarja azt mondani, hogy több ilyen is jön?

– De, kérem! Nyugatról terjedt el, hogy mindig kell egy "B" terv, ezt a közlekedési vállalat tovább fejlesztette "C" és a többi tervekre. Mi vagyunk a "Z" terv, tudja, mint Zoltán.

– Honnan tudja a nevemet?

– Bocsánatot kérek, tisztelt utas, csak a terv jelzésére utaltam. Az van, tetszik tudni, hogy a buszsofőrök sztrájkba léptek, a kisbuszosok is csatlakoztak, és mindenki pechjére a taxisofőrök is. Különben nem ácsorognánk itt. A villamosok startból nem járnak, különben nem kellene pótolni őket. Végigszedték az összes – higgye el nekem, az összes – lehetőséget, és visszanyúltak hozzánk. Elég furcsa a hivatalos megnevezésünk, de riksásoknak neveztek minket.

– Azt hittem, olyanok csak a Távol-Keleten vannak.

– Ez csak egy formális megnevezés. Valójában, úgy negyven éve bútort fuvaroztunk, esetleg háztartási gépeket. A személyszállításba csak most, a "Z" terv kapcsán keveredtünk be.

– Mondja, öregem, így akarja húzni ötünkkel ezt a tragacsot? Különben is, mire üljünk?

– Rengeteg állóhely van, ötüknek bőségesen. Én húzom, a következő – már jön is a kolléga – motorizált alegység.

– Tessék??? Úgy látom, egy biciklivel jön, megbolondulok!

– Ne tessék, kérem! Láthatnám a jegyeket? Foglaljanak helyet! Rendben. Na, most még csak annyit, hogy mielőtt beáll a motorizált alegység, rövid kiképzést tartanék. Dombon lefelé kocogok, amíg tart a tehetetlenség, húzom, aztán majd leugrálnak, és egy ilyen interaktív közlekedés – mint többletszolgáltatás – keretén belül, besegítenek taszítani a limómat. A motorizáltamnak sokkal könnyebb lesz, de még motorizáltabb is van közöttünk. Kettőnek képzeljék, dongó motor van a biciklijére szerelve. Náluk többe kerül a jegy elméletileg, gyakorlatilag viszont kimaradnak az interaktivitás többletszolgáltatásából. Tehát egy laposan unalmas, valódi riksához méltatlan szolgáltatás áldozatai lesznek. Tessenek, kérem, felszállni, indulunk!