Szoba nélküli falon

Fekete az ég, rajta pókhálófonál villámok.
Árnyszitán, kovácsoltvas mintázatú fák.
Derengésük átcsorog.
Sztrájkol a vezeték, az eső szakad,
nem áramlik benne semmi...
Loccsanásokat hallgatok, cseppek szóródnak szét.
Valahol, valami sejlik az ég alján.
Még egy nagy villanás,
- már dörrenés nélkül - késlelteti
a fényablak kinyílását.
Gyertya pislákol, nyirkosan lógó inda kontrázza.
A csend mindent behorpaszt.
Villogó árnyjáték, szoba nélküli falon.
Ingó folyondár is rám ún talán,
és a fénytelenségbe sorakozó,
örökké nyíló fehér rózsák tányérja felé nyit.
Elemi rengések, gond nélkül fütyülnek rám,
a villanyóra tárcsája, még mindig sztrájktörő...