Álmomban

Valami jelentéktelen állomás volt, ahol a vonat megállt. Teljesen meglepetten riadtam föl álmomból, mert már úgy hozzáragadtam a múltamhoz, a gyerekkorom élményeihez, mint egy földönkívüli, aki meglátogatta a Földet és annyira megtetszett neki, hogy úgy döntött, nem is megy vissza, az esetlegesen létező valaholi bolygójára.

Ő édesdeden alszik. Szőke hajtincsei a vállára omlanak, ahogy a feje megtámaszkodik, párnának használva a vállamat. Akkor, mint nagyon kellemes tinédzser éveimben, álmomban, a tábortűztől távolabb beszélgettünk. Éreztük a másikról, ahogy vibrálva egymásba tapadtunk. Aztán onnan fölmentünk Magaslakra, ahol egy valamikori főúri kúria volt, szállóként, vagy tudom is én miként működtetve, egy teljesen elzárt helyen, növényekkel körülvéve. Jó alaposan beárnyékolta a napomat egy malőr. Hátralevő része pocsék volt.

Álmomban átmentünk a hegyen keresztül a Félixre is, ami nem is hasonlított a maihoz. Egyetlen szálloda sem volt, mindössze két pavilon, és a strandig ért az erdő. Végtelenül irigyeltem azt az éjjeliőrt, akivel esténként diskuráltunk a nyári melegben. A szabadban egy otthonról hozott subán aludt, amit csak maga alá terített, nem takarózott be vele, olyan meleg volt. Sokat beszélgettünk esténként. Csavaros észjárású parasztvicceket mesélt, intelligenciahányadosa elég magas lehetett.

Nagy zöttyenés. Hát nem felébredtem, a fene egye meg...