Preparáljunk!

Árnyas erdőben hűsölő öntött ólomszobornak veszélyes a túlzottan ózondús, ultra ibolyántúli, hőgutás nagyon meleg. Hanyatt kell feküdnie, most ez a legkellemesebb, így nem rántja korgás zsugorba összement ólomgyomrát. Le kell feküdnie, és nézni a fákat. Valahol, nagyon fenn, a koronák felett – ha elég ügyes, pókhálószerű, vastag, szédült homályán át – akár az ide-oda kúszó, rendíthetetlen nyugalmú felhők valamitől felfokozott táncát is csodálhatja az avarból.

Többszörös vonzással tapadt az aljnak, úgy érezte, nemcsak a kellemesen puha derékalj-levelek nyelik el mindenestől, de mérhetetlenül könnyűre átváltozott magát a föld is beszippantja.
Egy pillanatra villanókép gyanánt látta magát – nem tükörből –, ki tudja, honnan és rövid időre felrémlett lelassult agysejtjeibe, hogy ő nem bronzszobor, csak egy ember, és valamitől nagyon lefogyott. Gondolkodni sem bír, mozdulni sem, épp úgy érzi magát, mint egy több tucat dobozba becsomagolt és egymásra zárt ajándék fűszál. Valami ennivaló, vagy mi jutott eszébe. Régen, nagyon régen olyasmit fogyasztott, amit most nem... Sem élelmet, sem mást, csak cifra gúlába rakott, értelmezhetetlen színű és alakú, nagy, nagy elfogyásos kínt.

Valamikor pocakos volt, most nincs kerülete, magas és daliás lehetett, de összement. Olyan válla volt, akár egy bikanyak. Még mindig tartja a szúnyog szintet, de meddig?

Honnan csillog a Hold, a nagy feketeségből? A szikrázó napsütéses, szemet vakító éjszakát eluralja. Legalább ihatna egyetlen csepp málnaszörpöt, de az acélpillangók izzó röptükkel csak szárítják.
Paplanok azok ott fenn? Aztán megint sötét lett... Sem dunnát, sem bárányfelhőt nem látott, csak gyönyörű hajú, fehér ruhás nőket körbe-körbe táncot járni. Fülét megcsapta a hangosan harsogó gyerekzsivaj.

„Megmenekültem, ők biztosan adnak egy orrcseppentőnyi nektárt, vizet vagy akármit. Talán még egy kettészelt morzsadarabot is...”

A kirándulók már majdnem túlhaladtak, amikor az egyik észrevette a fűben és felemelte.

– Nézzétek, milyen érdekes, apróra töpörödött, ember formájú szúnyoglárvát találtam!

– Ez nem is lárva – mondta a másik –, hanem egy elalélt, szétszáradt szúnyog.

– Várj, van nagyító az iránytűmön, nézzük meg!

– Jé, emberbogarat találtunk! Hozzatok egy gyufásdobozt! A következő évi biológia jelesünket, talán még a hátralevő életünk teljes, púderszagú frásztalanságát is pályára állítjuk.

Ólomszoborsatnyulásbogárovics – egykori ember – elfogyókúrája picit zöld, mohás bolhanagyságban véget égett.