–
Élet, élet, rongyélet! – gondolta kacsamama, miközben frissen kikelt csemetéire
tekintett. – Ilyen rusnyát, mint ez a görbelábú, hosszúnyakú, lapos fejű,
alaktalan, még soha nem neveltem. Legjobb lesz, ha akkorát csapok a fejére,
hogy odébbáll, aztán lesz vele az, ami.
Csapdosta
is a fejét rendesen. A rusnya kacsafióka – nevezhetjük rút kiskacsának is –
egyre hangosabban ismételte:
–
Mama, mama, szeretlek!
–
Hát, ha ez ilyen hülye – gondolta kacsamama –, majd kicsinálják a többiek. Nem
is hasonlít egy normális kacsához. Csak azt mondja meg valaki, hogy miért
mindig én szenvedek és húzom a rövidebbet.
Kacsamama
előrejelzése igen precíz volt, a többi kiskacsa az etetőtál közelébe sem
engedte a rút kiskacsát. A háziasszony, amikor meglátta, rögvest ki akarta
dobni, de valahogy nem volt a vérében, hogy feleslegesen, ártalmatlan
jószágokat öljön meg. Sorsára hagyta. Ha nem eszik, majd csak elpusztul…
Végeredményben semmivel sem választott tisztességesebb megoldást, és láss
csodát! a rút kiskacsa azon a pár falaton, amit valahogy elcsípett, pillanatok
alatt kétszer akkorára nőtt, mint a többi.
–
Na, gyere rusnyám – szólt a gazdaasszony –, teszek én róla, hogy egyél ezután.
Külön
kosztoltatta a rút kiskacsát, akit az anyja és testvérei sosem fogadtak el, a
háziasszony pedig rusnya kacsának hívott. Később, miután látta, hogy
negyedkoszton ötször jobban fejlődik, mint testvérei, "na, gyere
rondám", kedves hangon szólítva odadobott neki is néhány szem kukoricát.
–
Gyere már apjuk, nézd meg ezt a fura szerzetet!
–
Be csúf! Ilyen madarat még nem láttam. Se nem kacsa, se nem lúd és mekkora!
–
Hát ez az, galambom, ez az, egyuram, hogy ötször úgy fejlődik, mint a többi
kacsa.
–
Én nem állom még a látását sem, csodálom a türelmedet.
És
a rút kiskacsa fejlődött. Sosem fogadta el, hogy anyja és testvérei kiutálták.
Mindig szerette őket, ezt lépten-nyomon ki is mutatta, ezért mást nem kapott,
mint fejre koppintást. Kacsamama roppantul meglepődött, mikor ráeszmélt, hogy
már nem tud a fejére koppintani, ugyanis csemetéje túlnőtte őt. A gazdaasszony
is a jól fejlődő madarat szerette, nem a rút kiskacsát, hosszú, görbülő nyakkal,
sokkal hosszabb lábakkal, mint az átlagos, ismert kacsáké. Két hónapos korában
a rút kiskacsa kövér liba testsúlyúra fejlődött. Hatalmas volt, ugyanolyan
rusnya hosszúnyakú, ahogy általában a hattyúk – egy esztétikum nélküli meglátás
szerint –, de jó nagy, kövér madár.
–
No, ember, olyan kacsasültet ebédelsz vasárnap, mint eddig soha!
És
a rút kiskacsát a gazdaasszony kacsasültté változtatta. Jóízűen lakmározták.
–
Asszony, mit mondjak, ez remek. Olyan íze van, hogy nem is tudom mihez
hasonlítani. Kicsit vadas, finom és jó húsos.
–
Neked készítettem, drága uram.
Ekkor
a gazdaasszony homlokon csapta magát, majdnem lefordult a székről.
–
Mi a gond, asszony?
–
Te, ez a rusnyaság, amit most eszünk, negyedannyi táppal, ötször kevesebb idő
alatt, négyszer akkorára nőtt, mint egy normális kacsa.
–
Igen, látom, itt van a tálban.
–
Tojó volt...
A
férfi feje is kezdett ciklámenvörösre változni, kezdte érteni az asszony
gondolatmenetét, és megjegyezte.
–
Tudod anyjuk, van egy hülye vicc, azt hittem, hogy ilyen csak vicclapban lehet.
Tudniillik, hogy levágják az aranytojást tojó tyúkot. Ha ezt a nyamvadékot
meghagyjuk, és az összes többit levágjuk, akkor negyedannyi tápon, ötször
kevesebb idő alatt, négyszer akkorára növő, ronda kinézetű kacsafarmunk lehetne.
Ilyen vékony pénztárca mellett nagy segítség lett volna. Ezentúl jobban figyelj
oda a kacsáknál és minden más állatnál, ha nem olyan, mint a többi, fura
kinézetű, de sokkal gyorsabban, sokkal kevesebb ráfordítással fejlődik. Kevés
pénzből jóllakni jobb, mint sok pénzből. Éljen a rút kiskacsa!
A
pecsenyét már kesernyés szájízzel fogyasztották, de azért nem ment semmi
veszendőbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése