Fivérek

 Az ifjabbik nyomorúságos helyzetbe került, az idősebbnek viszonylag jól ment. Az öcs kelepcék, csapdák és ármányok sorozata után földönfutóvá vált. Életkora már előrehaladott volt ahhoz, hogy elkezdje tervezni a jövőt, mint egy ifjú, aki ráér éveket vesztegetni adott helyzetben. Senkijük nem élt, így kézenfekvő volt, hogy a mindenkor megértő és szeretetteljesnek ismert testvérhez fordul, akinek élete során, valahányszor rászorult, annyi segítséget adott, amennyi kellett. Nem mellékesen, de ezt soha nem vette lajstromba, nem tekintette a bátyját lekötelezettjének, egyszerűen csak mint testvér a testvérhez fordult.

– Szervusz, Géza bátyám! Azt hiszem, tisztában vagy a helyzetemmel. A lakásomat is elorozták holmi csábosan kétértelmű beszédű nagyokosok. A nyugdíjam arra sem elég, hogy a trükkös módokon nyakamba varrt adósságokat még három élet alatt is törlesszem. Hozzád fordulnék segítségért, tudom, jól megy a dolgod, nálam feltétlenül jobban. Arra gondoltam, hogy beállnék a béreseid közé, ha ugyanannyit fizetnél, mint nekik, valahogy meg tudnék élni. Sőt, ha megszállhatok nálad, akkor a fele is elég.

– Na, idefigyelj, Károly öcsém! Emlékszel arra a rengeteg nálam töltött éjszakára, amit életünkben átlebzseltél? Lehetett az akár ötven is. Minden alkalommal adtam neked reggelit, ebédet és vacsorát is. Háromszor megszorultál, mindig kisegítettelek 1000-1000 Ft-tal alkalmanként, kamatot sem kértem. Tisztességgel vártam, nem kellett időre fizetned. Úgy gondoltam, ha már ilyen kéréssel fordulsz hozzám, akkor miután az adósságaidat ledolgozod, szóba jöhet valami javadalmazás is.

– No de Géza, te legalább annyit vendégeskedtél nálam, amikor nekem jól ment, lehet, hogy többet is.  Sohasem hagytalak éhen. Amikor rászorultál, tízszer, vagy százszor, ahányszor kellett, annyiszor adtam neked kölcsön, volt, amit vissza sem kértem...

– Károly, te most úgy emlékszel a múltra, ahogy akarsz, de nem vagy a helyemben. Te kérsz, én adok! Ha kell, fogadod, ha nem, odébb állhatsz idegenhez. A következőt tudom javasolni: Nálam elalhatsz, a munka reggel 7-től este 8-ig tart, előtte, utána szabad az időd. Ennivalót nem tudok biztosítani, mindössze két szelet zsíros kenyeret és egy fej hagymát naponta.

– Vasárnap is dolgozunk?

– Persze!

Itt Károlynak felakadt a szeme. Sosem látta még a bátyját ilyen mereven megkeményedettnek, egyenesen kőszívűnek. Bátortalanul szólalt meg.

– Két szelet zsíros kenyérrel és egy fej hagymával nem bírom ki egész nap a kapálást a hónap minden napján. Pénzem az nincs…

– Megoldod, ha akarod, nem erőszak a nálam maradás. Annyit elfelejtettem közölni, hogy én fél 3-kor kelek, reggelizek, hogy legyen elegendő erőm az egész napos munkához, mert úgy dolgozom én is, mint a napszámosaim. Fél 4-kor indulok az állomásra, onnan másfél órát vonatozunk, majd egy szintén másfél órás séta után érkezünk meg a helyszínre. Ez a kis reggeli mozgás éppen elég ahhoz, hogy felpezsdítsen, és meghozza a kedvet a munkára.

– Akkor, este mikor indulunk haza?

– Leghamarabb 8-kor, általában 11-kor már otthon is vagyunk. Fél 12-től hajnali fél 4-ig számold az éjszakát, mert a sok alvás nagyon egészségtelen! Én többször felkelek ez idő alatt, hogy valamit egyek, erőt gyűjteni a másnapi munkához.

– Bátyám, és mikortól fogsz te nekem fizetni?

– Én osztottam, szoroztam. Az adósságod, amit egész életedben felém összehalmoztál, olyan másfél-, kétévnyi munka...

Itt torkán akadt Károlynak a szó, megszólalni sem tudott.

– Másfél, két évig dolgozzam ingyen?

– Én nem erőltetlek, mehetsz, ahová akarsz, csak fizesd ki az adósságodat!

– De bátyám, nekem nincs is adósságom! Te többet vendégeskedtél nálam, mint én tenálad. Többször adtam kölcsön, mint te! Soha nem hagytalak segítség nélkül, mikor rászorultál.

– Engem hidegen hagy, hogy te ilyen görbe tükrön át látod a múltat. A lényeg az, hogy talán 50-szer is nálam aludtál, és etettelek bizony. 3000 Ft-ot adtam neked kölcsön, volt úgy, hogy csak egy hónap után adtad meg.

– Ezért dolgozzak neked másfél, két évet ingyen?

– Nem ingyen, én szállást adok neked! A vonatjegyeket beszámítom, így az a másfél év nem másfél, inkább kettő lesz. Ha tetszik, maradsz, ha nem tetszik, mész.

A 70 év körüli Géza arroganciája amellett, hogy meglepő volt az öccsének, aki eddig azt hitte, hogy jól ismeri a testvért, bármikor bármiben számíthat rá, olyan meglepő volt, hogy azok az idegenek, akik kisemmizték mindenéből, közelebb álltak a szívéhez, mint saját bátyja. Viszont azok nem adtak volna még ilyen fél éjszakás fedelet sem neki. Nyelt egy nagyot, és ráhagyta, hogy a bátyja építse, mint fiatal a jövőjét… Még csak 70 éves, előtte az élet… Ő kettővel fiatalabb, ami hátra van, majd kibírja. Emellett úgy gondolta, a hirtelen sokkból magához térve, hogy előbb-utóbb a bátyja is nekiszalad egy képletes betonfalnak, ami észhez téríti egyszer és mindenkorra. Ellenkező esetben örökre, vénségére eltorzult szelektív mozaikkockákból összerakott hamis emlékképekkel éli le, ami még hátra van.